Folyóiratok

Kalangya, III. évfolyam (1934. november) 11. szám, 769–848. p.

Először voltam boncteremben,
fehér köpenyes medikusok között –
és ügyetlenül forogtam a hullák körül,
majdhogy levágtam az ujjamat
a bonckéssel,
de büszkén néztem a teremben széjjel –
és szentül hittem, mindenki
engem figyel,
a jövendő orvos zsenit.
Medikus gólyának lenni
szép dolog;
megtapogatni a hullákat,
belélegezni a formalinszagot,
nézegetni a megsárgult,
régi csontokat.
Szegény formalinszagú hullák,
talán azt hittétek:
mauzóleumos ravatalon,
üvegkoporsóban évezredig
fogtok díszelegni –
és az utókor behódol
nagyságtoknak!

Te, ősz hajú, széles mellű férfi,
a világháborút is végigkínlódtad,
karodba golyó hatolt
(látom a forradásról),
kitüntetést is kaptál talán,
a generális kezet fogott veled
– tudom –, arcod akkor felélénkült,
azt hitted, karriered kezdődött
meg.
És 1934 októberében,
érem és uniformis nélkül
itt fekszel előttem –
csak azért, hogy szétdaraboljalak –
és hogy én, a pattanásos arcú gólya
meglássam a valóságban is.
hogy összesen 34 csigolyád van…
– Te, platinaszőke, középkorú dáma,
kéjnő lehettél vagy életunt hisztérika,
aki öngyilkosságot követtél el.
(Talán a fiatal orvost álmodtad meg férjednek, [796]

aki a te szép, sima testeden
vagdosva, kaszabolva tanul…)
– És te, művész kinézésű ifjú,
beesett bordákkal és klasszikus orral,
talán szimfóniába akartad foglalni
a művész halhatatlanságát,
és most nyitott hassal, megcsonkítva
még halott sem vagy, csak preparátum,
húscafat…

– És ti mind, formalinszagú hullák,
férfiak, nők, őszek és platinaszőkék,
elkárhozott intellektuellek és
halálra ítélt rablógyilkosok
– tudom –, 18 éves korotokban egyaránt
mást álmodtatok jövőtöknek,
mint a boncterem mészárszék-hangulatú
környezetét…
Ha arra gondolok, hogy eddig 18 évet
csak azért éltem,
hogy preparátum legyek,
inkább elevenen elégetem magam.
Mert a medikus gólyák kezében
ügyetlenül forog a bonckés,
ereket és izmokat vágnak át –
és megszentségtelenítenek
bennünket, halottakat…

Minden nap eljárok a boncterembe,
és ti, Ismerős hullák, folyton fogytok,
az ősz hajú, széles mellű férfiból
már csak két láb van meg –
– a platinaszőke nő
egészen elfogyott…