Folyóiratok

Kalangya, IV. évfolyam (1935. március) 3. szám, 161–240 p.

Nem mindennapi színe volt. Nem volt egészen vasderes se, kevés volt benne a szürke, a farka meg pej eredetre mutatott. A két hátsó lába jó magasan kese, homloka hóka, csillagos. Különben erős, jóállású csikó, lehetett úgy két és fél év körül. A korára jól kifejlődött, hatalmas állat. Nagyparaszt lehetett a gazdája, hogy még most se fogta munkára. Csak úgy a saroglyára kötött dupla kötőféken sétáltatta. A szegény kisparasztok befogták bizony már az alig kétéves csikókat is. Ezek aztán megakadnak a fejlődésben, s mint patkányok futnak nagy, nehéz szekereket vontatva ezek előtt. Az ember majd azt hiszi, a szekér tolja őket.

Ez a mi jószágunk intelligens állat volt. Nemes fajra, előkelő eredetre vallott. Elárulta egész magatartása. Okos, nagy fejét néha magasra emelte, s figyelmesen, előre szegezett fülekkel nézte az út [181] forgalmát. Néha zavarba is hozta a mellette elhaladó kocsikba fogott jobban táplált, terhet ritkán húzó lovakat. Ezek ui. nem tudni, mi okból, kilódították a könnyebb homokfutó kocsikat a rendes kerékvágásból, s ha a gazdájuk nem vigyázott, csaknem vágtatásba kezdtek.

Erre deresünk megelégedetten nyeherített egyet. Inkább röhögött magában. S más szórakozást keresett.

Igen, megfigyeltem, hogy unta a dolgot, ott állni a saroglyához kötözve tétlenül. Már kb. fél órája. S gazdája az ülésben nyugodtan szívja a pipáját. Mintha a világon más dolga se volna.

Mikor már nagyon unatkozott, abbahagyta az izgés-mozgást, jobbra-balra farolást, s elkezdett az első jobb lábával kapálni. De a szó szoros értelmében kapálni.

Sohase láttam még lovat ily ügyesen dolgozni egy lábbal. Egész kifordította a mellső jobb lábát, eltartotta testétől, s úgy dolgozott, hogy egész kapanyomokat hagyott a földön. Csak úgy porzott a már rég nem ázott porhanyós föld a lába alatt.

S ő közben lehajlott fejjel figyelmesen szemlélte a kaparás helyét, nem bukkan-e rá valami arany vagy ezüst tallérra. Néha abbahagyta a kapálást, s körülnézett más játék után. De hiába. Gazdája még a füle botját se mozgatta az irányban, mintha meg akarna indulni.

Újra kezdte most már türelmetlenebbül a munkát.

Hopp, új fölfedezés! Észrevette, hogy a nagy munkában tüdeje erősebben működvén a föld felé kitóduló levegő magasra kavarja a port a kapálás helyéről. Új mulatság, új időtöltés.

Már nem is dolgozott a patájával, csak lefújt vagy jó fél méterről a földre, s gyönyörködött abban, hogyan szállnak körben föl a levegőbe az erős porfelhők. Orrcimpái – láttam – reszkettek az örömtől, amint egy szuszra kifújta magából a nagy levegőtömeget. S a por repült nagy körben, egyre terjedve fölfelé.

De idővel ebbe is beleunt. S a gazda még mindég nem mutatott hajlandóságot, hogy induljon. Nyugodtan pöfékelt a bakon. Csibukját a másik agyarára nyomva.

Mit csináljon deresünk? Mit csináljon? Hiába néz körül, nincs alkalom más szórakozásra. A kötőfék távolabbra nem engedi. A hátulsó fertályával még csak eltapiskolhat nagyobb félkörben, de a feje alig mozdulhat fél méternél messzebbre jobbra vagy balra.

Dühében-e vagy unalmában, most az egyik hátsó lőcsnek a kocsioldal fölé kimeredt végét kezdi harapdálni. Meg van ez kívülről vasalva. Ez a jó hideg ércborítás kellemesen csiklandozhatja a nyelvét, szája szélét. Végigpróbálja hát a kocsioldal felső szélét, de még a saroglyavasat is megnyalogatja. Határozottan jó. Most észreveszi, hogy a saroglya négyszögletes résein át a kocsioldalban levő szalma vagy széna egyes szálai, törmelékei kiállnak. S ha fejét oldalt fordítja, s orrát kissé beleerőszakolja a négyszögletes résekbe, leharaphat valamennyit ebből az alja takarmányból. [182]

Igaz, hogy rendes állásban a saroglyán keresztül annyit lefetyelhetne be a szájába ebből a gyönge kosztból, amennyit akarna, de nem. Neki nem kell most az, amelyhez egyenes úton, könnyen hozzájuthat, hanem csak az, amiért meg kell szenvedni, a nyakát szinte ki kell tekernie, csavarnia. S még ekkor is csak pár szálhoz juthat. Nehéz küzdelmek után. Vannak ilyen emberek is.

Már a nyakát is össze-vissza forgatta, csavargatta, már ebbe is beleunt, s a gazda még mindég nem indul.

Nagyot nyerít most dühében, párat utána röhögve, amire a kocsis lassan félvállról hátrasercint egy hegyeset. S morog valamit.

De nem elég ám ez ő deressége megnyugtatására.

Újra s mind haragosabban kezd kapálni kifordított jobbik lábával. S előkerülnek újra egyenként az unaloműzés már leírt különféle módozatai.

Végre megérkezik valahonnan a gazda társa, fölül mellé a bakra, átveszi a gyeplőt, közécsap a két igásnak, s megindul, gördül a szekér.

Deresünk most már vidáman viháncolva trappol a kocsi után.

Ha nem láttam volna a saját szememmel, sohase hinném el.

*

Így vagyunk most valahogy az európai kultúrákkal is. Ezek is kettős kötőfékkel vannak az országok politikai szekereinek a saroglyáihoz kötözve.

Az egyik a sovinizmus kötele, a másik pedig a kommunizmus pányvája, amelyek csak egész kicsiny működési teret engednek a kultúrák vasdereseinek, hogy ne mondjam pegazusainak röptéhez, szárnyuk bontogatásához.