Folyóiratok

Kalangya, IV. évfolyam (1935. december) 7. szám, 481–576 p.

Kemény, szívós irodalmi harc dúl a paraszt ábrázolása körül, harc, amely sokáig nem ér véget. Világnézetet, jobb- és baloldalnak egyformán agitatív anyagot akarnak belegyömöszölni, és az igaz költő meglepő hidegséggel nézi ezt az izgatott finist, amely nélküle folyik. Ő csak ahhoz ért, hogy az életjelenségek szervességére mutasson, arra, ahogy a föld igaz gyermekeinek primitív dolgai a rögből kihajtanak örömet fakasztva, tragédiákat érlelve. Kodo1ányi János, több faluregény egyéni, művészi szemléletű írója, sok őszinteséggel, töretlen realitással és a tények hű ábrázolásával érett abba az irodalmi arcvonalba, amely a falu és népe életének feltárására vál[573]lalkozott. Első írásai a paraszt ösztönéletének alapvető vonásait domborították ki, a haszontalan erőpazarlás, a hirtelen indulat, a földéhség, a pénzimádás körül sűrűsödő apró harcokat, majd a falu ernyedtségéből kitörni készülő emberi lélek vívódását, és ezek a vívódások magukban hordták a küzdelemre képes gazdasági munkás szociális problémáit is, hisz a baranya-drávai szögben lejátszódó regényeinek figurái éppen azok az évszázadok óta kommencióban, nyomorban zsellérkedők, akiket a szociális irodalom mint magukra ébredt, öntudatos nincsteleneket széles izmokkal, dacos, merész nézéssel ábrázol. Ezekben az írásokban ez a szándék is ott lappangott, s nagyon érződött rajtuk, hogy nem akar csak faluregényt írni, sem pedig a paraszt életét plasztikus, komor színezetű freskósorozatba vetíteni.

Legújabb könyve a „Feketevíz” letér erről az útról, és a falusi gyermekkor gondtalan évei pergésén át próbálja az úri és paraszti világ ellentéteit feltárni. Egy városi kisfiú kerül a sárba, szegénységbe fuldokló drávamenti falucskába, a Feketevíz mellé, és felfedezi az ismeretlen, új világot. Ötszobás, szalonos lakásban fájó szívvel gondol a parasztgyermekek vöröshagyma ebédjére, bicskájukra, a megemészthetetlen detektívregények modorát elsajátító, nagy, hazudozó fiúra, a „látó emberre”, aki betegeket gyógyít, a falut benépesítő furcsa figurákra: a bolond Jancsira, a lomha Jóskára, vágyálmaiban már hajóra száll, a Fekete-tengerig – az indulásnál ott lesz a falu népe –, és itt ismeri meg a gyermeki szerelem első, furcsa érzését, környezete, szülei széthúzódását ebből a sok lelki zavarból, felismerésből mélységes sóvárgása tiszta, egyértelmű paraszti életre éled.

A gyermeki lélek tisztaságán, az osztályából menekülni akaró gyermek ösztönvilágán át adni a falu irodalmi szociográfiáját… nehéz feladat, nehezebb, semhogy ezt írója maradéktalanul oldhatta volna meg. Elsősorban azért, mert a gyermeki lélekből feltörő gondolati képek, víziós lázálmok sehogy sem lehetnek apró, kilenc-tíz éves gyermek valóságai, s ha Kodolányi János a „Feketevízzel” a magyar „Kosztja Rjabcev” megírására gondolt, tudhatta volna, hogy Kosztja tizenöt éves. Ennek a korkülönbségnek szociális és szexuális gyökereire aligha kell külön rámutatni. Ami falurajzát, a népéletről adott teljes képsorozatát illeti, sok helyütt egzotikumot lát bennük, holott a természet elemeivel való teljes összeforrás, a falu tempója, az évszakok rendjén át változó életmód, kevés higiénia, rossz öltözködés, sok furcsa babona csak azok előtt egzotikum, mondhatnám: folklór, akik az aszfalt lelkivilágán át nézik a falut. Ma, amikor világszerte szinte divatban van a paraszt, sőt már nemcsak Kelet-európában, hanem Nyugaton is döntő politikai tényező, nem a legszerencsésebb írói feladat még mindig csak egzotikumaiban rajzolni, mert hisz minden társadalmi osz[574]tállyal szemben a világháború óta éppen a parasztság fejlődése a legszembeötlőbb.

Kodolányi János, az új magyar nemzedék kitűnő tagja, egyre tudatosabban és egyre magasabbról nézi a parasztot, már-már olyan magasról, ahova magyar dolgozók mezei hada aligha ér fel. Hogy volt idő, mikor velük volt bajban és nyomorban, az nem a kritikusra, hanem a világszemléletek gyors forgásának analitikusára tartozik. Mit tagadjuk, volt egy-két írása, talán a „Küszöb”-ben, amelyekről azt hittük, csakhamar jóval túl lesz mindazon, ami a magyar parasztirodalom színvonalát jelentette. A „Feketevíz” nem több jól sikerült környezetrajznál, emberi tragédiák és energikus akarások messze járnak tőle.