Folyóiratok

Kalangya, III. évfolyam (1934. november) 11. szám, 769–848. p.

(Budapest 1934, Regény, Új Idők kiadása)

A budai romantika, amelyet Krúdy Gyula hozott először az irodalomba, hálás témának bizonyult. Zegzugos kis utcáival, zsalugáteres ablakaival a magyar romantikus irodalom kellős közepén csücsül már harminc év óta.

A háború utáni idők egy kissé megtépázták nimbuszát. Krúdynak rengeteg szerencsétlen követője diszkreditálta ezt a témát. A konjunktúra hatalmas, modern bérházakat emelt a zsindelyes házikók helyébe, a kiskocsmák elegáns lokálokká vedlettek, és a városrendészet széles és egyenes utcákat építtetett aszfalttal és villanyvilágítással. Aztán jött a válság, amely lehúzta az elegáns lokálok redőnyeit, leapasztotta pocakját a kedélyes budai polgárnak, és komoly ráncokat szántott az arcán.

A romantika elszállt a „régi szép napokkal”, és kékes füstje után már csak az irodalom visszajáró lelkei kapkodnak. Ezek közé tartozik Babay József is. S hogy a romantikus irodalom eszközeivel mégsem tudott egy kedves és közepesen jó könyvet írni, annak elsősorban az az oka, hogy nem ismerte eléggé ezeket az eszközöket, nem ismerte az anyagot, amellyel dolgozott. Mert a romantikának a valósághoz kevés köze van, s Babay mégis azon fáradozik 240 oldalon, hogy e kettőt összehozza. Persze, ez nem sikerül neki. A téma és a miliőrajz harca az első oldaltól az utolsóig tart, s ami ebben a legtöbb csapást kapja, az a valóság.

Böjthy Géza vidéki fiatalember kitűnő szabású felöltővel és irodalmi ambíciókkal felkerül Pestre. Ezerkilencszázhuszonötöt mutat a naptár, a fiatalember állástalan, és tizenhét pengő minden vagyona. (Babay elfelejtet[847]te, hogy a pengőt csak 1927 elején hozták forgalomba.) A fiatalember átmegy Budára, betér egy vendéglőbe, ahol székelygulyást és vörösbort rendel. Amikor mindezt jó étvággyal elfogyasztotta, leül a sarokban szótlanul szomorkodó pianínóhoz, és játszani kezd rajta. Persze, gyönyörűen játszik, bár csak a maga szórakoztatására – hallgatóit magával ragadja. A pincérnek is, a vendéglősnek is tátva marad a szája, s a vendégek seregestől tódulnak be a szép muzsikára. Amikor aztán már két liter bort is megivott – mert karakán legény ez a nagyságos úrnak titulált írósüvölvény –, eszébe jut szomorú sorsa, állástalansága, és fájó szívvel távozik a kocsmából. Másnap még mámoros fejjel az állást hirdetők rovatát böngészi, amikor megakad a szeme egy hirdetésen, amelyben valami budai vendéglős zongoristát keres. Persze, ugyanarról a vendéglőről van szó, amelyben ő előző nap zongorázott. Egy sereg jelentkező közül ő kapja az állást. A jelentkezők között azonban van egy gyönyörű lány (szegényesen öltözött hamupipőke), akibe a fiatalember első látására halálosan beleszeret. De bármennyire is fáj a szíve, az állást nem adhatja át ennek a kopott angyalnak, mert az egyértelmű lenne az éhenhalással. A reményteljes fiatalember bízik önmagában és a Jóistenben, aki nem hagyja el a jó embereket, s aki későbben meg is mutatja az utat hőn imádott szerelme tárgyához, akit csak egyszer látott. Szorgalma és tehetsége jutalmául a Budapesti Hírlap lehozza egy novelláját – más nem is lehetne –, megállapítják róla, hogy rég nem látott tehetség, és rögtön munkatársul szerződtetik. Boldogság az egész vonalon. S mindezt a szerelem tette. – Menekülj a szerelemhez! – kiáltja mindenki a regényben, s a szerelem segít is a hozzá menekülőkön. Fantasztikusan és logikátlanul segít, de így lesznek boldogok a sokszor butaságig komikus, kócbélű mellékalakok is.

Sajnálom, hogy nem vehetek magamnak annyi helyet és fáradságot, hogy a regény tartalmát részletesen ismertessem, és alakjait közelről bemutassam. Az élethez ezeknek az alakoknak semmi közük nincs, s mégis valamennyi közeli ismerősünk. Rossz könyvekben és giccs-filmekben láttuk már mindegyiket. Az irodalom lomtárából kilopott bárgyú kreatúra egytől egyig. A főhős, Az elsodort falu Böjthe Jánosának alteregója jámborabb és sokkal naivabb kiadásban. S ezt nem tudja elfelejtetni velünk a regény dagályos és erőltetett nyelvezete sem, s az a divatját múlt líra, amely csak szavakból tevődött össze.

Rosszulesett elolvasnom ezt a könyvet, mert Babaynak már egy-két elég sikerült novellájával találkoztam. De az, amit ebben a könyvben mutat, az nemcsak bosszantó naivitás, hanem a valóság meghazudtolása és az irodalom prostituálása is egyben.