A képzelet sugársebes suhamán – tudom:
bejártad már gongdalos pagodák pazar pompáját,
s hajnali dzsungel zordon zúgását lested már ámult-riadtan,
hevertél gésák, bajadérok tündöklő teste mellett,
s láttál kígyóbűvölő fakírt meg ópiumszívó ledér sereget.
Ágyadon nem egyszer derengett őserdők botlasztó sűrűje,
titka vagy sivatagban vonuló karaván görbéje, és
sűrű alkonyattal tekinteted felölelte százszor
gúlák és szfinxek büszke kontúrjait, miközben
ösztövér múmiák s az örök Rejtély jutott az eszedbe.
Bolyongtál Velence palotái tövén, s hallgattad az estben:
hangos tajték csapdosta gondolák karcsú szűgyét.
A Riviéra pálmái fényűző vágyakat susogtak feléd,
és Párizs elküldte nyüzsgő csodái miriádját.
Suhantál komoly fjordok hűs holdas hátán,
s Reykjawik halászaival ődöngtél halszagú mólón.
A felhőkarcolók felerdősödtek agyad talaján.
Jártál rizstáblák, kávéültetvények beláthatatlan végtelenjén,
s a prérisivárság fantáziád hálójába akadt.
Tűnt századokon, bukott hatalmakon merengesz, romokon, tájakon;
múzeumokat jársz, zseniket idézel álmatlan éjszakákon,
és dőre búvárként kutatod távolok örök üzenő varázsát
könyvek tengermélyén, s az elvágyódás nyugtalan madara, ó,
hányszor hagyja el szíved unt börtönét!
De vajon egyszer is, egyetlen egyszer bár:
volt-e gondolatod, álmod tiszta tárgya: a bolyhos pitypang
vagy a fekete pöttyös katicabogár, igazságtalan barátom? – |
Fejlesztette: GAS Softwares