Nem vidám tündérmesében, nem is rózsafán termettem,
nem dalolt a boldog sorsot zengő kék madár felettem.
Most mesének látszik éltem, bár a kezdet nem vidító:
… Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény kántortanító.
Ennek nem volt semmi hősi, görögtüzes vágya, álma,
egy volt ő a milliókból, kit nem bánt a babér, meg pálma,
kinek már diákkorában csalánt termett háza tája,
míg hetenként hétszer szilvalekvár volt a vacsorája.
Később nőttek, sűrűsödtek e diákkori csalánok,
ahogy jöttek a pulyácskák, sajnos, egyre, egyre lányok,
úgyhogy már a negyediknél fiút mondtak, hogy kinyissák
a rokonság vígságcsapját. Később sült ki a turpisság.
Ekkor jöttem ötödiknek, mikor már a háztetőig
értek a csípős csalánok, mi alatt gond értetődik.
Megrokkant gyerekkocsinkon egy kerékkel kevesebb volt.
E dolgot nénim, ki viccel gyógyított ott, ahol seb volt,
így mesélte: „Hogy pap légy, a Bibliát nyújtottam rögtön,
báránybundát raktam rád, hogy aranyhajad göndörödjön,
s betettelek a kocsiba, melyről egy kerék hiányzott:
így lettél te költő!” Nénim foghíjasan hahotázott.
Egy kerék tényleg hiányzott nékem minden földi jóból,
szürke gyalogosnak jöttem: egynek a sok millióból.
Ám helyette Isten küldött játékkarikát aranyból:
azt űzvén át száz határon, lábom nem gyalog barangol.
Ó, nem rózsafán termettem! Sok álmatlan éjszakába
kerültem én anyámnak; most már boldog, de hiába
is tagadja, kibeszélem, úgy élt: távolba meredten,
sohse láttam mosolyogni, míg emberré cserepedtem.
Hogy szívemből rózsaillat száll most néha, senki rosszra
ne gondoljon irigykedve: ki van az jól imádkozva!
Senkinek szemét ne szúrja, hogy sok ember szeret, tisztel:
aki sokat jár malomba, telve lesz ruhája liszttel: [853]
Isten titkos malma őröl: ottan készül a nem józan,
tarka liszt, mely mámorosra festi lelkünk. Belopóztam
párszor: lisztes lett a lelkem, csöpp se látszott kínjaimból
s nincs oly rózsa a világon, melyen égne égibb hímpor.
Nagy feketeségből jöttem: honnan hát a derűm pírja,
kedvem kékje, hitem lángja s a jóságom égi írja?
Bár nem rózsafán termettünk, a malaszttól úgy megszépül
lelkünk, hogy virágnak Isten kalapjára juthat végül! |
Fejlesztette: GAS Softwares