Folyóiratok

Kalangya, III. évfolyam (1934. november) 11. szám, 769–848. p.

A mai súlyos időkben, amikor halott illúzióinkat úgy ellepik a gondok, mint elhullott nyájakat a dögkeselyűk, különösen jólesik belementenünk magunkat egy-egy jó könyv oázisába. És olyan könyvben telik igazán a kedvünk, amelyik egy képzelt világ szórakoztató elemeit a való tények mögött lappangó motívumok érzékeltetésével pincézi alá. Ilyen könyv Lion Feuchtwanger Erfolg című nagyregénye. Feuchtwanger mint történeti regényíró emelkedett világhírre (Jud Süss, Der jüdische Krieg), és érdekes, hogy az Erfolg-ban is, amelynek korrajzát mint szem- és fültanú dolgozta ki, megmarad történeti regényírónak. A körülötte lüktető és sistergő jelent ábrázolja, de olyan monumentális ecsetvonásokkal és a kor lelkét megelevenítő, sajátos problémáit kijellegző művészi erővel, hogy ez a műve is bízvást beiktatható történelmi regényeinek galériájába.

Bajorország történetének három évét (1921, 22 és 23) fogja át az Erfolg, és minden történetírói magyarázatnál meggyőzőbben érteti meg, hogyan alakulhatott át a demokrata Németország a Harmadik Birodalommá. Maga az úgynevezett főcselekmény egészen sovány. Egy műtörténészen justizmordot követnek el: hamis tanúvallomás alapján hamis esküért fegyházba dugják. Barátnője minden [841] követ megmozgat, hogy kiszabadítsa, de mire az amnesztia megjön, az elítélt elpusztul cellájában. Ez a szűkös anyag természetesen nem tölthetne ki két hatalmas kötetet, ha nem volna beágyazva München politikai, társadalmi, gazdasági és szociális viszonyainak egy olyan nagyarányú jellemképébe, amely felejthetetlen benyomásokkal vésődik az emlékezetbe. Feuchtwangernek éles a szeme, plasztikus a tolla, és megalkuvást nem ismerően szabadgondolkozó a világnézete. Éles szeme észreveszi a weimari alkotmány spanyolfala mögött settenkedő reakciós erőket, plasztikus tolla históriai lényeggé domborít olyan epizódokat, amelyek mellett a felületes szemlélő érzéketlenül halad el, és világnézete a regény folyamát megakasztó statisztikai összeállításokra indítja, amelyekből kitűnik, hogy a háború befejeztével átforradalmasodott Németországban a jobboldali túlkapások iránt állandóan nagy elnézés nyilvánult meg.

Messze ágazó szálakat fon össze Feuchtwanger anélkül, hogy a kompozíció törvényeit megszegné; a történelem dübörgő lépéseit hallatja, és sorsdöntő kérdések mélységeibe villant egy-egy fénysugarat anélkül, hogy az érdeklődés lebilincselésének a regényíróra kötelező szempontjait elhanyagolná. Politikusok, írók, tudósok, festők, színészek, gyárosok, kereskedők, iparosok, hivatalnokok, munkások szerepelnek a könyvben a maguk markánsul elhatárolt egyéni életével, és együttesükben a háború utáni s a Harmadik Birodalom előtti Németország viharos pulzusa dobog. Megfelelő helyet kap ebben a nagyszerű műben a nemzeti szocializmus apja is, akinek indulása, fokozódó sikerei és a müncheni puccsban bekövetkezett diadalmas bukása éles kontúrokkal bontakoznak ki az ábrázoló művészet reflektorfényében.

Feuchtwanger nyelvének ereje, színei és zamata, lélekelemző elmélyedésének megkapó kivetítődései, leírásainak hangulatos szemléletessége és merőben eredeti akcentusai az olvasó lelkébe felejthetetlen élményeket sugároznak, amelyeket nemcsak nem csorbít és nem alacsonyít le, hanem kiegészít és felemel az Erfolg lobogó aktualitása.

Ugyancsak az aktualitás szívverése ad élénk ritmust Dos Passos „A negyvenkettedik szélességi fok” című könyvének, amelyet most adott ki magyar fordításban a Kosmos könyvkiadó vállalat. A könyvnek szokatlan a szerkezete. Maga a regény is tulajdonképpen külön-külön novellákból tevődik össze, de ezeket a komponenseket még a Hírszalag és Fotoszem című vissza-visszatérő fejezetek választják el, vagy talán inkább kapcsolják össze. A Hírszalag és a Fotoszem futurista stílusa, kaotikus összevisszasága, félrebeszélésszerűen ható, logikai ugrásai meghökkentik a mondatok nyugodt gördüléséhez és a gondolatok normális egybekapcsolódásához szokott olvasót, de az, akinek van tréningje a nehezen érthető szöveg búvárlásában és a vad ízű poézis szépségeinek felfedezésében, ezekben a fejezetekben is sok balladás erőre buk[842]kan. A Hírszalag és a Fotoszem a világ legkülönbözőbb részeiben történő események jelzésének szaggatott egymásutánjával mintha a fátumot kihangsúlyozó kísérőzenét szolgáltatna a regény menetéhez. Aki azonban nem kíváncsi ilyen túl modern akcentusokra, az bízvást átlapozhatja a Hírszalagot és a Fotoszemet, mert ezek az intermezzók epikai szempontból nem tartoznak a regény összefüggésébe. A regény pedig művészi értékű, élvezetes olvasmány. Teherkocsiban potyázó csavargók, forradalmat kovácsoló szervezett munkások, gépírókisasszonyok, könyvelők és nagyszabású üzletemberek tesznek-vesznek, szeretnek-gyűlölnek, gyönyörködnek-szenvednek, remélnek-csalódnak a cselekmény keretében. A szerző egyéni sorsok fordulatainak kivonalazásával átfogja a 42. szélességi fok alatt húzódó amerikai kontinenst, és a bemutatott intenzív élet fenekéről felszínre hozza azokat az indítóokokat, amelyek az egyéni boldogságra törekvő akaratokat a pusztítva pusztulás szellemének rendelik alá. Olyan könyv ez, amelyet érdemes elolvasni, mert van a figyelmet sakkban tartó mondanivalója.

Legutóbbi olvasmányaim közül még egy könyvhöz kínálkozik néhány megjegyzés. Rahmanova, az orosz egyetemet végzett bécsi zöldségárus Házasság a vörös viharban című könyvéről van szó, amelyet a Dante könyvkiadó vállalat a „Halhatatlan könyvek” közé sorozott be. Magamfajta halandó kapvakap olyan könyvön, amelyről azt mondják, hogy halhatatlan, és így ismerkedtem meg Rahmanova művével. Mindjárt az első lapok elárulják, hogy a szerző szentimentális kedély, szereti a patetikus mondatokat, és naplójegyzeteiben, amelyekből a könyv összefércelődött, nem riad vissza saját maga idealizálásától. Nem ilyen fából vannak faragva azok a könyvek, melyeket megillet a „halhatatlan” jelző. Azért mégis érdemes elolvasni ezt a könyvet, mert Szovjetoroszország viszonyaira világít rá, s ez bőséges kárpótlást nyújt a művészi hiányosságokért.