Folyóiratok

Kalangya, IV. évfolyam (1935. február) 2. szám, 81–160 p.

Laták István: Ragyogó, piros héjú retket tépek

Ragyogó, piros héjú retket tépek
A házunk körüli veteményeskertből.
Milyen gyönyörű paraszti idill!
Paradicsom, paprika, zöldbab,
Borsó, saláta, vörös- és fokhagyma
Terem a mi szűkös kertünkben.
A szomszédban krumpli, here,
Azon túl cseresznye, piszke és málna.
Nem messze villamos fut, és vasút
Komor rohanással dübörög.
Nem messze a zsidó temető
És a katolikus, hol zsíros bácskaiak
Gyönyörű ágyások és illatos,
Szebbnél szebb virágok alatt porladnak.
Nem messze a mohamedán temető,
Hol pár hazátlan és jeltelen hantú
Török alszik a királydinnyés, szikes fölben
A próféta kebelére kívánkozva.
Ez a lomha paraszti környék jelképezi
Egész életemet és származásomat.
Paraszt őseim talán évszázadokon át
A földet túrták, vagy barmot őriztek,
Vadat hajszoltak, és szaporodtak.
Aztán az apám megunta őseim lószagát,
Eleresztette az eke szarvát [101]
És a falusi esperes reverendája szélét,
És eljött városba kis kenyerű, nyűgös proletárnak.
Én is egyszerű proletár maradtam volna,
De már gyerekkoromban megpofozott
Az a néhány ügyetlen szobor az utcákon,
Megállítottak a reklámplakátok,
Megszédültem ötéves koromban a betűktől,
Betegen évekig ágyhoz, szobához kötötten
Megmérgezett a könyv és a művelt gondolat,
És zavaros félintellektuelként hányódtam,
Míg végre átvettem apám elégedetlenségét
Kibővítve ezernyi gondolattal
És furfangos művészettel,
Hogy mások röpke lelkét elfogjam,
Megragadjam, mint legyeket a légypapír.