Folyóiratok

Kalangya, IV. évfolyam (1935. február) 2. szám, 81–160 p.

(Bruno Cassirer Verlag, Berlin)

Az észak-sziléziai bányák vidéke Kelet-Európa legérdekesebb része, különösen a világháborút követő idők óta, hogy ezt a kis földet három nép: németek, lengyelek és csehszlovákok között elosztották. Szilézia a maga tarka, vegyes nyelvű lakosságával, feudális főurak hatalmából világvárosok bankjai érdekkörébe tartozó bányavállalatok osztalékpolitikájának eszköze, és a színes érdekes népi szokásaival jámbor bányásznép megpróbál ebbe is beletörődni. A Beszkidek tövében elterülő lankás, dombos táj az irodalomnak mindig kedvelt miliője. Elég az egyszerű bányamunkásból nagy cseh lírikussá kibontakozott Petr Bezruč sziléziai dalaira (Slezské pisne) mutatni, hogy mily felszabadultan tépi le szívéről az igaz író a város lidércnyomását, mily szívvel jár a vidék őszi avara ezer színe között, s mily alázattal roskad vissza a falu ősi, eltéphetetlen gyökereihez. Szilézia a „Heimatliteratur” igaz területe, de mert a bányák, az iparvállalatok és a nagybirtokok árnyékában szegény, kihasznált bányász és zsellérnép lakik, ez a „Heimatliteratur” szociális problémákig mélyül, a népi-nemzeti gondolatnak addig a szociális felfogásáig, amely a fasizmus, a völkisch ideológiáktól elfordulva, az osztálybéke és az individualizmus tiszta életformáját választja. A cseh Bezruč népi-szociális lírájának, sziléziai bányászballadáinak hatása mutatkozik az expresszionistának indult, de filozófiai értelmű népi misztériumok áhítatos lírikusává mélyült lengyel Emil Zegadlovicznál, aki a varsói irodalmi kávéházak abszintos, vodkás miliőjéből a Beszkidek tövében néhány érdekes írótársával együtt a „Czartak” irodalmi csoportot, az új regionista irodalomnak ezt a nagy jelentőségű csoportját alakította meg.

A sziléziai regionista irodalom nem izolálódott cseh és lengyel írók értékes kísérletére, az ottani németeknek mindig jelentős, külön irodalmuk volt, s az odakerült német írók, így többek között Hermann Stehr és Ernst Barlach több munkája hátterében, figuráiban ott van az az érzékeltető, lágy realizmus és átéltség, ami Szilézia szépségéből, színességéből, életességéből irodalmi matériává vált. Szilézia német íróinak új generációja, élén a fiatal August Scholtis halad, akinek első regénye az Ostwind, egy rendkívül eredeti Felső-sziléziai Eulenspiegel regény, s a határvidék külön tragédiá[141]jának népi, mitikus csodákba érő meséjével nagy hatást ért el. Az író maga is a népből sarjadt, sorsát kínzó nyomor, lelki, testi tespedés töltötte ki, s új regénye a három felé tépett Sziléziának abban a határcsücskében játszódik le, ahol a nép a három nyelv ízes keverékéből valóságos külön nyelvet teremtett. Baba und ihre Kinder, ez a sziléziai német író új regénye, amelynek középpontjában egy életerős, vidám, vallásos, szaggatott sorsú munkásasszony tizenhárom élő gyermekével áll, s körülöttük, napjaikon át színesedik ki a főhercegi uradalom jószágigazgatóinak, gazdatisztjeinek sorsa is, akiket az uradalom új szelleme, az indusztrializálódás folyamata máról holnapra a múlt lomtárába kerget. Baba rendíthetetlenül állja a vihart, az istállók melletti zsellérházacskából a gyártelepre költözik, legidősebb fia, a púpos Matusch irodafőnök lesz, és a többi gyermek is egymás után kerül a gyár szolgálatába, majd a nagy háborúba, hogy annak lezajlása után, ha számban megfogyva is, Baba csemetéiből napjaink konvulzív gondolataitól tépett lelkű emberkéi legyenek. A nagy világszínház van ebbe a színes, érdekes alakokkal gazdag képsorozatba szorítva, s lendületét az a sajátságos környezet és elevenen átérzett cselekmény adja meg, amely az uradalommal jobbágyi függőségben élő, nincstelen zsellérek életérzését a gépi berendezkedéssel meginduló szociális struktúrára hasonuló vágyaikat fűti. Valóságos kor és körkép a Baba, de inkább karikatúra, mint világszemlélet. Nehéz is lett volna nem karikatúrát írni a feudális uradalom pusztuló rendszerén elinduló konjunkturális ipari folyamatról, amely körül primitív emberek csetlenek-botlanak, hogy azután kótyagos, nehéz megőszült fejjel visszaroskadjanak a tömegszállások fapriccseire, a bérmunkás hatnapos sorsába, amit a hetedik nap sovány fizetségének keserű íze vonszol új robotig.