Folyóiratok

Kalangya, III. évfolyam (1934. december) 12. szám, 849–944. p.

Az önteltség és a szellemi képzettséggel való megelégedettség talán sehol sem állapodott annyira meg az utódállamok kisebbségi fiatalságának lelkében, mint a közönyös Vajdaságban. A világnézetek és a mai világban vajúdó eszmékkel szembeni álláspontok elfoglalásában, a tájékozatlanság zűrzavarában és a való élet félreismerésében élnek magukra hagyatva a mai kisebbségi fiatalok. Élni akarásuk olykor mondhatni hiába nyilvánul meg, elnyomják a bamba, tudálékos arcok, a fej nélküli harcok vagy a közönyös fejbólogatások. Igaz, hogy helyzetüknél fogva sem állanak közel a nyugati kulturális előrehaladáshoz, mert nagyon nehezen juthatnak könyvhöz és a szükséges haladó eszméket hirdető tanokhoz. Már életmodoruk is, de legfőképpen anyagi szegénységük hátráltatja őket az előrehaladásban.

A vajdasági magyar fiatalok egyetemes tábora úgyszólván kiismerhetetlen. Ebből a zűrzavaros táborból föltárjuk és megvilágít[911]juk az intellektuel fiatalok életét. Az egyetemista fiatalok élete mégis közismertebb: életmegnyilvánulásukat láthatjuk, és így könnyebben hozzájuk férkőzhetünk, mint a munkásság vagy a fiatal magyar paraszt életéhez. Az utóbbiaknak jelen életük úgyszólván ismeretlen.

Egyetlen magyar tagozatú gimnáziumunkból (Suboticáról) háromfelé veszi útját az évenként 15–16 leérettségizett kisebbségi magyar tanuló. Zagrebba, Beogradba, vagy Suboticán marad. (Megemlítjük a dalmáciai teológiát is, melyre évenként szintén esik két-három magyar tanuló.)

A három egyetemi város három különböző embert nevel. Erősen közrejátszik az anyagi javak egyenlőtlen elosztása, amely szüli a három ellentétes világnézetet. Ez a szakadás legjobban kiérezhető a zagrebi egyetemisták lelkületéből. A zagrebiak a legöregebbek, és anyagilag a legjobban szituáltak. (Havonta 1000–1500 dinárt kapnak hazulról.) A beogradi egyetemisták már a szegényebb sorsú magyarok gyermekeiből rekrutálódtak. (Ezek 600–700 dinárból élnek havonta.) Ám még mindig megvan az a lehetőségük, hogy szabad pályaválasztás áll előttük. A suboticaiak a legszerencsétlenebbek ebben a tekintetben. Az itthon maradottak már helyzetüknél fogva is a legrosszabb anyagi körülmények között élnek; nincsen annyi pénzük sem, hogy elhagyják a várost, s ezáltal nincsen alkalmuk pályaválasztásra. Ha akarnak, ha nem: csakis jogra mehetnek, vagy abban hagyják a továbbképzést, ami – sajnos – szintén nem ritka eset. Elmennek fakereskedésbe írnoknak vagy mészárosüzletbe pénztárosnak havi két-háromszáz dinárért.

Lássunk ennek a három csoportnak elkülönített és nem egyforma életét közelebbről: lesz-e belőlük értékes harcos a jövendő kisebbségi kultúrtársadalomban, alkotnak-e valami értékeset és maradandót a vajdasági magyar kisebbség számára?

Rezsimváltozás után, a húszas évek elején érettségizett ifjaink a külföldi egyetemeket látogatták. A világháború utáni konjunktúra megkönnyítette a fiatalok továbbképzését: Bécsben, Grácban, Budapesten, sőt még Németországban és Svájcban is találunk vajdasági magyar egyetemistákat. Azonban a helyzetet felismerők hamarosan belátták, hogy az államnyelv megtanulása fontos tényező az érvényesülésnél. Jogászok, bölcsészek, sőt még az orvostanhallgatók is kezdték látogatni a zagrebi egyetemet.

A huszonhat- és huszonhetes években, amikor a válság első hullámai kiváltották a munkanélküliséget a Vajdaságban, egyetemistáink nagy része anyagilag összeroppant, és így itthon, a zagrebi egyetemen folytatták megkezdett tanulmányaikat. Külföldön tanuló egyetemistáink száma annyira megcsappant, hogy ma már pl. Suboticáról két-három magyar ifjú tanul Bécsben.

A zagrebi egyetemi hallgatók mindmáig a módosabb magyar családok gyermekei. A szegénysorsúak csakis segéllyel juthattak el [912] a híres horvát egyetemre. Egypár közülük éjjeli zenészkedéssel kereste meg a kenyerét, ruházkodott belőle, és még haza is küldött, ezenfelül bámulatos: hamarabb lediplomált, mint azok, akik nyugodtan zsebrevágták a havi gázsit, nem kellett nekik verejtékes és lealázó munkát végezni. Hiszen „úri gesztus” az, hogy az ember „vén student” legyen.

Az anyagilag aránylag jól szituált zagrebi magyar egyetemistákkal kulturális munkát vagy önképzést sokáig nem láttunk. A Vojvodina korporáció is csak későbbi keletű. A korporáció megalakítása után egyesületi életet éltek ugyan: de érdektelen viták, viharos eszmecserék és apró fölolvasásokon kívül akár rájuk, akár a támolygó és tanítást váró magyar középosztályra nézve maradandó értékű kulturális munkát nem fejtettek ki. A füstbe ment tervek halomra gyűltek. Tervbe vették a kisebbségi magyar egyetemisták lapjának megindítását, melyhez annak idején Szenteleky is nagy önzetlenséggel segítő kezet nyújtott; ám továbbra is csak terv maradt. Az évek múlása különböző apró zökkenőkkel, bojkottokkal és meg nem értéssel folyt. Anyagi gondokkal legnagyobb részük sohasem küzdött, ellenben nyugodt életük mellett aránylag sivár eredményt tudnak fölmutatni.

Hitler horogkeresztesei új áramlatokat sodortak a zagrebi kis magyar sziget harcias lelkébe. Határozott világnézett alakult ki az egyesületben és részben annak keretein kívül is. A nemzeti keresztényszocialista világnézetet vallják és evvel párhuzamosan – „Heil Hitler” – kimondottan antiszemiták. Ez a leszögezett álláspont bizonyos tekintetekben holtpontra juttatta az egyesületi életet. Szembehelyezkedésük nemcsak a zsidósággal szemben történik, hanem mindazon kisebbségi keresztényekkel szemben is, akik a határozottan kimondott (hasznos vagy káros?) világnézetükkel nem azonosítják magukat. Egyöntetűleg nem vesznek részt semmiféle más irányú kultúrmunkában. (Pl. teljesen passzív álláspontot foglalnak el a Híd fiataljainak kultúrmunkájával szemben.)

Kimondott világnézetük és jelenlegi álláspontjuk ingatag, mert ezt egyöntetűleg nem vallják az összmagyar kisebbségi egyetemisták, sőt még Zagrebban sem mindannyian.

Zagrebban ma körülbelül kétszáz kisebbségi magyar egyetemista él. Közülök több mint százan egyesületi életet élnek. Ha ez az egyesület harmonikusan dolgozna a többi magyar fiatalokkal, nagyon szép és haladó eredményeket tudnának fölmutatni.

A beogradi magyar egyetemisták egyesületi és azon kívüli élete az előbbiek mellett gyerekcipőben jár. Egyesületük, a Bolyai Farkas mindössze másfél éves. Szegény sorsú kisebbségi szülők gyermekei tanulnak itt, akik elvonják szájuktól a falatot, csakhogy tovább tanulhassanak. Ezek a fiúk élvezik a legkevesebb segélyt. Ha fölutazik Beogradba, kibérel egy szobát, tandíjat fizet, és valamelyik szegényes pinceétteremben abonálja magát. Nem marad egy garasa [913] sem: de otthon a szülőknek sem. Egypáran még három-négyszáz dináros keresetükből felét hazaadják, hogy munka nélküli szüleiknek legyen mit enni. Nagyon körülményes az életük és nagyon szomorú. Szinte csodálatos, hogy a nehéz anyagi gondok mellett türelmesen küzdenek az éhséggel, maró hideggel, és mégis aránylag nagyobb munkát fejtenek ki a kultúra minden terén, mint az előbbiek. Egyik tejeskannákkal rohan reggel végig a ködös utcákon, a másik pincéreskedik egy pinceétteremben, a harmadik zenész egy bárban, és az örökös kéjelgés zúg a fejében, a negyedik könyvekkel ügynökösködik szenvednek, sokat szenvednek, hogy egykor lediplomálhassanak, és nyugodt életet élhessenek, melyben majd kipihenik ifjúkori nehéz fáradalmaikat. Nappal robotolnak, mint a sóhordó munkások, éjjel a rideg lámpafénynél, amikor a sötétség leple alatt mindenki piheni fáradalmait, ők magolják fáradhatatlanul, elnyűtt, kölcsönkért, szerzett jegyzeteiket. Dülledt, álmatlan szemek merednek a jegyzetekre: nem érzik ezek a gyomorkorgást vagy a hidegtől meggebedt kezek remegését. Az akarás, a tanulni akarás és élni akarás önkívületi állapota ez.

A nagy nélkülözés mellett rövid egy esztendő alatt mégis alkottak, és eredményt tudnak fölmutatni. Egyetértenek, szeretik egymást, és a Bolyai Farkas meleg falai között önzetlen és lelkiismeretes kultúrmunka folyik. Rendeztek több értékes fölolvasást, vitaestet és kultúrestet, amelyeken a tagok mindannyian aktívan vettek részt. A kisebbségi keresztény-magyar fölfogás mellett tűzték ki a zászlót, de minden elfogultság és hanyagság nélkül támogatnak bármilyen kisebbségi magyar kultúrharcot, amely hasznára van a köznek.

Körülbelül ötvenen élnek egy csoportban a nemrégen létesített magyar tanítóképző néhány tanulójával, akik elég szomorú anyagi viszonyok között élnek, egy önállóan létesített kis menzán étkeznek: együtt lélegzenek, és együtt dolgoznak a jövendő magyar kisebbségi kultúra fölépítésén.

A suboticai magyar fiatalok (szándékosan írom, hogy fiatalok, mert nagy részük anyagi szegénység miatt nem élvezheti az egyetemista jelzőt. Itt legfeljebb 25 magyar egyetemista van, beleszámítva a sentaiakat, horgosiakat, kanizsaiakat) élete elég sivár és eseménytelen; ám annál több eredményt tudnak fölmutatni. Működésüket a huszonnyolcas és huszonkilences években kezdték mint jogászok a zagrebi Vojvodina korporáció fiókjaként Theresianum név alatt. Ez az egyesület azonban rövid életű munkálkodás után megszűnt. 1931-ben a suboticai Népkör kultúrosztályaként indultak újra a felső-vajdasági magyar fiatalok, és fáradtságot nem ismerő erővel dolgoztak három éven keresztül. Az egyesület tagjául vett minden magyar kisebbségi fiatalt, tekintet nélkül annak foglalkozására, vallására vagy nemére. A kultúrmunka nívójának haladása emelkedő irányzatú volt egészen napjainkig. Az összejövetele[914]ken értékes tanulmányokat olvastak fel, neves emberek tartottak előadásokat, apró színdarabokat adtak elő közismert művészekkel, klasszikus zeneszámok szerepeltek a zenei élet komoly ismertetésével. Az 1932. és 1933. évben egy-egy nagyszabású, nyilvános kultúrestet rendeztek. A programon neves költőink, zeneszerzőink és drámaíróink legszebb alkotásai voltak műsoron szép számú érdeklődő közönség előtt.

Az elmúlt esztendőben az egyesület modern atlétikai szakosztályt is alapított, mellyel nagy súlyt fektetett a napjainkban erősen kihangsúlyozott testnevelésre. Ugyancsak ebben az évben megalakította az egyesület zenekarát, mellyel három szegény sorsú fiatal zeneértő kezébe hangszert adott.

Az egyesület munkássága nagy tért hódított. Hamarosan elismerték a szerényen dolgozó együttes komoly gyümölcsöket hozó munkáját, mely serkentésül szolgált arra, hogy ugyancsak az elmúlt évben Becskereken és Somborban megalakult a testvér egyesület. Ezek szintén intenzíven foglalkoztak kultúránk és nyelvünk ápolásával és a támasz nélküli magyar fiatalok nevelésével.

A legnagyobb és legfényesebb eredményt ez év májusán érték el, amikor a suboticai egyesület karöltve a becskereki, sombori és a beogradi Bólyai Farkas egyesületekkel megalapították a vajdasági magyar fiatalok társadalmi és irodalmi folyóiratát a Hídat.

Ez az eredmény a legszebb és a legnagyobb, amelyet napjainkig a vajdasági kisebbségi ifjak valaha is elértek.

A fent említett három csoportban működik a vajdasági magyar fiatalság. A suboticaiakhoz már a munkásság egy része is csatlakozott. Kereskedők, iparosok, hivatalnokok, egyszóval Subotica ifjú társadalma részt kér a kultúrmunkában.

Egyetértésre kell törekedni, hogy a fiatalok kultúrmunkája egységes és egész legyen. Mert ahhoz az eredményhez, melyet a kulturális fejlődések terén el kell érniük, szükséges a teljes egyetértés: a harmonikus munka. Ezt csak úgy érhetik el, ha közös álláspontra helyezkednek, és iparkodnak egy általános, elfogadható kisebbségi világnézetet kitermelni.

Vajon lehetséges-e ez?