Folyóiratok

Kalangya, IV. évfolyam (1935. december) 7. szám, 481–576 p.

Az iskolákban Dzsingisz kánról és mongoljairól azt tanultuk, hogy végigsöpörték Ázsiát és Európát, és hogy teljesen céltalanul, l'art pour l'art elpusztítottak mindent, amit útjukban találtak, embert és vagyont, mintha céljuk nem is az állandó megszállás, a világnak új formába öntése lett volna, hanem csak a hódítás, a győzelem, a pusztítás perverz gyönyöre vezette volna őket.

Későbbi átgondolásunk, de újabb olvasmányaink is közelebb hozták értelmünkhöz a mongol rejtélyt. Beláttuk, hogy Dzsingisz kán nem lehetett közönséges rablóvezér, és hogy a mongolok sem voltak érthetetlen fenevadak, visszamaradottak, más életfelfogású emberek voltak, de emberek.

Lamb könyve egyforma világosságban tünteti fel Dzsingisz kánnak úgy nagyságát, mint primitívségét. Élete végén maga Dzsingisz kán is tűnődött azon, hogy igazán jól tette-e, hogy annyi embert megölt, és hogy annyi kultúrát és vagyont elpusztított, de hozzátette: „De hát mit is tehettem volna velük!”

A zseniális és primitív barbár lelkivilága nyilvánul meg ebben. A primitív Napóleon, aminthogy Napóleon is a kultúr-Dzsingisz kán volt kisebb méretekben.

A szellem csodálatos fegyverével volt vértezve Dzsingisz [555]kán. Intuitív, rögtön működő, mindent átlátó és előrelátó elme, lebírhatatlan energiájú és nagyszerű szervezőképességű kormányzó. Az ismert világ háromnegyede állott hatalma alatt. India és Japán kivételével. Az egész ismert Ázsia, Európa nagy része, Oroszország, Lengyelország, Magyarország és a Balkán-félsziget, valamint Németország egy része, sokszorosan nagyobb, mint volt a római impérium vagy az iszlám.

Egy törvény szabályozta az óriási birodalmat, megkísérelte ideális kapcsokba fűzni a központfutó részeket. Hadjáratainak jelentékeny részét maga vezette, vagy személyesen is jelen volt hadseregénél, vagy távolból vezette a seregeket nagyszerűen megszervezett futárrendszer segítségével.

A szerző Rómára gondol, mint mintaképre, és Dzsingisz kán az ő szemében, ha akaratlanul is, mint az örök béke megvalósításának heroldja szerepel. Lehet, hogy a kifejezett cél nélkül csupa hódításvágyból háborúskodó nagy kán, ha tovább él, batárt szabott volna bódításainak, és hozzálátott volna azok tökéletesebb megszervezéséhez, szilárdabb alapkövek lerakásához, erősebb kapcsok alkotásához. Lehet, de nehéz ebben hinni, ismerve egyéniségének zabolátlanságát és szörnyű harci vágyát. Azt azonban el kell ismerni, hogy olyan népeket kényszerített egymás közelségébe, akik hírből is alig ismerték egymást, olyan népeket kényszerített békébe, akik örök harcban állottak egymással. Felrázott és összekevert mindent, ami keze ügyébe került. Eltérő életeket és ellenséges eszméket hozott kapcsolatba, amelynek nyomán szellemi élet csírázott ki ott is, hol addig alig volt szellemi élet. Gyakorolta a vallási türelmet, és nem gátolta a szellem szabadságát. Birodalmában és udvarában a bonc, az érsek és a rabbi egyforma megbecsülésben részesült, az arab költészet utóvirágzását éli.

Olyan volt, mint a várost pusztító tűzvész vagy árvíz, mely lehetővé teszi annak szebb, fényesebb felépítését, majdani boldogabb jövőjét, de ki óhajtaná ezt ilyen áron, a pusztulás és milliók boldogtalansága árán? Csak később, mondhatatlan szenvedések után fakadt abból áldás, az egymást addig nem ismerő nemzetek között teremtődött gazdasági kapcsolatok révén és az addig reménytelenül részekre szakadt orosz síkság nemzetiségeinek erőszak útján lehetővé vált egységbe forrasztásával.