Folyóiratok

Kalangya, I. évfolyam (1932. július) 3. szám, 137–208 p.

Szenteleky Kornél ünneplése

A Magyar Közművelődési Egyesület június 12-i közgyűlése bensőséges ünneppé magasztosodott azzal, hogy az itteni magyarság legszebb kitüntetését, megbecsülésének, szeretetének legékesebb szimbólumát: az első ezüsttulipánt ezúttal adta át annak a férfiúnak, aki munkásságával erre a kitüntetésre leginkább rászolgált. Az első ezüsttulipán – lehetett-e kétség benne? – egyhangú határozattal Szenteleky Kornélnak, a magyar írás tisztalelkű, fáradhatatlan energiájú, minden közönyön át hites erejű harcosának jutott. Dr. Várady Imre, a magyar kultúregylet elnöke feledhetetlen melegségű, ihletes szavakkal mutatott rá a tulipán jelentőségére, és gyönyörű szavakat talált Szenteleky Kornél költői munkásságának jellemzésére.

Várady dr. emelkedett beszédében valóban ott lángolt az egész jugoszláviai magyarság szíve. Évek hosszú sora óta Szenteleky Kornél a meggyőződés damaszkuszi pengéjével, a gondolat messzire világító fényszórójával, az akarat minden akadályokat elsöprő tankjával az élen haladt. Szenteleky Kornél az a híd, amely a jugoszláv és magyar irodalmat testvéri ívelésben összefogja. Azon a szűz területen, amelyet az ő tolla szánt fel, kalászba szökken a tiszta érzés mélyen rejtőző magja, és vele együtt ott reszket, mint ezer színes mezei virág, a magyar írás minden szépsége és bája. A vajdasági írás estjében az ő hívó kürtszava gyűjti itt össze azokat, akik még ezen a tájékon is tudnak lelkesedni a magyar szóért. Ő gyújtja fel az eszme tábori tüzét, amelynek magasan lobogó lángjánál az ő buzdító, lélekkel átfűtött szózata száll szívrőlszívre.

„A fény felgyúl és ellobog” – ez a címe Szenteleky egyik legmélyebb értelmű művének. Az a fény, amelyet Szenteleky Kornél itt gyújtott, nem fog ellobogni, mert benne egy rajongó, forró költői lélek minden nemessége, magasztos hite izzik. A Kalangya körül összegyűlt írók büszke örömmel, meghatott szeretettel köszöntik az első, ezüsttulipánnal kitüntetett írótársukat.