Összeraknám a holmimat, és megírnék egy levelet.
Kérném a rendőrséget, adja meg a temetési engedélyt.
Nem terhel senkit bünős mulasztás.
Meghaltam önként, mert nem éltem soha.
Vagy élet az talán, ha lélegzetet vettem?
Kis kezét szorítva az öcsémnek, ketten
bejártuk kertünk pázsitját, és
kergettük a halálfejes lepkét
(milyen gonosz üzenet a gyermek elé
halálfejes örömöket küldeni).
Azóta is pillangós kedvemből
két karba tett csontváz vigyorog felém.
A rossz ízek kísértettek, halmájolajat etettek.
Bal lapockám lusta voltán
alatta a tüdőm félig fejlett.
Könyvekre, irkára sohse tellett.
Az iskolában ingyen kaptam az öltönyruhám.
Tandíjat nem kértek tőlem, apám
negyedévkor dicsérőlevelet írt alá.
Maradék pénzből egy hatost adott.
Ez a tied, fiam, ezt elmulathatod.
Nem élet az, hogy nem költhettem el.
Anyámnak adtam kenyérre, tejre
mert a fizetésből csak borra jutott.
Én dolgozni jártam, sötét hely a műhely,
Hűvös hajnalokon hívott a sziréna.
Húztam a szerszámkocsit, és fáradtan, fájón
Néztem reggel nyolckor a diákokat
Kipihenve, frissen iskolába menni.
Ha nekem nem kellene pénzt keresni,
Én is ott lehetnék mindennap velük.
Az én fizetésem csekélyke összeg,
A kenyerünkre alighogy elég.
Ó, én szerettem volna eltenni felét,
Hogy iskolába járhassak belőle.
Az asztal mellett hatan ültünk,
Hetediknek néha ott evett apám is.
Elsőnek már meg se becsültük.
Köhögök néhanapján, halkan nagyon.
Télidőben vért látok a fehér havon.
A betegsegélyzőben azt mondják, pihenni kell,
Jól táplálkozni, gondtalanul élni.
Én kezdek a halállal megbékélni.
Enyéim siratnak, betegségem szánják,
Mindnyájuk életét veszni látják.
Nem adhatok én már eztán nekik enni.
Ó, istenem, miből fognak venni
Tejet az öcsémnek, a húgomnak gyógyszert
Anyámnak munkára meleg pamutharisnyát
S az egész családnak kenyeret?
Előre tudom, hogy így történik.
Az asztal körül már csak öten ülnek.
A kenyér helyén arcommal én leszek,
A nézésükkel rám merevülnek,
Aki több csodát, sajnos, nem tehet.
Gyászruhára nem lesz pénzük,
a munkásbiztosítóban felveszik az utolsó segélyt,
Anyám riadtan számolja, és eszelősen,
kétségbeesve koporsót rendel, díszes ravatalt.
A vérdíjamból holnapra semmi sem maradt.
Éppen csak arra elég, kijön a temetés,
A fehérangyalos halottkocsi,
A tollbóbíta lovak fején,
A pap, a kántor – és a könny a szemük szegletén,
a menet élén szomorú lány viheti a koronát.
Fejlesztette: GAS Softwares