Folyóiratok

Kalangya, IV. évfolyam (1935. december) 7. szám, 481–576 p.

Most, amikor már rohamlépésben közeledik Branislav Nušić darabja, A miniszter felesége Budapesten az ötvenedik előadás felé, jóleső megállapításokat tehet, akinek szívügye a jugoszláv-magyar kultúrközeledés kérdése.

Már a bemutatón éreznünk kellett azt a fenntartás nélküli, meleg érdeklődést, ami a jugoszláv szerző darabja iránt megnyilvánult. Aki jugoszláviai végignézte ezt az előadást, a meghatódottság érzése nélkül nem nézhette sem a szívből kacagó és tapsoló közönséget, sem a színészeket, akik a művészet internacionális magaslatain ízig-vérig átérezték szerepüket.

Nušić szatirikus műveiről általában az a felfogás, hogy a saját népét és országa közállapotát figurázza ki, de hogy mesterien találó vágásait napról napra annyian nézik és élvezik, legjobban bizonyítja, hogy mondanivalói és alakjai általános emberiek a maguk fogyatékosságaival, és azért ragadja úgy magával a nézőt, mert az emberi lélek igazi arcát mutatja meg. Persze a maga egyéni görbe tükrében.

Már Bécsben is nagy sikere volt ennek a darabnak, de hogy itt, Budapesten ilyen népszerű lehetett, annak sokkal nagyobb a jelentősége, mint más, úgynevezett külföldi sikernek. Ezt talán felesleges is kihangsúlyoznunk, és csak azért tesszük, mert jó ezzel a gondolattal örvendezni.

Itt, Budapesten talán mindenki elmegy most a Bethlen téri színházba, hogy megnézze A miniszter feleségét. Mondhatni, társadalmi különbség nélkül, de inkább azt kell megállapítanunk, hogy elsősorban a magyar úri társadalom színe-java az érdeklődő. Tábornokok, a minisztériumok és egyéb közhivatalok urai, hogy neveket is említsek: Darányi földművelésügyi miniszter, Hómann Bálint kultuszminiszter és még sok más kapacitás.

A színészek valóban elsőrangút produkálnak. Nem kis feladat. Naponta kétszer. Gellért Lajos, az ismert, nagy tehetségű színész Vasa bácsijának példátlan sikere van. Állandó derültség között dadog ki sok emberileg megszívlelendőt, és „zsivió”-felkiáltásokkal koccintja pálinkás poharát. A minisztert Darvas Ernő ábrázolja. Nagyon eredeti figura nagy bajuszával és jóságot csurgató családapai hangjával, hivatali komolyságával. Erős, belülről eredő becsületessége kitűnő kontrasztja Vasa bácsinak, és nincs a világnak olyan népe, ahol ez a két típus föl nem lelhető. Fenyő Emil, a miniszter veje jugoszláviai, kanizsai származású, értékes színésztehetség, évekig külföldön élt, és sok filmen szerepel. Mint annyi tehetséget, őt is a német viszonyoknak köszönheti Budapest.

A darab főszereplőjéről, primadonnájáról, Kökény Ilonáról külön fejezetet kellene írnunk. Igazi nő, igazi asszony, igazi [557] színész. Ebben a háromságban több, nagyobb, tökéletesebb már nem is lehet. Szó van róla, hogy Nušić fellátogat Budapestre, ezt már azért is kellene tennie, hogy Kökény Ilonát megláthassa. Semmi sem adhat szerzőnek tisztább és nagyszerűbb örömet, mintha az elképzelt alakját ennyi tökéletességgel látja megelevenedni. Olyan ártatlanul komisz és tudatlan, olyan tudatlanul tisztességes és rendes, hogy szeretnünk kell fogyatékosságaival együtt. Minden női tulajdonságot magába egyesít, de nem akad nő, ki magára ismerne benne. És ez az igazi. Önkéntelenül a krisztusi álláspontra helyezkedünk vele szemben: »Bocsásd meg, uram, nem tudja, mit cselekszik.«

De talán ezzel éppen a szerző nézetét tettük önkéntelenül magunkévá…

Branislav Nušić meghódította Budapestet. A jugoszláv kisebbségi írónak ez a siker a legnagyobb öröm. Olyanféle, mint amikor a két gazdag rokon az ő portáján találkozik. A kisebbségi író egy függvénynek, mondjuk, kapocsnak érzi magát a két büszke rokon között, akik megvannak talán egymás nélkül, de a kisebbségi író nehezen létezhet nélkülük, neki szüksége van mind a két gazdag rokonára, hogy hivatását betölthesse.

Szomszéd országok nem egzotikumok egymásnak, hogy ezen a réven érdeklődjenek egymás iránt. Kultúrájuk sokban rokon, de a nyelv erős válaszfal ennek felismerésében. Aztán a politika, a rivalitás és az a sok mesterséges kínai fal, amivel a művészetnek meg kell birkóznia, hogy leomoljék. Jelentős, nagyon jelentős a Nušić-darab sikere Budapesten. Komoly jele annak, hogy a kultúra és megértés előbb-utóbb egymásra talál ott, ahol igazi írók és művészek vernek hidat ennek.

Budapest, 1935 november.