Folyóiratok

Kalangya, IV. évfolyam (1935. május) 5. szám, 321–400 p.

A kultúra munkása, akinek egész beállítottsága ellene van mindennek, ami politika, a jelenségek fölött tűnődő elmélyüléseiben lépten-nyomon beleakad a nagypolitika hálózatához tartozó problémákba. A művelődést terjeszteni, szítani a hitet a tudomány, irodalom és művészet újjáteremtő erejében nem olyan tevékenység, amely belegázolhatna a politika tilosába, vagy ráléphetne valamely erősen védett érdek tyúkszemére. Mégis az ilyen munka is gyakran fennakad olyan akadályokon, amelyek közelebbi megvizsgálása világpolitikai kérdéseket súrol. A könyv kelendőségének lecsökkent mértéke, a szellemi munka becsének devalválódása, az eszmeiség presztízsének lerongyolódása sehol sem ítélhető meg helyi távlatban, mert ezek a szimptómák az egész világ betegségének kiütközései. Ha például a Kalangya hősi küzdelmet folytat a létéért, és nem részesül száz százalékig abban a megértésben, amelyre ennek a vidéknek egyedüli magyar kisebbségi folyóirata igényt tarthatna, ez nem különlegesen a jugoszláviai magyar kisebbségnek a saját kultúrája iránt tanúsított közömbösségére vall, hanem olyan nehézségekből származik, amelyek végeredményben a világgazdasági válságba torkollnak bele. Magamfajtájú betűvető ember, aki szóban és írásban, képben, szoborban és zenében a szépség ideálját nyomozza, jámbor hívő módjára apage satanas-t mond, ha ezt a szót hallja: politika. Ámde olyan időket élünk, amikor a politika azokkal is foglalkozik, akik vele foglalkozni semmiképp sem kívánnak. Nézzünk hát körül kissé a világpolitika útvesztőjében, hátha találunk Ariadne-fonalat, amely kivezet a Minotaurusztól veszélyeztetett sűrűségből.

*

Kezdetben volt a rombolás ösztöneit felszabadító, a képzeletet a kegyetlenség válogatott formáira gyújtó és a vértenger peremén az örök béke délibábját rengető háború. Azután jött a béke, amely azonban nem tudott kibontakozni a háborús emlékek lidércnyomása alól. Konferenciák hosszú során keresztül hajszolták a népek együttműködésén alapuló békét, de az eredmény mindannyiszor egy újabb konferencia volt. A konferenciák tömegéből kimagaslik egy állandósult intézmény: a leszerelési konferencia, amely azonban éppen azért van meddőségre kárhoztatva, mert a sikere előfeltételeinek megteremtésére hivatott többi konferencia mindig dolgavégezetlenül oszlik széjjel. Volt még egy különleges nevezetességű [321] konferencia, a londoni világgazdasági konferencia, kölcsönös bizalom és megértés hiányában szintén bukásra ítélve. Lehet-e szó fegyverbeli leszerelésről, amíg a lelkek leszerelésének folyamata meg nem indult? Elképzelhető-e a nemzetek harmonikus összedolgozása a gazdasági kérdések megoldására, ha egyik a másikat sanda gyanúval méregeti végig?

*

A béke őrzésére a békeszerződések által teremtett helyzet status quo-ja alapján alakult a Népszövetség, amelynek pódiumán a pacifizmus nagyszerű igéi csendültek fel. A népszövetségi üléseken elhangzott szolemnis nyilatkozatok Európa-szerte a béke ünnepi hangulatát árasztották. Németország azonban még nem volt tagja a nemzetek hivatalos együttesének, és ez a hiányosság nyugtalanító űrként tátongott a genfi világparlamentben. Emlékezetes az az optimista hullám, amely Európát elöntötte, amikor a német delegáció, élén Stresemannal bevonult a Népszövetségbe. A népek békevágya ezt az eseményt úgy értékelte, mint az utolsó akadály elhárítását a nagy kiengesztelődés útjából. A csalódás nem sokáig váratott magára. Briand és Stresemann emelkedett törekvéseit megbénította a két nagy nemzet versengő nacionalizmusa. A német demokrácia életével fizetett erőfeszítései eredménytelenségéért, a francia demokrácia pedig Szovjetoroszországgal és a fasiszta Olaszországgal való megegyezésben keres ellensúlyt a harmadik birodalommal szemben.

*

Tárgyilagosan kell beszélni a nemzeti szocialista Németországról, mint olyan történelmi tényről, amely független a világnézeti különbségek szerint megoszló véleményektől. Hitler, amíg ellenzéken volt, azt hirdette, hogy összeegyezteti a nemzeti érdekek szolgálatát a szociális igazsággal, és így a horogkereszt jelvénye alatt maga köré tömörítette a középosztályt és kispolgárságot, amely két réteg tehetetlenül vergődött a szervezett munkásság és szervezett nagytőke között. Kenyeret, jogot, befolyást és hatalmat helyezett kilátásba ennek a két addig teljesen szervezetlen osztálynak, miközben a bolsevizmus elleni küzdelem céljaira megnyerte a nagytőke hathatós anyagi támogatását is. Amikor uralomra jutott, a nemzeti szocializmus a nacionálbolsevizmus jellegét viselte magán, mert programjának a tömegszükségletek kielégítésére vonatkozó része volt az, amelyen hívei kapva kaptak. A nagytőke exponensei, Papen és Huggenberg háttérbe szorultak, és Röhm kapitány meg a rohamosztag parancsnokok féktelen akarata nyomta rá bélyegét a kormányzatra. A vezér tavaly nyáron válaszútra került. Döntenie kellett, hogy a nagytőkével és a hadsereggel tart-e, vagy pedig a nacionálbolsevizmust teszi-e magáévá. A közismert véres események után a kíméletlenül radikális reformokat követe[322]lő nacionálbolsevizmus a régi értelemben vett nacionalizmussá szűrődött, s létrejött az összhang Hitler és a tábornokok között.

*

Németország önként számkivetette magát a Népszövetségből, és távoltartja magát a biztonsági szerződéseknek attól a rendszerétől, amelyet a többi állam követ. Ámde elszigeteltségének következményei semmivel sem súlyosabbak, mint az a helyzet, amelyben Németország a harmadik birodalom megszületése előtt volt. Franciaország ugyan továbbra is szilárdan kitart nemzeti biztonságának követelményei mellett, de a francia külpolitika nem erélyesebb, mint Stresemann idején volt, sőt az a szfinx-szerűség, amely Hitler szándékait elburkolja, a többi állammal együtt Franciaországot is hajlamosabbá teszi arra, hogy Németországgal békés úton véglegesen tiszta helyzetet teremtsen. A békét nem fenyegeti közvetlen veszély, de annyi tény, hogy a leszerelés eszméje az utóbbi évek folyamán nem gyarapodott a létjogosultságát igazoló argumentumokban. A fegyverkezés újabb lendületet vett, és maga Anglia is nagy súlyt helyez szárazföldi hadseregének megerősítésére. A béke szénája rendben van, de azért a háború arzenálja is bővül, és tökéletesedik.

*

Ezalatt a többi kontinensen is olyan események játszódtak le, amelyek az európai szolidaritás szükségét domborítják ki. Roosevelt úgy vágta fejszéjét a gazdasági szanálás nagy fájába, hogy egyáltalán nem helyez súlyt az európai nemzetek érdekeire. Amerika kivonta magát az európai politika szférájából, és saját külön utakat tör rá sem hederítve Európa szempontjaira. Afrikában az olasz–abesszíniai konfliktusból rajzolódnak ki az „Afrika az afrikaiaké” jelszavának oroszlánkörmei. Ázsiában Japán adta ki a jelszót, hogy Ázsia az ázsiaiaké, és meg akar egyezni Kínával, hogy a művelődés őshazája egységesen léphessen fel Európa ellen. Mintha a Der Untergang des Abendlandes sötét spengleri jóslata indulna teljesedésnek.

*

Úgy látszik, idáig kellett a dolgoknak fejlődniük, hogy Európa magára eszmélhessen, és kialakulhasson népeinek alkotó együttese. Az európai nagyhatalmak közelebb állanak egymáshoz, mint bármikor a békekötés óta abban a törekvésben, hogy a háború veszélyét elhárítsák, és a békés munka feltételeit megteremtsék. A biblia szerint a fáraónak tíz csapásra volt szüksége, hogy megtörjön, és teljesítse azt, amit Isten rendelt neki. Európa átesett már a tíz csapáson, és most tanúsítja azt a hajlandóságot, hogy alávesse magát annak a törvénynek, amely szerint egyetértés által a kis dolgok megnövekszenek, széthúzás által a legnagyobbak is megsemmisülnek.

* [323]

A végére érve ennek a kis külpolitikai szemlének, visszatérek oda, ahonnan kiindultam. A kultúra munkásának nem kenyere a politika, és távol tartja magát annak izzó légkörétől. De ha magasra csapnak a politikától korbácsolt izgalmak hullámai, akkor nincs senki, aki óvakodhatna romboló hatásuktól. Arkhimédész hiába zárkózott el a politika elől eszméinek világába, és hiába szólt rá a feléje közeledő római katonára, hogy ne zavarja köreit, a gyilkos dárda elől nem menekülhetett meg. A kultúra munkásának életeleme a béke és nyugalom, a könyvnek, a folyóiratnak létérdeke a viszonyoknak a szellemiséget minden formájában megbecsülő egyensúlyozottsága, amely a tudománynak, irodalomnak és művészetnek is érvényesülési lehetőségeket biztosít, s éppen ezért a kultúra munkása a legelsők közé tartozik, akik az európai helyzetnek az előjelekből ígérkező fordulását áhítják.