Folyóiratok

Kalangya, IV. évfolyam (1935. április) 4. szám, 241–320 p.

Huszonhárommillió dinárt érő vagyon felett rendelkezik, és egymillió dináros költségvetéssel dolgozik a vajdasági szerbek kultúregyesülete.

A Kalangya több cikkében ismertette a Matica Srpska, a vajdasági szerbek egyedüli kiépített kultúrszervezetének régi és jelenlegi munkásságát és céljait, azonban vagyoni helyzetét eddig nem volt módjában feldolgozni. A Matica Srpska múlt évi kimutatásából vesszük most az adatokat, amelyek kevés változtatással minden évben azonosak, és csupán az évi költségvetésben mutatkoznak némi eltérések.

Az egyesület 53 alapítványt kezel, amelyek kivétel nélkül jómódú vajdasági szerb polgárok adományait őrzik meg. A nagyobb részük még a háború előtt létesült, amikor a szerbség kisebbségi sorsban élt, és a kisebbségi polgár kötelezettségei mások voltak, mint napjainkban, amikor a szerbség államalkotó. Az ötvenhárom alapítvány között vannak egészen jelentéktelen összeget képviselő értékek, vannak azonban hatalmas vagyonokat magukbafoglaló ingatlanok is. A legtekintélyesebb alapítvány Trandafil Jovan és felesége hatalmas Kenyér utcai palotájának az alapítványa, amely körülbelül ötmillió dinárra értékelhető. Alapítványt létesített a nemrégiben Amerikában meghalt Mihajlo Pupin, az ismert szerb tudós is a Matica Srpskában, aki mellett ott találjuk Svetozar Miletić, a háború előtti szerb kisebbségi mozgalom harcos és soha meg nem alkuvó vezérének a nevét is. Svetozar Miletić nemcsak fiatalságát, egészségét és szíve minden dobbanását áldozta fel a szerb eszmének, de szerény anyagi jövedelme mellett arra is gondolt, hogy a ma körülbelül félmillió dinárt érő alapítványával a gazdag szerb családokat áldozatkészségre serkentse. A példaadás nem volt hiábavaló, őt követve még huszonöten létesítettek alapítványt a Matica Srpska céljait szolgálva, és Miletić munkásságának az idejére esik az ötmilliói dinárt érő Trandafil-féle alapítvány létesítése is. [302]

Az ötvenhárom alapítvány vagyona.

A Matica Srpska alapítványának anyagi helyzetét az 1933. szeptember 1-én ismertetett jelentés a következőképpen tünteti fel:

A Matica Srpska folyószámláin nyilvántartanak 3 888 409 dinár készpénzt, az alapítványokat képező ingatlanok értéke 5 millió 677 344 dinár, az értékpapírok értéke 263 021 dinár, az alapítványok kinnlevősége 724 329 dinár, a leltár értéke 94 955 dinár.

A tiszta, minden időben mozgósítható vagyon kerek tíz és fél millió dinár. Ez azonban csak az alapok vagyona, amit nem szabad összetéveszteni a Matica Srpska egyéb, önálló vagyonával, amely jóval több figyelembevéve a hatalmas, sok ezer kötetből álló könyvtárát, értékes arcképcsarnokát és a vajdasági történelmi élet relikviáit őrző múzeumot. A kimutatásból megkapjuk a felvilágosítást arra vonatkozólag is, hogy miként gazdálkodnak az alapítványokhoz tartozó földekkel, házakkal és más értékekkel.

Az alapítványok kiadásai.

Az 53 alapítvány fenntartásának összkiadása évenként 684 718 dinár, amiből az örökhagyók kívánságának megfelelően 178 577 dinárt fordítanak csupán a szegények támogatására. Az alapítványok évi adója 260 ezer dinár, és jelentős tétel jut minden évben a bevételből a Matica Srpskának is, amely a bevétel tíz százalékát kapja. A múlt évben a tíz százalékos hozzájárulás 87 510 dinár volt.

A bevételek jóval meghaladják a kiadásokat, és 881 398 dinárra rúgnak, ami közel kétszázezer dináros többletet jelent. Az alapítványok folyószámla kamata 171 000 dinár évente, a föld jövedelme 438 937 dinár, az alapítványi házak jövedelme 194 641 dinár, egyéb jövedelmek 63 571 dinár.

A következő kimutatás ad hű áttekintést a Matica Srpska egész vagyoni helyzetéről:

Készpénz 35 969 dinár, takarékbetét 464 608 dinár, a Matica Srpska ingatlanainak értéke az alapítványok nélkül 1 057 727 dinár, értékpapírok 15 276, jelzálogkölcsönök 5 007 540 dinár, adósok 138 751, a Matica Srpska leltára 5 038 622 dinár, a Letopis előfizetői 522 241 dinár, az alapítványok ingatlanai 5 677 344, az alapítványok értékpapírjai 263 021 dinár, folyószámla adósok 3 millió 688 329 dinár, leltár 94 955 dinár.

A Matica Srpska összvagyona tehát huszonhárommillió dinár.

Külön táblázat ismerteti a Matica Srpska apparátusának a költségvetését, amelyből kiderül, hogy közel kilencszázezer dinárjába kerül az egyesületnek évente az adminisztrációs kiadás. A kiadások így oszlanak meg:

Fizetésekre 300 929 dinár, adók és illetékek 116 878 dinár, folyószámla kamatok 171 646 dinár, adminisztrációs kiadások 181 687 dinár.

Az irodalmi alap kiadásai 98 061 dinár, amibe bele van számít[303]va a könyvtár és a múzeum fenntartásának a költsége is. A bevételek így alakulnak ki:

A betétek kamatai 26 649 dinár, jelzálog kölcsönök kamatai 408 155 dinár, házbérek 234 625, az alapítványok 10 százalékos jövedelme 87 510 dinár, más jövedelmek 104 067 dinár, az irodalmi alap bevétele 16 645 dinár.

A kiadás és a bevétel összege tehát 889 038 dinár, vagyis közel egymillió dinár, ami szorosan véve kizárólag a Matica Srpska adminisztrációjára szolgál, és az nem sok, ha figyelembe vesszük sokféle intézményeit és egy ilyen hatalmas és messzeelágazódó egyesület különböző szerveit. Az összvagyont az alapokkal együtt 23 millió dinárra értékelik, s ez a hatalmas összeg kellően érzékelteti, hogy milyen jelentős értéket képvisel a Matica Srpska birtokában levő ingatlan, ingóság és más vagyon.

A Matica Srpskának összesen tíz fizetett alkalmazottja van, akik kezelik és felügyelnek az egyesület tulajdonára, az adminisztrációs ügyeket intézik és erősítik a szerb mozgalmat. Az irányítás élén dr. Nikola Milutinović főtitkár áll, aki a legelfoglaltabb, mert a titkári teendőkön kívül három lapot szerkeszt, szervez és agitál a Vajdaságban a Matica Srpska mellett:

Akármilyen beszédes és érdekes számok ezek még puszta felsorolásuk mellett is, úgy látszik sokakat még nem elégít ki, amit bizonyít az, hogy legutóbb Daka Popović szenátor mutatott rá annak a szükségességére, hogy a német Kulturbund példájára kell átcsoportosítani a vajdasági szerbek kulturális, gazdasági és politikai mozgalmát. Az a vélemény ugyanis, hogy akkor gazdasági téren is még szebb eredményeket tudnának elérni a szerbeklakta falvakban és városokban a szervezkedés és együttműködés tekintetében.

A budapesti Thökölánium visszaszerzése.

Több oldalra rúg még a szűkre szabott és a nyilvánosságnak szánt jelentésben is a Matica Srpska különböző bizottságai munkájának az ismertetése. A legsokoldalúbb és a legtöbbet buzgólkodó bizottság az irodalmi bizottság, amely úgyszólván az egész egyesület életét irányítja. Az irodalmi bizottság készíti elő az emlékünnepélyeket, és gondoskodik arról, hogy a szerb irodalmi és tudományos élet kiválóságairól méltóan megemlékezzenek a Matica Srpskában. Ez a bizottság határozta el a múlt év májusában a Glas Matice Srpske című propaganda lap megindítását az egyesületnek Budapestről Novi Sadra való áthelyezése hetven éves jubileuma alkalmával. A lap azóta sokat fejlődött és kialakultak céljai a jövő feladatait illetőleg. A Glas harcos és határozott hangú propagandaízű havi szemle, amelynek minden száma figyelmetérdemlő cikkeket hoz nemcsak kimondottan szerb, hanem a többi vajdasági népek helyzetéről és egymáshoz való viszonyáról is. Az irodalmi bizottság tevékenységének az eredménye, hogy az egyesület kiadásában megjelenő Letopis magának vallhatja a legkiválóbb délszláv [304] írókat és tudósokat. Az irodalmi bizottság élén Radivoj Vrhovac, az egyesület elnöke áll.

Az egyesület választmánya túl van terhelve munkával, és igyekszik az egyesület anyagi alapját még jobban megerősíteni. A választmány jelentéséből látjuk, hogy újból lépések történtek a külügyminisztérium útján, hogy a budapesti Thököliánumot visszaszerezzék a Matica Srpskának, amelynek az égisze alatt létesült. A választmány bizottságot küldött ki azzal a feladattal, hogy jugoszláv részről az államhatóságok megbízottjainak a bevonásával a magyar kormánnyal a Thököliánum sorsáról tárgyaljon. A vajdasági szerbek azt szeretnék, ha a Budapesten levő három emeletes palotát és a Thökölánium földjeit értékesítenék, és a befolyó pénzből Beogradban vagy Novi Sadon hasonló célú palotát emelnének Thököli, a bánáti származású szerb mecénás emlékének örök megőrzésére. Arról még nincsenek jelentések, hogy a Matica Srpskának ezt az évek óta elintézetlen ügyét, amelynek rendezése anyagi szempontok miatt is kívánatos, hamarosan likvidálják.

Az alapítványok közül a Trandafil-féle alapítványt, amely a legjelentősebb, külön bizottság kezeli. Az alapítvány bevételéből, amint megállapítható, 35 szegény sorú dunabánsági szerb gyermeket iskoláztatnak, és mesterségre tanítanak. Az ösztöndíjasok napi élelmezése átlag 3.02 dinárba került az alapítványnak. Az ösztöndíjasok élelmezésre évente több mint ötvenezer dinárt költenek. A többi alapok segítségével tíz szegény sorú fiatalember egyetemi tanulmányait segítik elő.

A Matica múzeumára külön bizottság ügyel, és gondoskodik gyarapodásáról. A múzeumot még 1847-ben létesítették, és azóta állandóan gazdagodik. Az egyesület könyvtára ment át a legszembetűnőbb eredményes fejlődésen. A könyvtárat nemrégiben megnagyobbították, és azóta tízezer új könyvet szereztek. A könyvtárban hatvanezer könyvet őriznek. Az egyesület könyvtárának a jelentőségére jellemző, hogy évenként körülbelül húszezer ember látogatja, és veszi igénybe könyveit. A múzeumban 282 darab szerb, illetve vajdasági vonatkozású értékes festményt és 11 szoborművet őriznek. A múzeum látogatóinak a száma állandóan növekszik. A múzeumban levő képek értékét hatmillió dinárra becsülik.

A Haladó Nők Egyesülete minden évben sokat dolgozik a felvilágosítás munkáján, és kiváló előadók bevonásával támogatja és segíti a Matica kultúrmozgalmát. A Haladó Nők Egyesülete gondoskodik a Matica Srpska jótevői sírjainak kellő jókarban tartásáról és ápolásáról. A Haladó Nők Egyesülete egyébként alaposan kiveszi részét minden kulturális, emberbaráti és nemzeti munkából. A Matica Srpska bizottságai munkájának az ismertetésébe tartozik a jogtanácsos jelentése, aki az alapítványi földek és házak jövedelmének a kezelése során felmerült jogi kérdésekben nyújt tanácsokat. A jogtanács jelentése szerint a Matica Srpska néhány pert kénytelen folytatni, és pert indított a Letopis irodalmi [305] lap hátralékos előfizetői ellen is. Maga ez a körülmény azért érdemel megemlítést, mert ebből látható, hogy nemcsak a vajdasági magyarság egyes rétege hanyagolja el kötelességeit a kisebbségi kultúrtörekvésekkel szemben, de a szerbség is, amelynek azonban kedvezőbb a helyzete, lévén államalkotó elem, és a kötelességei nem azonosak a kisebbségi polgár sokirányú kötelezettségeivel.

A Vajdaság nacionalizálása.

A Glas Matice Srpske március 15-i száma a Vajdaság nacionalizálásával foglalkozik, és két cikket közöl dr. Nikola Milutinović főtitkártól, aki először megmagyarázza, hogy mit ért nacionalizálás fogalma alatt, és azzal igyekszik elejét venni az esetleges félremagyarázásoknak, hogy gyorsan kijelenti, nem a vajdasági szerbséget és szlávságot kell nacionalizálni. Erre nincsen szükség, mert őszintén elismeri, már a háború előtt az itt élő szerbség nacionalista volt, tehát kisebbségi sorsban is teljesítette kötelességét, és tudta mi a teendője. A Vajdaságot kell tehát nacionalizálni, nem a szerbséget. Hogy miért kell ezt a munkát végrehajtani, azt a következő sorokból tudjuk meg:

„A Vajdaságot és nem a vajdasági szerbeket és a többi szlávokat kell nacionalizálni, miután a Vajdaságban a szerb és szláv elemek a magyar és német imperialista telepítési politika következtében összekeverődtek jelentős számú kisebbségi polgárral, bár igaz, hogy nem olyan mértékben, hogy a Vajdaság szerb, jugoszláv és szláv többsége ezáltal veszélybe került volna, de mégis olyannyira, hogy tervszerűen és rendszerint dolgozni kell a vajdasági szerb, jugoszláv és szláv lakosság számbeli megerősítésén.

Hogyan és miként kell ezt végrehajtani? Ezt már többször hangsúlyoztuk és kifejtettük. Ezt a célunkat nem kisebbségeink elnemzetlenítésével, nem erőszakos szlávosítással akarjuk elérni, hanem népesedési mozgalommal, kulturális offenzívával, a nacionalista kultúra expanziójával, a szláv elemek természetes gyarapodásával, a szlávság kivándorlásának megakadályozásával, az elvesztett birtokok visszajuttatásával, a nacionalizálás fokozatos megvalósításával, a nacionalista elemeink önkéntes, szabad ideköltözködésével, a más országrészeken élő délszlávok friss nacionalista elemeink spontán telepítésével.

Ha ezt el akarjuk érni, úgy egész Jugoszláviának áldozatot kell hoznia, hogy a Vajdaságban az anyagi jólétet fejleszteni lehessen.

Hosszú éveken keresztül minden nemzeti kormánynak a programjában kell, hogy szerepeljen a Vajdaság anyagi megsegítése.

A Vajdaságból jugoszláv Eldorádót kell teremteni, új jugoszláv Amerikát, amely magához vonzza majd nagy Jugoszlávia minden részéből a nacionalista felesleget.”

Az új telepítési program kellő kifejtése után a főtitkár azt kérdezi, hogy vajon a Vajdaság nacionalizálásának ilyen elképzelése helyes-e? A Vajdaságnak, erősítgeti dr. Milutinović, mindig [306] szerb és szláv többsége volt, és ezt még csak nem is vitatták, amikor a határokat megállapították. A valóban szerb, jugoszláv és szláv többséget azonban legalább háromszázezer szerb, jugoszláv és szláv idetelepített polgárral kell megerősíteni. A következő sorok azt is megmondják, hogy miért kell még legalább háromszázezer szlávot a Vajdaságba telepíteni:

„A jugoszláviai szerbeknek, jugoszlávoknak és más szlávoknak újból át kell venni ezen országrészek reprezentálását, amelyet másoknak engedtek át.

A vajdasági szerbségnek és szlávságnak mielőbb át kell térnie védekező állásából a támadó állásába, nem azért, hogy idegen pozíciókat foglaljon el, hanem azért, hogy a viszonyok kényszerű kialakulása által elvesztett pozíciókat visszaszerezhesse.

A természetes és önkéntes idetelepítés által a Vajdaság kizárólag szerb és jugoszláv lakossággal erősödik.

A nagy és hatalmas Jugoszlávia megteremtésével a németek további vajdasági letelepítése egyszer s mindenkorra megszűnt. A nagy és hatalmas Jugoszlávia létrejötte után a magyarok letelepedése a Vajdaságban szintén minden időkre megszűnt.”

Nikola Milutinović dr. azt is kifejti, hogy nem kizárólag szegény földnélküli szlávok letelepedésére gondol, hanem jómódú szerb, jugoszláv és más szláv polgárok ideköltözésére, akik önként hajlandók a Vajdaságba jönni. Házakat, földeket vásároljanak, műhelyeket, üzleteket nyissanak, és saját vagyonukkal gazdálkodjanak, nem az állam költségén. Hogy ezt a letelepítést végre lehessen hajtani, szükség van a Vajdaság jólétét a maximumig fokozni. Ami a múltban történt, az nemhogy nem volt kielégítő, de egyenesen lesújtó eredményekre vezetett. A múltban tudatosan, vagy könnyelműségből a Vajdaság elszegényedésére törekedtek. A Vajdaságban pedig csak úgy lehet növelni a szerb, jugoszláv és egyéb szláv lakosság létszámát, ha más országrészekből elősegítik a szláv elemek letelepedését.

A vajdasági szláv polgár szerepe a jövőben.

A másik cikk sokkal átfogóbban és kimerítőbben magyarázza a szláv elemeknek a Vajdaságban való letelepedésének szükségességét. Megint igyekszik eloszlatni dr. Nikola Milutinović főtitkár azt a látszatot, mintha a vajdasági szerbek félremagyaráznák kötelességeiket, majd áttér a vajdasági szerbek érzés- és gondolatvilágának a megvilágítására.

„Senki annyira nem szeretheti a Vajdaságot, mint a vajdaságiak. A vajdasági kérdések iránt senkinek nem lehet annyi fogékonysága, mint a vajdasági polgárnak. A vajdasági problémák legalaposabb ismerői kizárólag vajdaságiak lehetnek. A Vajdaságot nacionalizálni kell Jugoszlávia etnográfiai területein élő összes szerbek, szlávok és jugoszlávok idetelepítésével. A telepítést azonban nem a tisztviselők idehelyezésével kell értelmezni. A Vajdaságban [307] szükséges tisztviselői kart elsősorban vajdasági származású hivatalnokokkal kell megerősíteni. A legtöbb esetben ugyanis csak a vajdasági származású tisztviselő érti meg a Vajdaság igazi érzéseit, szeretheti meg kellően a Vajdaságot, s dolgozhat érte. A Vajdaságért dolgozni annyit jelent, mint Jugoszláviáért dolgozni. Az elmúlt tizenhat év alatt, tisztelet egyeseknek, de a gyakorlatban elég furcsa példával találkoztunk e tekintetben. A háború előtt a Vajdaság Jugoszlávia összes mai területeinek sok jó szláv polgárt adott, de ma, amikor Jugoszlávia minden részének már megvan a maga intelligenciája, a Vajdaságot át kell engedni a vajdaságiaknak.”