Folyóiratok

Kalangya, III. évfolyam (1934. november) 11. szám, 769–848. p.

Beck lengyel külügyminiszter akciója az európai kisebbségi kérdésnek egyik legsúlyosabb problémáját, a kisebbségvédelem egyenlőségének és általánosságának kérdését állította a nemzetközi politikai munka homlokterébe. Ez következményeiben igen nagy jelentőségű volt, azonban sajnos, a közép–európai kisebbségek nem tekinthetik át ennek a nagy jelentőségű lépésnek hátterét. Közép–európai kisebbségek az egy német kisebbség kivételével meglehetősen informálatlanok a kisebbségi kérdésekben, és egyik igen nagy bajuk, hogy csupán a maguk területének, legjobb esetben a maguk kisebbségének ügyeit ismerik.

A kisebbségi kérdés Európának nem bizonyos részeire korlátozott probléma, hanem kiterjed Európának szinte valamennyi országára, és azt lehetne mondani, hogy Anglia kivételével nincs egyetlen ország sem, ahol ne élnének múlttal bíró, hagyományokkal rendelkező kisebbségek. Még Franciaországban is vannak kisebbségek akkor is, ha eltekintünk az elzász-lotaringiai németségtől. Spanyolországban a kisebbségi mozgalom mindig erősebben jelentkezik, és az osztályharcok szorítják csak háttérbe jelentőségét. Németországnak éppúgy vannak kisebbségei, mint Dániának, de a kisebbségek nagy tömegei tulajdonképpen Európa igazi Keletén, a félig ázsiai Oroszországban élnek.

A lengyel külügyminiszter akciója éppen ezekre az oroszországi kisebbségekre való tekintettel következett el. Nem lehet vitás az, hogy Lengyelország, amelynek német, ukrán, szlovák, zsidó, orosz és cseh kisebbségei vannak, a kisebbségi jogvédelmet bizonyos korlátozásnak érzi, és ez a korlátozás természetszerűleg súlyosabban jelentkezett abban a pillanatban, amint Oroszország a Népszövetség tagja lett. Mert így Oroszországnak bizonyos, akármennyire homályos, de létező joga van arra, hogy lengyelországi oroszok sorsát fokozottabb figyelemmel kísérje. Nemzetközi jogszabály a reciprocitás elve, és ha Oroszországra nézve nem kötelező a kisebbségi jogvédelem, akkor Lengyelország óriási szomszédjával szemben hátrányos helyzetbe kerül. Oroszországban is van lengyel kisebbség, és Lengyelországnak semmiféle módja nincsen ennek a lengyel kisebbségnek a sorsára vonatkozóan bármiféle lépést tenni, mert a népszö[826]vetségi tagság nem jár együtt a kisebbségi jogvédelmi kötelezettséggel.

Különösen meggondolandó az, hogy Oroszországban a kisebbségek helyzete egészen más, mint a többi európai országokban, ahol az egyenlő jog elve törvényeken alapul. Oroszországban nincsen egyenlő jog, mert az oroszországi szovjet alkotmány szerint a jogok összessége a dolgozókat illeti meg, és egész népkategóriák törvényszerűen ki vannak zárva mindenféle jogból. Éppen legutóbb olvashattuk a most következő szovjet választásokra való tekintettel, hogy kik nem bírnak aktív és passzív választói joggal. Nem bírnak aktív és passzív választói joggal Oroszország területén a papok, a hajdani kereskedők, a hajdani katonatisztek, a hajdani vállalkozók, a hajdani intellektuel foglalkozásúak bizonyos kategóriái, a hajdani földbirtokosok. És itt nem szabad elfelejteni, hogy földbirtokosnak számít minden paraszt, akinek igen kevés vagyona volt, de munkásokat foglalkoztatott. Ez annyit jelent, hogy a szovjet törvény értelmében a kisebbségek legnagyobb része jogtalan, mert a kisebbségek a németek, a lengyelek, a zsidók, az örmények, a lettek, a finnek igen nagy hányada vállalkozó vagy földbirtokos volt. A régi Oroszország gazdasági struktúrája olyan volt, hogy nagy lehetőségeket adott éppen a kisebbségekhez tartozó, mozgékonyabb elemeknek a vállalkozásra, az önállóság megszerzésére, és a régi Oroszország különös kapitalisztikus berendezkedései Oroszország legkülönbözőbb vidékein bizonyos anyagi jóléthez juttatták a kisebbséget. A hajdani Lengyelország területén, amelynek egyes részei ma is Oroszország birtokában vannak, a földjétől erőszakkal megfosztott lengyel nemesség vállalkozó lett. A hajdani Oroszország egyes terméketlen vidékeit német telepesek tették termékennyé, és a pár száz esztendővel ezelőtt bevándorlott német telepesek leszármazói ötszáz-hatszáz holdas birtokokon gazdálkodtak. A zsidók, akik egészen a múlt század végéig nem szerezhettek földbirtokokat Oroszországban, és az orosz kormányzóságok egyik-másikában nem is élhettek, azon a területen, ahol szabad volt élniük, kereskedelmi és ipari vállalatokat létesítettek. Az örmények, amióta orosz uralom alá jutottak, igen nagy szerepet játszottak különösen az oroszországi naftaipar kiépítésében. A balti tartományokból származó és Oroszországban letelepedett, néha erőszakkal Oroszország belső vidékeire áttelepített németek és finnek ugyancsak ipari és kereskedelmi vállalkozásokhoz kezdtek. A hajdani orosz kereskedelem, orosz ipar legnagyobbrészt a kisebbségek kezében volt. A dolgok természete szerint a szovjet törvény éppen a kisebbségek legértékesebb elemeit zárja ki minden jogból. Ez a jogfosztás a Szovjetben nem akadémikus jellegű, mert igen sok megbízható adat szól arról, hogy a jogfosztás tulajdonképpen az élet legegyszerűbb igényeinek kielégítését is megakadályozza, és ez annyit jelent, hogy az Oroszországban élő nemzeti kisebbségek tulajdonképpen az emberjogtól is megfosztottak. [827]

A Szovjet ezt a kérdést igen szellemesen úgy igyekezett megoldani, hogy külön kisebbségi tanácsköztársaságokat létesített. Még német tanácsköztársaság is van. A szovjet formula szerint sehol nincsen olyan szabadsága a kisebbségi embernek, mint éppen Oroszországban, ahol a kisebbségi dolgozó, a kisebbségi proletár éppolyan teljes jogú szovjet állampolgár, mint az orosz proletár. Ezt a tudományos tételt nagyon nehéz valóságára vonatkozóan megvizsgálni, mert a Szovjet belső viszonyait alig ismeri valaki, és senki nem tudhatja, hogy tulajdonképpen mit jelentenek azok a különböző nemzeti jelleggel felruházott tanácsköztársaságok, amelyeket az a Szovjet létesített, amelynek világnézete tulajdonképpen a nacionalizmusnak negációja. A bizonyosság csak egy, hogy a hajdan kapitalista kisebbségiek még csak emberszámba sem mennek a Szovjetben, és nemcsak választói joguk nincsen, hanem ahhoz sincsen joguk, hogy gyermekeiket bármiféle magasabb nevelésben részesítsék. Ha csak ezt a két dolgot nézzük, akkor már világos, hogy teljesen jogos egy olyan követelés, amely oda irányul, hogy a kisebbségi jogvédelem Szovjetoroszországra is kiterjesztessék.

Szovjetoroszországon kívül az Oroszország mellett keletkezett úgynevezett „Randstaatokban” is ismeretlen fogalom a kisebbségvédelem. Egyedül Litvánia az, amelyre kötelező a kisebbségi jogvédelem, mert a versaille-i szerződés a Memmel-vidéki németséget a kisebbségi jogvédelem alá helyezte. Éppen most állandó súrlódások okozója a Memmel-vidéki német kisebbségnek helyzete, amiben talán annak is része lehet, hogy a német újra feltámadt nacionalista gondolat igen nagy erővel jelentkezik a Memmel-vidéken. Észtországban és Lettországban német és orosz kisebbségek élnek, úgy mint Litvániában a német kisebbségen kívül van igen jelentékeny lengyel kisebbség is. Finnországban ugyancsak van orosz kisebbség és német kisebbség, azonkívül svéd kisebbség is. A jelentések szerint talán a legideálisabb a helyzet Finnországban, ahol a kisebbségeknek minden joguk megvan, és ahol a kisebbségek a legliberálisabb kezelésben részesülnek, és kulturális intézményeiket teljes szabadságban fejleszthetik ki. A finnországi kisebbségek közül csupán az orosz kisebbség helyzete bizonytalan, leginkább azért, mert az orosz kisebbséget az osztályharc kettéválasztja, és az orosz kisebbség egy része teljesen a szovjet gondolat hatása alatt áll.

Dániának meglehetős nagy német kisebbséggel kell számolnia, azonkívül vannak más népcsoportok is Dániában, amelyek egy meglehetősen erős dán kulturális propagandának vannak kitéve. Ez a dán kulturális propaganda különösen erősen jelentkezik a németek lakta dán vidékeken, azonban komolyabb jelentősége egyelőre nincsen.

Az európai keleti kisebbségek, amelyekhez csak azért számítjuk hozzá a dániai kisebbségeket is, mert épp oly kevés szó esik róluk, mint a litvániai, oroszországi, finnországi kisebbségekről, nincsenek [828] annyira az európai érdeklődésnek homlokterében, mint a közép-európai nemzeti kisebbségek. Az a probléma, amelyet a lengyel külügyminiszter felvetett, ezeket a majdnem elfelejtett kisebbségeket is visszaidézi az európai lelkiismeret elé, és előbb-utóbb el kell következni annak az időnek, amikor úgy, mint a többi kisebbségek sorsát, ezeknek a kisebbségeknek az életét is érvényes és végrehajtott nemzetközi rendszabályokkal fogják szabályozni.