Brankovinán most sok fatörzs roppan meg,
fejsze alatt kenyérért esnek.
Fiatal erdőket tarolnak földijeim:
bükköst, hol még tejben piheg az ifjú kéreg,
s kis cserest, mi még nőni is alig kezd.
Egész áldott nap görnyedten robotolnak,
míg a nap át nem gyalogol az égen.
S csak mikor a papjuk már vecsernyére ballag,
ülnek a rönkökre, s mélázva kenyeret törnek.
Másnap az egyetlen ökröcskével le a városba,
tarisznyájuk vacsorára darab málét rejt.
Házuk fölött egy helyben a hegyek puszta jaja,
ők baktatnak a halott rönk árnyékában lent.
Erdőik lelkét viszik el a városba,
s majd néznek utána, mint eladott lelkükre.
Tarisznyájukban bocskor és gyertya terhe marad
és apró kis kősó göröngyök melléje íznek…
Fordította: Kristály István |
Fejlesztette: GAS Softwares