Folyóiratok

Kalangya, III. évfolyam (1934. november) 11. szám, 769–848. p.

A sikátorban vad szél sikolt,
A város felett telt téli hold.

Oly csodás, furcsa. Nagy. Bámulom.
Szótlanul lendül sivár úton.

Arca szívós fagytól puffatag.
Merev. Bajsza alatt bús harag.

Sokat fárad, és csak rengeteg
Magány várja, nagy, siket terek –

Estente. Még soha vén kobold
Nem kutyagolt ennyit, s nem loholt.

Egykedvűn botlik átal minden
Éjjel: álmainkon, kedveinken.

Kutyák rínak csak fel rá néha,
S rossz városok beteg és léha

Zaja csap fel hozzá hidegen,
Ő csak ballag: kósza idegen.

De felolvad olykor haragja,
Ha háta mögött vesz, marad a

Hideg mezők vak végtelenje.
Ni, mintha csak mosoly serkenne,

Sárgállana kajla bajsza alatt!
Füttyre gyújt, s tán nótázva szalad,