Folyóiratok

Kalangya, IV. évfolyam (1935. március) 3. szám, 161–240 p.

(Prózai írások, Tipográfia Pax Targu-Mureš)

Hiába minden megértő igyekezetem, a fantázia birodalmának szeretete nem kenyerem, és a légüres elgondolások csak enyhe unalmat jelentenek számomra filmben, írásban egyaránt. (Színházról, magyar nyelvű színházról a magam kisvárosi-külvárosi világában nem is beszélhetek.) Nagyobb élményt, érzésgyarapodást jelent számomra a filmek előtt adott zsurnálok legegyszerűbb felvétele, az élet szenzációiból kikapkodott közönséges életrész, mint minden művészek, filmdémonok mosolya, éneke, és mint rendezők legmeste[207]ribb kulisszái. S így vagyok az irodalommal is. Nem érdekelnek az íróasztalok finomságán érlelt kultúrizzadmányok, de az élet bármelyik oldaláról felvázolt tények, a művészet sokeszközűségével megörökített múlandó valóságok bármelyike elragadtat. Minél több köze van valamely könyvnek az élethez és az életet alakító erőkhöz, számomra az annál értékesebb.

Bartha István könyve igénytelen külsejével, nagy alakjával 76 oldalon semmi különöset nem jelentett volna számomra. De Erdélyből jött, és megszoktam, hogy a háború utáni magyar irodalom erdélyi része megfelelt különleges várakozásoknak, melyeknek olykor Pest se tudott megfelelni. Érdeklődve vettem kézbe a számomra ismeretlen író könyvét éppen erdélyi származása miatt.

Hadifogolyélményeket foglal magában a könyv első része. Az itt-ott mértéktelen mondatok mögül sokrétű éleslátás, az élet valóságának hű visszaadása, s az eluralkodó pongyolaság, tájszólások halmaza mellett is jóízű hétköznapiság bukkant elém. Nem fémjelzett irodalom, de élet, tán több az irodalomnál. A könyv második része Bartha feleségének novellája, melyben Bartháné férje modorosságaitól mentesen, de ugyanolyan életközelségben házaséletük elejét mondja el. Szervesen hozzánő ez a fájó egyszerű asszonyírás a további oldalak férfi élte férfi írta falusorsához. A könyv harmadik, leghosszabb része az, ami legélesebben felkeltheti az érdeklődést. Világválságban mai magyar vidéki élet, plusz kisebbségi sors. Bartha nem az íróasztalnál csinálja a könyvét, de a felekezeti tanító könnyei, vágyódásai, sóhajai közepett. A „tanítói közmunka” falatért birkózását írja. Éljük és látjuk a paraszti intellektuel-gyűlöletet (Tolsztoj iskolát irtózó parasztjaira gondoltam!); még egy nadrágost kell eltartaniuk. A gyerekek sorsát, akiket kivonnak az iskolából munkaidőben. (Szüleim is így tanultak negyven év előtt itt a Tisza-parti tanyákon… Ó mindenütt egybefolyó szegény paraszti sors!)

Megfelelő jellemzést kap a társadalomtól elhúzódó kosárfonó remete a Marozia gernyecsapi partján; a kartársak sorsa, a falusi pálinkamérő zsidó lányának flanca, a tanítói egyesület álprogresszivitása, a bíróválasztás rég ismert korruptságreceptjén, a kilenc-tíz éves favágó gyereksors „fakovács Miská”-ja; a kisebbségi elnemzetlenedés folyamata; a koldusszegények erdei gombászása, mogyorószedése: a tanító és a proligyerekek, szegény asszonyok bújják az erdőt, osztálygyűlölettől eltelve egymás iránt. A kis földjén kasza-kapával bajlódó tanító sorsa körül lassan kikerekedik az egész tolvajkodó, civakodó, rongyos és éhes falu elsötétítve az irodalom ragyogó hazugságait.

Nagyon gazdag ez a könyv. A falusi sors, főleg a falusi intellektuelsors leplezetlen megmutatása, nem a Gárdonyiak életretusáló szándékával, de az őszinteségnek még a véletlen hazugságcsírákat is kigyomláló öntudatosságával. Ahogy egyhelyt maga Bartha is megjegyzi, „kisebbségi sorssal bélelt felekezeti tanítóskodás” az [208] élete. Ennek az életnek számadását készíti könyvbe. Hadifogságon, hazatérésen, nősülésen, gyerekcseperedésen át a negyven éven túli reumás szaggatásokig, tanítói-emberi igyekezetében meg nem értve, írói próbálkozásainak sikertelenségén nem csüggedve, felmérte férfikorát.

Ó, hogy el kellene nálunk is egy ilyen ténygazdag faluírás, az intellektuelsors istenvertsége, kisebbségi adagolásban. De a mi tanító-íróink álomvesszőparipákon lovagolnak, és alig nyúlnak a szoba-konyhás intellektuelnyomorúsághoz és az iskola körüli nyomorutcák szomorú lakóinak bajaihoz.

Nem világnézeti munka Bartha írásgyűjteménye. Sőt valamelyest zavarosság, törések észlelhetők az író emberi meggyőződésének felületén. Mert míg majdnem eretnek módjára ostorozza a felekezeti tanítóskodás nyűgeit, s a hivatalos egyházi élet bilincseiben szorongó nyáj és tanítókartársak sorsáért is élesen fel-feljajdul, a proli gyerekek ajkán hangzó munkásagitációs énekek elterjedettségén sopánkodik másfelől.