Folyóiratok

Kalangya, V. évfolyam (1936. január) 1. szám, 1–64. p.

Hiába nyújtom kezem árván,
Haragszom – messze a szivárvány.
Tudom, hogy érte kinevetsz te,
Testvérem, bolondos szelecske,

A nyitott ajtón berepülsz,
És a szobámban szétterülsz,
Meglebbentesz itt-ott egy árnyat,
Tán a kedvestől van a szárnyad?

Megfújtad piros ajakát,
Homlokát, arcát, a haját,
S hangját, a zengő orgonát
Kísérted árkon-bokron át.

Hajáról friss eső csepeg le,
Aranyból csillogó szemecske,
Ha ellibeg, olyan a hangja,
Minthogyha a tavasz suhanna
Érzem,

Hogy melegszik át a vérem,
Hogy testem-lelkemen keresztül,
Hideg-meleg egyszerre pezsdül,
Örömtől, vágytól, fájdalomtól
A szívem felujjongva tombol,
S vígan szalad bennem a rest vér,
Szél, te álmodozó testvér.