Folyóiratok

Kalangya, V. évfolyam (1936. február) 2. szám, 65–144. p.

Szavakat mondasz: nem tőlem tanultad;
dalokat tudsz: és nem az én zeném.

Tudom: ez már így lesz, már leszakadsz rólam.
Látom: titkok köde aranylik körülted.
Különös, távoli játékokat játszol.
Már anyád szavánál otthonosabb néked
Meseország kertje.

Ismerősöd minden virága és fája,
oly biztosan járod ezer mohos útját,
hogy szédülő fejjel és támolygó lábbal
nem tudlak követni.

Mert ott más a neve mindennek, mint hittem.
És ha aztán megtérsz egy anyai csókra:
ismeretlen szellők idegen illatot
loptak a hajadba,
idegen kertekből szakított virágod
csodálkozva nézem,
s a kicsiny kezedben hozott drágakövet
én – kavicsnak látom.