Folyóiratok

Kalangya, V. évfolyam (1936. február) 2. szám, 65–144. p.

Babits Mihálynak

Hallottatok már csapzott, kormos éjben
fájdalmasan halálmadárt kiáltni,
vagy ólmos őszi föllegekbe rejtve
vándor kacsákat jajjal tovaszállni?

Lezárt kapuk előtt, a külvárosi utcán
az esti rikkancs így vonul jajongva,
halotti dal, ha szája szóra nyílik,
s a lap nevét bús mollban elborongja.

Végső futás ez egy darab kenyérért,
végső panasz egy újságnévbe fojtva,
felkelő szó, mely vissza-visszahullik,
az éjbe fúl, s a végtelen nyomorba.

És megy tovább barnán litániázva,
az éj sötéten összecsap mögötte,
csak én érzem, hogy szárnyat bont a tört hang,
az égig ível s ott hal el hörögve.