Folyóiratok

Kalangya, IV. évfolyam (1935. február) 2. szám, 81–160 p.

Milutinović Nikola dr. a Matica Srpska főtitkára és a Letopis szerkesztője Suboticán meg nem érdemelt kis számú, de lelkes közönség előtt programot adott a Matica Srpska jövő feladatairól. Megindokolta, hogy mi késztette az egyesületet, hogy fokozza aktivitását, szélesebb területeken tevékenykedjen, és bevonja érdekkörébe azokat a társadalmi rétegeket is, amelyek eddig közömbösek voltak a Matica Srpska munkájával szemben.

A Matica Srpská-t úgy a múltban, mint a napjainkban is, mint a vajdasági szerbség kultúrvárát emlegetik. A díszes jelző megérdemelt, és nem akar pusztán kedveskedés lenni az évszázados múltra visszatekintő egyesület iránt. De a Matica Srpska mostani irányítói úgy érzik, hogy nem elég csupán szimbolikus vonatkozásban emlegetni a Maticát, mint a vajdasági szerbség kultúrvárát, hanem valóban azzá kell fejleszteni az összes erők bekapcsolódásával.

A délszláv állam létrehozása után – amelyben nem kis része van a szívós és anyagilag jól alátámasztott Matica Srpska körül álló csoportnak – vajon mi szükség van arra, hogy az egyesületet, amely a szabad hazában működik, tovább építsék, és újabb feladatokat bízzanak rá?

Az önként felvetődő kérdésre megadta a választ dr. Milutinović nemcsak suboticai előadásában, de ezt megelőzőleg a Letopisban, valamint a Glasnikban is, amely szintén a Matica kiadványa.

A vajdasági szerbeknek a szerbiai szerbekkel való egyesülése – amint mondotta – nem szüntette meg a Matica Srpska további létjogosultságát, és nem tette illuzórikussá további munkásságát.

A Matica Srpska aktivitását fokozni kell, hogy az összes szerb erőket megmozgassa, és a szlávság szolgálatába állítsa a kisebbség által lakott Vajdaságban.

„A kisebbségek élénk kulturális és politikai tevékenysége” késztette a Matica Srpskát a nagyobb arányú aktivitásra, amint azt őszintén és minden köntörfalazástól mentesen dr. Milutinović hirdeti, magyarázza, és meggyőzően írja lapjaiban.

– Mi nem akarunk imperialista politikát folytatni, és nem akar[115]juk a kisebbségeket bántani. A sajátunkat őrizzük, de a máséhoz nem nyúlunk.

Milutinović Nikola dr. ebben a két tömör mondatban foglalta össze e sorok írója előtt a Matica Srpska mostani aktivitásának jelentőségét. A szerbség, amely századokig küzdött a Vajdaságban, még nem tekinti misszióját befejezettnek, mert látja maga körül, hogy miként tevékenykedik a kisebbség, és azért úgy érzi, szükség van arra, hogy a szerbség az egyesülés kiharcolása után is megmaradjon az a mozgató és indító erő, amely volt a régi Magyarországon is a szerbeklakta területeken.

Nagyon érdekes, és bennünket magyarokat a legközvetlenebbül érdeklő mozgalommal állunk szemben, amelyet tökéletesen megismerni kötelessége a magyarságnak. Már régen megdőlt az az egyoldalú állítás, hogy csak az iránt érdeklődjön a kisebbség, ami szorosan rája vonatkozik. Ez a téves felfogás, hála Istennek, a múlté. A kisebbségi polgárnak sokoldalú, mindig tanulni kész, örök készenlétben levő világpolgárnak kell lenni, ha nemcsak saját, de a fajtája boldogulását is szükségesnek tartja.

Mi jó világpolgárok és jó kisebbségi polgárok akarunk lenni, amikor nyomon követjük dr. Milutinovićot és társait a propagaúton, amelyet a Vajdaságban végez, hogy a szlávság érdeklődését a Matica Srpska iránt fokozottabb mértékben felkeltse. Ha elindulunk a Matica Srpska vezetőinek a nyomában, akkor eljutunk a vajdasági viszonyok, az adottságok mérlegelése, és a helyzet teljes megismeréséhez.

A Matica Srpska erősödik

A beogradi Pravda egyik legutóbbi számában a Matica Srpska újkeletű mozgalmával kapcsolatban a következő nyilatkozatot olvastuk dr. Milutinovićtól, amelynek ideiktatása nélkül nem mehetünk tovább:

– A Matica régen gyűjtött annyi új tagot, mint mostan. Az egész vajdasági közvélemény azt várja, hogy a Matica Srpska összegyűjti, és megszervezi az összes konstruktív nacionális erőket a mi északi országrészünkön. A vajdasági nacionalista elemnek nagy államalkotó missziója van, hogy az északi országrészeket továbbra is megőrizze, és tartósan biztosítsa Jugoszláviának. A háború előtt az itt élő szerb lakosság élénk ellenállást fejtett ki Magyarországgal szemben. Ma a nacionalista aktivitás ezen az országrészen a mi nemzeti imperatívuszunk. A jugoszláv észak-nacionalista aktivitásának a megerősödésén a Matica nagyobb lendülettel és akaraterővel fog dolgozni, mint eddig.

A nyilatkozat azt jelenti, hogy a Matica Srpska, amint a múltban sem volt, úgy a jövőben sem akar kimondottan merev kultúrközpont lenni, hanem kiszélesíti tevékenységét az élet összes [116] adottságaira, és újból politikai területekre lép, hogy a vajdasági szerbség érdekeit szolgálja.

Hogy miért van minderre szükség, azt is megtudjuk, ha átlapozzuk a múlt év májusában megindult Glas Matice Srpske című folyóirat számait, amelyekben lendületes és propaganda-ízű cikkek egész tömege áll a rendelkezésünkre. A lapok megjelenési idejének a sorrendi alkalmazása végett kissé rapszodikus a beszámoló, azonban a szerves kapcsolatokat minden egyes cikkben megtaláljuk.

Az első szám megboldogult Szenteleky Kornél emlékét idézi igen hízelgő hangon a Kalangya egyik 1932-ben megjelent számának az emlegetésével. „Béke a szomszédokkal” a címe a cikknek, amely dr. Milutinović Nikola megértő és finom tollából való, és a korán elhunyt Szenteleky Kornélnak dunai kulturális tervével foglalkozik szimpatikusan, és megértően. Abban egyetért dr. Milutinović a Kalangyával, hogy az illetékes tényezőknek kell megragadni az alkalmat a kulturális együttműködésre. Jugoszlávia részéről bejelenti, hogy mindig kész az együttműködésre, és ennek csupán az a feltétele, hogy Magyarország nyugodjon bele mostani sorsába és mostani határaiba. Ha az bekövetkezik, akkor megkezdődhet egymás kultúr-javainak a kölcsönös kicserélése: monográfia és közös antológia kiadása. Sajnos azóta, hogy ezek a cikkek megjelentek, sok zavaró momentum történt, azonban az író nem a politikus szemével nézi a dolgokat, és tovább remél, és bízik a szebb és boldogabb jövőben, az emberiség megértő együttműködésében.

Milutinović Nikola dr. örök optimista velünk együtt, ezt látjuk a Glas többi számaiból is, amelyekben még sok, bennünket érdeklő cikket olvastunk tőle. „Tradíciók nélkül, mecénások nélkül” az egyik cikk címe, amelyben ugyancsak a Kalangya egyik régebbi cikkével foglalkozik, most is megértő fáradozással. Dr. Brájjer Lajos a Kalangyában régebben cikket írt arról, hogy amíg az erdélyi magyarságnak gazdag történelmi múltja van, addig a vajdasági magyarságnak nincsen. Ez a hozzászólás és többek által észrevett és eléggé kihangsúlyozott körülmény felkeltette dr. Milutinović figyelmét is, és foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy miért nincsen a vajdasági magyarságnak tradíciója. Ezután így folytatja:

„Eggyel több kétségbevonhatatlan bizonyíték arra vonatkozólag, hogy igazunk van, mikor állandóan azt hangoztatjuk, hogy csak mi, szerbek, tudjuk a Vajdaságban kimutatni nemzeti múltunkat; a régi Magyarországon a vajdasági magyarok és németek nem rendelkeztek nacionalista intézményekkel, és ilyenek csak nekünk, szerbeknek voltak. A vajdasági magyaroknak és németeknek nem voltak mecénásaik. Azért, mert nem is volt szüksége a magyarságnak mecénásokra, hiszen a hatalom a kezükben volt. A bácskai és a bánáti német intelligencia jelentéktelen kivételtől eltekintve a magyarokkal tartott, és egy táborban volt a magyarsággal.” [117]

A magyarságnak is lesznek mecénásai

A szerző a tradíciónélküliségről is ír, és arra a konklúzióra jut, hogy a vajdasági őslakók a szerbek: a magyarok és a németek későbben jöttek, majd megnyugtatja a kisebbségeket, hogy nem kell félni, majd lesznek nekik is mecénásaik.

„Rámutatunk egy körülményre: a mi magyarjaink és németjeink tradíciók nélkül is gyorsan belehelyezkedtek a kisebbség szerepébe Jugoszláviában. Ezen a területen soha nem voltak a magyarok nemzeti szempontból tekintve annyira aktívak, mint mostanában. Ne értsenek azonban félre bennünket: minden hátsó gondolat nélkül mondjuk ezt, mert távol áll tőlünk minden sovinizmus és nemzeti türelmetlenség. Mindössze arra akartunk rámutatni, hogy az elmúlt tizenöt év alatt mi mindent tudtak létrehozni a magyarok és a németek a Vajdaságban. Egyben figyelmeztetni akarunk a kötelességeinkre: mit kell tennünk, ha meg akarjuk tartani mostani pozíciónkat, hogy megerősítsük, és a további eredményes versengésre alkalmassá tegyük magunkat.

Ha tehát a magyaroknak a Vajdaságban ma még nincsenek tradíció hiányában mecénásaik, holnap lesznek. A mecénásokat kizárólag a nemzeti aktivitás hozza felszínre. Mindig akadnak majd gazdag emberek, akik hozzátartozók hiányában vagyonukat nemzetükre hagyják, ha a nemzet fejlődni, és élni akar. Nekünk, vajdasági szerbeknek sincsenek ma olyan mecénások, mint amilyenek voltak a közelmúltban. Régi igazság: a tradíciók sokat jelentenek, de nem szabad azt túlbecsülni. A Vajdaságban sem a magyaroknak, sem a németeknek nincsenek tradícióik, mégis már ma olyan mértékben fejtenek ki nacionalista aktivitást, hogy irigyelni lehet őket. Ha mi, vajdasági szerbek nem kezdünk élénkebb, erősebb és sokoldalúbb nacionalista tevékenységet, akkor az idő keresztülgázol rajtunk – fényes tradíciónk ellenére is.”

Ezeket a sorokat úgy kell értelmezni, hogy dr. Milutinović a kisebbségek kulturális és politikai mozgalmát meglehetősen élénknek tartja, és azért sürgeti, hogy a szerbség, mint államalkotó elem, kapcsolódjon bele újból az intenzív vajdasági kulturális és politikai életbe, és tartson lépést a kisebbségek felhánytorgatott aktivitásával. Azt hisszük, hogy a Glas kiváló szerkesztője ennél a megállapításánál kissé eldobta a sulykot, hiszen aligha lehet ma fokozottabb aktivitásról beszélni a magyar kisebbség részéről akár irodalmi, akár kulturális téren. Az pedig, hogy a magyarságnak napilapjai, heti és folyóiratai vannak, amelyek úgy-ahogy prosperálnak, még nem ok a harang félreverésére és a fokozottabb munkateljesítményre. Vagy talán az erre való utalás sarkallólag hat azokra, akik kivonták magukat a Matica Srpska átfogó mozgalma alól?

Valóban így lesz, mert másként nem tudjuk megmagyarázni a következő sorokat sem:

„Vegyük csak a vajdasági magyarokat. A háború előtt soha [118] nem volt annyi magyar lap, mint ma ezen a területen. A háború előtt nem volt vajdasági magyar irodalom. Ma van, és ritka eredményeket ér el. Soha a Vajdaságban nem adtak ki annyi magyar szépirodalmi könyvet, mint mostan. Antológiát, elbeszélést, regényt adnak ki. Maga a Vajdaság úgyszólván több magyar regényt ad, mint Jugoszlávia szerblakta vidéke együttvéve. A magyaroknak fejlett drámairodalmuk van. Csupán Becskereken több eredeti komédiát és három operettet mutattak be. Magyar színház hiányában megszámlálhatatlan műkedvelő együtteseik vannak. Csak el kell olvasni dr. Batta Péternek a Kalangya múlt év februárjában megjelent cikkét, amelyben kifejti, hogy milyen naptárak kiadását tervezik a vajdasági magyarok: a naptárak kiadását még az idén meg kellene kezdeni.”

Miután már az új esztendőben vagyunk, azt hisszük most már dr. Milutinović is egyetért velünk abban, hogy mindezek a szép tervek már a múlté, és egyiknek a megvalósítására sem került a sor.

Dr. Milutinović megállapításait, amelyek feltétlen korrektúrára szorulnak, helyre kellett igazítani részben az ő tájékoztatására, mert amilyen tárgyilagos embernek ismerjük, feltételezzük, hogy nem szemrehányásképpen és irigységből írta a Glas eddigi számaiban, hogy milyen élénk tevékenységet fejt ki a kisebbségi magyarság. Mindezeket nem panaszképpen és szemrehányásképpen, csak a meztelen igazság végett szögezzük le, mert szeretjük az igazságot, és megnyugtatjuk dr. Milutinović Nikolát, nemcsak akkor, ha nekünk van igazunk, de minden alkalommal, amikor szűkebb hazánk, a mi drága Vajdaságunk életéről, az itt élő népek viszonyáról és életéről van szó. Nem is kérünk mást dr. Milutinovićtól sem, csak azt, hogy ő is hasonló szeretettel ölelje magához ezt a rögös földet, és ne bántson bennünket kisebbségi magyarokat, akik mindig mélységes tisztelettel olvassuk a szerb kisebbségi mozgalomról szóló régi és új könyveket, hogy tájékozódjunk, és gyarapítsuk tapasztalatainkat.

*

Vegyük elő újból a június 15-ei számot, amely „Srpska Matica még egy feladata” című cikket tartalmazza, és dr. Lalošević Joconak a Kalangya által is ismertetett revízióellenes írását közli.

Milutinović dr. ebben a cikkében megjelöli a Matica Srpska jövő feladatát, amikor így ír:

„Kérdezzük: a jugoszláviai nacionalista egyesületek közül elsősorban melyik van hivatva arra, hogy éber szemmel figyelemmel kísérje a magyarországi és külföldi revíziós politikát? Mindenesetre elsősorban a Matica Srpska. Jugoszláviában nincsen még egy egyesület, amely ebben a tekintetben a Matica Srpskát helyettesíthetné. A Matica Srpska szívesen vállalja ezt a honvédelmi és hazafiúi feladatot. Ismételjük: a Novi Sadi-i Matica Srpska együttműködése nélkül nem lehet eredményesen leküzdeni a magyar revíziós politikát. Azért lehetővé kell tenni a részére ezt az együttműködést.”

Ha tehát egymás mellé állítjuk az állítólagos kisebbségi aktivi[119]tásról szóló megállapításokat a magyar propagandával, amelyre utalás történt, akkor megtaláljuk az összefüggést a Matica Srpska aktivitásának sürgetése és a Glas között. Mi nem akarunk, és nem is beszélhetünk arról, hogy mik a Matica Srpska feladatai, azonban ismételten felhívjuk dr. Milutinović Nikola figyelmét arra – aki nem kicsinyes szerkesztő és nem felületes ember –, hogy minden mással lehet magyarázni a Matica Srpska aktivitásának a szükségességét, csak nem a kisebbségek mozgolódásával, mert ilyen mozgolódás vagy aktivitás, ahogy a szerző nevezi, a Vajdaságban ma nincsen.

A Dunabánság sajtója

A Glas egyik számában tudósítást találunk a dunabánsági sajtóról, amelyet valószínűleg nem azért tettek közzé, hogy a kisebbségi sajtó állását illusztrálják, hanem statisztikai okokból bocsátották ki. A cikk először is arra mutat, hogy a Dunabánság erős és számottevő sajtójával is az ország legelső országrészei közé tartozik. A szerb sajtóról szólva a következő sorokat is olvassuk:

„Az itteni országrészek sajtójának a fejlődése néhány évtizedre nyúlik vissza. Úgyszólván az összes nagyobb városokban több lap jelenik meg. Különösen szerb napilap és folyóirat. Még a háború előtti időkben az itteni szerb sajtó eredményesen elősegítette a szerbség nemzeti és létfenntartási harcát. A szerb nemzeti sajtó a múlt század hetvenes és nyolcvanas éveiben kapott nagyobb lendületbe, amikor az ifjúsági mozgalom megindult. A magyaroknak és a németeknek nem volt olyan nagy számú lapjuk, mint a szerbeknek.”

A mostani statisztikai adatok szerint a Dunabánságban 134 különböző napilap és folyóirat jelenik meg. Ebből 112 a Vajdaságban. A Glas igen jelentős tünetnek tekinti azt, hogy ebből 73 államnyelven jelenik meg, 63 a kisebbségek tulajdonában van. Német nyelven 28 lap jelenik meg: 2 napilap, 13 heti-, 2 félhavi- és 6 időszaki lap. Ugyancsak 28 lap jelenik meg magyar nyelven: 5 napilap, 11 hetilap, 5 félhavi-, 4 havi- és 3 időszaki lap. A magyar napilapokról szólva a Glas a következő megjegyzéseket fűzi a statisztikai adatokhoz:

„Szembetűnő, hogy különösen magyar nyelven mennyi napilap jelenik meg. (Azóta a Jugoszláviai Magyar Újság megszűnt, és így csak 4 napilap van.) Mert, amíg a Dunabánságban mindössze egy napilap jelenik meg államnyelven, s két napilap német nyelven, a magyaroknak öt napilapjuk van. Meglepő ez főleg azért, mert tudjuk, hogy Beogradnak sincs több, mint öt napilapja. Magától értetődő, hogy a magyar lapok példányszámai meg sem közelíthetik a fővárosi lapok példányszámait, ezt azonban Milutinović nem vette figyelembe. Ugyanis egyetlen beogradi napilap példányszáma négyszer akkora, mint az itt megjelenő magyar napilapok példányszáma együttvéve. A magyar napilapok példányszáma 40 000, a tizenötna[120]ponként megjelenő lapoknál 23 000, a hetilapoknál 61 000, a folyóiratoknál 34 000 és 14 000 példányszám az időszerű lapoknál.”

A legtöbb lap Novi Sadon jelenik meg (44), Suboticának csak 17, míg a legtöbb helységben csak egy-egy lap jelenik meg. A Glas arra is utal, hogy háború előtt a németeknek nem volt annyi lapjuk, mint mostan, és napilapjuk egyáltalában nem volt. A magyar lapokat analizálva a Glas azt mondja, hogy a háború előtt egyetlen magyar időszaki lap nem jelent meg a Vajdaságban, ma pedig 12 van. Végül a lap név szerint felsorolja az összes Dunabánságban megjelenő lapokat, közöttük a magyar és német lapokat is, amelyek közlése teljes, és semmiben sem hiányos.

A szerbség új feladatai

Végül a Glas egyik legutóbbi, december 15-én megjelent 16-os számában Az újabb feladatok előtt című cikkben összegezve könnyen áttekinthető feldolgozásban megkapjuk a felvilágosítást, hogy mit akar a Matica Srpska fokozottabb aktivitásával és propagandájával. A cikk először az újonnan létesített helyi szervezetekkel foglalkozik, és áttérve azok feladataira, rámutat arra, hogy taggyűjtéseken és adományokon kívül mik a helyi Matica Srpskák feladatai:

„Mindenek előtt a legszélesebb területen való együttműködés a Glas-szal. Az előttünk álló 1935-ös esztendőt erre kell felhasználni. A Glasban közzé akarjuk tenni, hogy mondjuk, kinek a kezében van ma a sombori kereskedelem? Közölni szeretnénk, hogy a kereskedők közül hány más nemzetiségű, és hány kerül ki a kisebbségek soraiból. Érdekel bennünket fejlődnek-e a szerbek tulajdonában levő üzletek, és a sombori piacon érezhető-e a szláv kereskedői jelleg? Mi van a kereskedői ifjakkal? A Privrednik tanoncaival? Tudni akarjuk, hogy a sombori kereskedők elegendő mértékben támogatják-e nemzeti intézményeinket, tehát a Maticát is? Tudni akarjuk, hogy miként állunk Somborban »Mindenkinek a magáét« mozgalommal?

A Glasban nyilvánosságra akarjuk hozni, hogy a becskereki főtéri házak ma kinek a tulajdonában vannak. Az eladásra kerülő házakból vásárolnak-e a szerbek, vagy pediglen ők adnak-e el házakat a kisebbségeknek? Tudni akarjuk a becskereki szerbek anyagilag haladnak-e, vagy visszafejlődnek?

Tudni akarjuk továbbá, hogy a sombori és a becskereki határban levő földek kinek a birtokában vannak? Épülnek-e új szerb szállások, ki vásárol az eladásra szánt szállásokból? Nevekre nincsen szükségünk, de fel akarjuk állítani az úgynevezett nacionalista katasztert.

Tudni akarjuk, hogy a kikindai, sentai, pančevói, vršaci, Bela Crkva-i szerbek elegendő számban vesznek-e részt a gazdasági életben, és hogy a kisebbségek ma főleg gazdasági foglalkozást folytatnak-e? [121]

A Glasban meg akarjuk írni, hogy ma Suboticán milyen a viszony a szerbek és a bunyevácok között. Tudni szeretnénk, hogy Subotica külső formájában vajon látható-e, hogy ez a város a legnagyobb szláv város a Vajdaságban, amelynek lakossága túlnyomórészben szerb-horvát anyanyelvű?

A Glasban közölni akarjuk, hogy a nemzeti kisebbségeink Sentán, Somborban. Novi Sadon, Kikindán, Becskereken, Pančevón,Vršacon és Bela Crkván milyen nemzeti ellenállást fejtenek ki?”

Majd a szláv intelligenciának a nacionalista közéletben való szerepére tér át a Glas, és adatokat kér arra vonatkozólag, hogy milyen arányban vesznek részt a nemzeti kultúrmunkában. Mindezeket a megbízható, pontos adatokat a Matica Srpska helyi szervezetei útján akarja a Glas beszerezni, hogy azokat feldolgozza, és felhasználja. A Matica Srpska hivatásáról szólva külön fejezet igyekszik eloszlatni azt a téves felfogást, hogy a Matica gazdag intézmény. Ezt dr. Milutinović Nikola ugyan előadásaiban is megcáfolta, de cikkeiben is tiltakozik a beállítás ellen, amint az az alábbiakból is kitűnik:

„A Matica Srpska a legszegényebb nacionalista intézményeink közül való. Ha az alapítványai gazdagok is, a Matica szegény. Mégis a leggazdagabb intézménynek kiáltották ki. A Matica Srpskában uralkodó régi állapotokkal magyarázható, hogy ez a téves fogalom elterjedt, és ma igen nehéz meggyőzni a szerbséget arról, hogy a Matica szegény. A Matica alapjai, ha gazdagok is, ez még nem jelenti azt, hogy a Matica is gazdag. A Matica naptárát, a Letopist és a Glast pedig nem az alapokból adják ki. A Matica Srpska tudja, mit akar, tudatában van feladatának ezen az országrészen, és meg van győződve arról, hogy a hazaszerető közönség kiadós támogatásával elő fogja segíteni a részére, hogy kitartson, és a népünknek hasznos legyen a munkásságában.”

A nyolc hónapja megjelenő Glas Srpske Matice tehát kizárólag propagandacélt szolgál, és arról igyekszik meggyőzni a vajdasági szerbséget, hogy a vajdasági szerbségnek a nemzeti államban sem szűntek meg a kötelességei a Vajdaságban ezen a poliglott, nemzetiségekkel tarkított országrészen. A Glas rövid fennállása óta ennek a propagandának a tengelyében állott, és a munkáját lényegesen kiegészítette dr. Milutinović Nikola előadássorozata a szerblakta városokban.

Amikor a Glas eddig megjelent tizenhat számának a végére érünk, újból arra gondolunk, amit dr. Milutinović Nikola, aki serkenti és ébresztgeti a vajdasági szerb öntudatot, mondott: „Mi nem vagyunk soviniszták és imperialisták. A magunkét nem adjuk, a másét nem bántjuk.”

Megnyugtató kijelentés ez egy olyan férfiúnak a szájából, aki a vajdasági szellemi élet irányításában részt vesz, és egy új generáció tanítómestere.

A jugoszláviai magyarságot teljes mértékben kielégítenék ezek [122] a kijelentések, ha az életben is kifejezésre jutna ez a szép és nemes gondolat.

Megtanultuk tisztelni és becsülni a Matica Srpska nemcsak múltbeli, de mostani tevékenységét is, és hogy intenzíven foglalkozzunk a vajdasági szerbség e nemes kultúrintézményének munkásságával, a figyelmen túlmenő elismerés akar ez lenni az egyesülettel szemben, s ugyanakkor a magyarság érdeklődését igyekezünk ráterelni az egyesület munkásságára, amely megérdemli a legteljesebb figyelmet nemcsak a szerbség, de a kisebbségek részéről is.