Folyóiratok

Kalangya, V. évfolyam (1936. február) 2. szám, 65–144. p.

(Baudelaire emlékének)

Vérünk, a rőt vihar, bolondul égett,
futott, s szikrája bőrünkre kihullt,
szemedben nyíltak furcsa messzeségek,
és bennünk minden friss fény elfakult.

Fölöttünk az ég lassan elcsikordult,
csókod lávája lángolt, sercegett,
és tág szemekkel bámultam, mikor dúlt
szemünkben évvé érlelt perceket.

A szánkon is tűz, lángja égre csapkod,
és bennünk is tűz, lánggal lángolunk,
s míg ellobbanunk, nagy magasba kapkod,
rázkódik, sír és perzseli agyunk.

Kezed hajamban játszik féktelen,
s kéjben nevet ránk perc és végtelen.