Folyóiratok

Kalangya, IV. évfolyam (1935. január) 1. szám, 1–80 p.

(Athenaeum-kiadás)

Az angol viszonyok és az angol demokrácia teremtik az olyan életpályát, amit H. G. Wells futott meg, és amelyre most, hetvenedik éve küszöbén »Öné1etrajz«-ban visszatekint. Az angol demokrácia törvényszerűséggel adja a szellem ily előkelő forradalmárjait, akiknek mindegyike a történelmi fejlődés menetének gyorsítását és a fabiánusok gyakorlati szocializmusának megvalósítását tűzte ki feladatul. Ez a kispolgári család nyomorából magát felküzdő inaska, akinek apja hivatásos sportember, később falusi vegyeskereskedő, anyja pedig jobb sorsra érdemes szobalány, majd házvezetőnő, keserű, nehéz ifjúság után lesz a londoni egyetem diákja, később a biológia, az anatómia és a földrajz tanára, hogy páratlanul gazdag ismereteivel a pszichológia és a filozófia mai módszerén át a szociálkritika példát adó, tettre lelkesítő, élete munkáját kitevő két komponensnek: a természettudománynak és a szociális tendenciának szolgálatába állítsa. Ez a két kitevő fonja át harcos friss elbeszélői művészetét, ebből patakzik merész fantáziája, sokszor csak felszínes pszichológiája, amely sohasem egy ember sorsával, hanem a tömegek, az emberiség jövőjével törődik. Mint nagy kortársa, G. B. Shaw, ő sem romboló, és szociális taktikájában egy fáradhatatlanul működő, felvilágosodott tanár sokszor aprólékos módszerével kísérletezik, hogy az individualizmus és a közösség közötti ingadozásokban ne csak a mechanikai tökéletesbülésre, hanem magára az életre is mutasson. Ezért minden regényének a vallás, az erkölcs, a politika, az oktatás, a művészet, az irodalom, a közgazdaság lesznek ösztönző erői, mindazok a források, amelyek a mai ember szívét a vágyódás és a csalódás soha ki nem fogyó örömével és keserűségével árasztják el, s nemcsak a legnagyobb boldogsággal és a legreménytelenebb tragédiával töltik be, hanem élete totalitását is adják, amint a mai társadalom magaslatain átvezető és a láthatár mögött ködlő, botorkáló zarándoklásának útját az örök, szinte elérhetetlennek vélt ideálok felé veszi. H. G. Wells élete az ideálokban való törhetetlen hit, s regényírói első korszaka, fantasztikus regényeinek sorozata is azt igazolja, hogy a tudomány időgépén évezredeket tudunk beszáguldani, a vérátömlesztés merész kísérletével gyártott emberek is ösztönösek, és hiába tudjuk magunkat láthatatlanná tenni, ez a kiváltság több szenvedést hoz, mint örömet.

Fantasztikumon át a realitás felé… a világháború vezeti be ezt az utat, amelyre a világtörténelem és William Clissold világával lép H. G. Wells, egyúttal a marxi befolyástól való teljes szakítás felé is, mert rájön arra, hogy az osztályharc gátat emel az emberi társadalom újjáépítésének. »Sokkal közelebb állnánk egy józanul megszervezett világrendszerhez ma, ha Karl Marx sohasem született [74] volna«. (Önéletrajz, 172 o.) Fiatalsága vörös nyakkendőjét, kopott ruháit, roppant távgyaloglásait és véget érni nem akaró vitatkozásait tagadja meg ezzel H. G. Wells, hogy a gyakorlati tudás, a racionális termelés, a nagy publicitás vezérei között irányítását és szellemük, akaratuk, belátásuk, korlátlan eszközeik fölényességével a szocializmusnak és a kapitalizmusnak azt a szintézisét teremtik meg, amely a Paradicsomot hozza a szomorú földre. Az angol szellemvilágban nem ismeretlen ez az elgondolás. Carlyle eszméjében a szociálisdemokrácia helyén a szociálarisztokrácia lüktet, s nem a tömegek demokráciája, hanem a hősök arisztokráciája lenne hivatott az emberiség vezetésére. Carlyle heroikus morálja sehogy sem tudott a tizenkilencedik század Angliájának, a toryk és a wighek politikai küzdőterének utat mutatni, de az ateista H. G. Wells már a teremtő tett evangéliumát, a földi evolúció eljövendő szülöttjét, az emberfeletti Embert hirdeti, amelyben úgy hisz, mint Nietzsche.

H. G. Wells világszemléletének végzetesen döntő ihlete a valóságra eszmélés teljes diadala, annak a shaw-i mondásnak igenlése, amely azt hangsúlyozza, hogy nem múltunk emlékeitől, hanem jövőnk felelősségétől leszünk okosabbak. H. G. Wells munkás élete és tudatosan szókimondó önéletrajza a jövő felelősségében ér regényei vonaláig, amelyekről ő maga írja, hogy a jövő szellemi életében aligha lesz fontos szerepük. A nagyvonalú életrajzokat véli a jövő irodalma nagy formájául, »a pszeudorealitás roppant mozaikjait, embergalériákat, amelynek keretében a jelenkori történelem nagy időit fogják bemutatni«. (U. o. 310 oldal) Ennek a nagyvonalú életrajznak első kísérletét írja meg H. G. Wells »Önéletrajz«-ában, amely élete eseményein túl Európa utolsó negyven évének szellemi, politikai történelme is. Három nemzedék neveléséről, világszemléletéről, politikai szintéziséről és a világgazdaság újjászervezésére irányuló merész tervekről nyilvánítja benne véleményét, s ennek jelentősége, hatása sohasem azon múlik, hogy mennyire és mily alapossággal sikerül elképzelései egyes mozzanatait alátámasztani, hanem hogy nagy kortársai hiúsága, uralomra vágyása, múló hatalma tehetetlen gondolkodásukat mily naivul cserélik fel az igazsággal. Lesújtó véleménye van az angol politika mai klasszikusairól. Greyről például csak annyit jegyez fel, hogy ő írta a horgászat művészetének legpompásabb könyvét. Ellátogat Oroszországba, ahol világosan látja, hogy a fatalista doktriner hajlandóságú Lenin mily észrevehető változásokkal formál leninizmust, s marxi ortodoxiáját is, amely az orosz forradalom szellemi viharának legvégzetesebb, leghamisabb pillére.

S amiről nem beszéltünk, H. G. Wells minden regényében külön és külön kihámozható, regényről regényre nyomon követhető élete külső eseményeit ő maga így foglalja össze: »Miképp ébred egy normális emberi értelem a világpolgárság tudatára!« Önmagát pedig így karektizálja: »Elkényeztetett, felelőtlen »haladott gondolkozó«, hívatlan kalandor, aki feljogosítva érezte magát arra, hogy korlá[75]tok nélkül bírálja a fönnálló dolgokat, közben egész életét azzal töltötte, hogy miképp lehetne minél többet eltakarítani és eldobni ezekből, és egész hihetetlen módon tűrték a mesterkedéseit romboló pályafutása alatt.«

Ha nehezen is, de lehetséges és szép azokon az utakon járni, amerre egy rendetlen hálószobából, egy agyagedény-kereskedés fölötti emeletről hetven évvel ezelőtt H. G. Wells elkanyarodott. És nemcsak a harc elragadó, hanem az eszme is, amely ebből a gazdag életből mindig felcsillogott. Olyan ez az eszmei légkör, mint a végtelen tenger világa, ahol csak az árnyalatok érvényesülnek, de szüntelenül új és megszámlálhatatlan változatban. Csak egy valami állandó benne, s ez a nagyszerű, emelkedett élet, e körül jegecesedik, s ez a rendíthetetlen hit, a megingathatatlan meggyőződés, hogy hiába minden önzés, tülekedés, butaság, a szakadatlan véres harcok útja mégis csak elér a tiszta eszmény világáig. Ennek a csodálatos, jelző és sejtető hitnek hirdetője H. G. Wells. A régiek talán kísértetnek neveznék, mi az örök szellem ihletét tiszteljük benne.

Pálóczi Horváth Rezső kitűnő fordítása.