Folyóiratok

Kalangya, III. évfolyam (1934. szeptember) 9. szám, 609–688. p.

A jugoszláviai németséghez évszázados közös munka és egy közös kultúraforrás emlékezései fűzik a jugoszláviai magyarságot. A hajdan legendás hírű földi Kánaánt, Európának egy időben legdúsabb éléskamráját vállvetett munkával teremtették meg, és a vallási közösség, a jószomszédi viszony tökéletes harmóniát teremtettek a két nép között.

A kisebbségi sorsközösség nem tette szorosabbá ezt a viszonyt, sőt bizonyos elhidegülés és közömbösség, tudatos visszavonulás következett be. Ennek igen sok oka van, a legszembetűnőbbnek az látszik, hogy az utilitarizmus parancsolta a németségnek a tudatos távoltartást. Könnyebb helyzetének, geográfiai helyzete adottságainak előnyeit elvi, kisebbségi állásfoglalások kedvéért nem is kockáztathatta, és igen helyesen, igen sok ügyességgel tudott a maga számára kulturális és gazdasági biztonságot szerezni. A német öntudat és a német önérzet világmozgalmába bekapcsolódottan állandó kulturális és gazdasági erősödés korszakát éli, és a jugoszláviai magyarság önmaga iránt való kötelessége: minden jugoszláviai német akcióban megkeresni a tanulságokat és tanulni. Valljuk be, sok tanulnivalónk van.

A Volkswart

Előttünk fekszik a Volkswart első évfolyamának hat száma. Ebből a hat számból, ebből az első fél esztendőből nagyon sokat tanulhatunk.

Nézzük elsőbben a külsőségeket. A német, a birodalmi és osztrák-német folyóiratokhoz nem lehet hasonlítani. Semmi kiállításbeli elegancia, semmiféle deplaszírozott luxus. Az egyszerű fedőlap, az olcsó papír, a szedés puritánsága mintha mind hangsúlyozni akarná, hogy a Volkswart, amelynek speciális kisebbségi feladatai vannak, versenyen kívül áll. Nem akar versenyezni a csodálatosan fejlett német folyóirat–kiadás termékeivel, nem akar reprezentálni – a reprezentálást elvégzik a nagy német folyóiratok –, elhatárolt, zárt területű feladatai vannak. Ezeket a feladatokat itt kell megoldania, Jugoszláviában, a jugoszláviai németség között, és ennek a jugoszláviai németségnek jó úgy, ahogyan van. Külsőségekben egyszerűen, szinte szegényesen. [677]

Nagy erő, sok öntudat és végtelen önbizalom érzik ebben a tudatos egyszerűségben. A jugoszláviai németségnek így és így szép a Volkswart, amelynél jobbat és szebbet adhatnak ki Münchenben, Leipzigben, de amely az övé. Mert az övé, mert neki szól, mert érte van, azért szép, azért jó.

Milyen jó volna végighordani a Volkswartot a jugoszláviai magyar városokban és falvakban! Hátha tanulnának egyszerűsége példájából az örök összehasonlítgatók, a mindig elégedetlenek.

Szépirodalom?

Legtöbbnyire valamennyien a németektől tanultuk a szépirodalmat. Kazinczytól kezdve Madáchon keresztül a modernekig, minden magyar íróembernek volt valaki német irodalmi szerelme. A magyar olvasóközönségnek nagy része pedig állandó német könyvolvasó és könyvvásárló. Mi még mindig a költők és gondolkodók népének érezzük a németet, és ezért szeretjük.

Bevallom, azzal a rejtett aggódással kezdtem lapozgatni a Volkswartban, hogy – jaj, milyen versek, miféle naiv szerelmes históriák… A német kultúra, a német irodalom nevelt, nem tudok más fordítást olvasni, csak németet. Ez a német irodalom elkényeztet. Féltem a provincializmustól, a dilettáns primitívségtől, mint az olyan ember, aki jó konyhához szokott, és a tanyai vendéglőben irtózik a kemény marhasült csodáitól.

Fölösleges félelem volt. Az előttem fekvő hat számban alig van szépirodalom, líra, ömlengés, lelki problémák boncolása. Ami kevés, nagyon kevés van, az tudatosan programmatikus. A jugoszláviai németségnek szóló, speciálisan neki írott, és ha művészi szépségekben fogyatékos, nem baj. Nem a szépségadás a feladata, hanem az önérzet, a népi öntudat erősítése a földhöz, az ősök verítékével és áldozataival szerzett föld szeretetének ápolása. Ezek is írói feladatok, nagy feladatok, amelyeket szerény eszközökkel is meg lehet oldani. Hát azt meg is kell mondani, hogy az eszközök elég szerények.

Néptörténelem

A Volkswart legnagyobb és legszebb teljesítménye, hogy történelmet tanít. A jugoszláviai németség történelmét. Nem lehet egyenként méltatni az egyes tanulmányokat, amelyek között sok kitűnő, nagyszerű felkészültséggel, szinte oknyomozó rendszerességgel megírt munka van.

Néhány kiragadott cím megmond mindent:

Fritz Westerfeld: Die Abstammungssorte der Novisader Kolonisten. Dr. Heinrich Raz: Deutsche Zeitungen und Zeitschriften der Donauschwaben. Dr. Baldnin Saria: Germanische Reste im heutigen Jugoslawien. [678] Helmut Klocke: Der gesellschaftliche Aufbau der deutschen Gemeinde Tevel. Dr. Heinrich Raz: Batschkaer Heimatbücher. Friedrich Lotz: Die Entstehung des König Peter Kanals. Leo Hoffmann: Deutsches Geld beim Bau der Festung Peterwardein. Franz Hamm: Batch, die glansvolle Bischofsstadt des Mittelalters.

Külföldi, birodalmi szerzők idevágó írásait nem sorolom fel, de külön fel kell említeni Philipp Hilkene „Müller-Gutenbrunns Meister Jakob und seine Söhne” című tanulmányát, amelyből megtanulhatnánk, hogy miként kell magasrendű irodalmi propagandát csinálni. A propagandacél világosan kitetszik a monográfiákból, néptörténelmi és származástörténelmi tanulmányból is. Erősíteni a népi összetartozást a magasabb kulturális kezdetből, az ősök példájának tanításaiból a népi öntudatot, a német önérzetet. Ez a nagyon tiszteletre méltó cél, néhol elgaloppozásokat is idéz elő, de az legföljebb némi történelmi – bizonyára nem tudatos – tévedésekben nyilvánul meg. Így például enyhe naivság annak bizonygatása, hogy Petrovaradint német kolonisták pénzéből építették, ami azonban végre is a régi köveknek nagyon mindegy, viszont szintén fokozza a német önérzetet.

Népnevelés

Nagyon érdekes és tiszteletre méltó az a tudatos népnevelési munka, amelyet a Volkswart kifejt, és amelyért igazán megérdemli a nevét. Valóban őre népének. A legnagyobb figyelmet érdemli meg Matz Giljum „Volk ohne Jugend” című írása, amely statisztikai adatokkal, igazságokkal és népi kötelességérzetre való apellálással hirdet harcot az egyke ellen. Könyvkritikák, tanulmányok, mezőgazdasági cikkek teszik tökéletessé ezt a népnevelő munkát, amellyel a jugoszláviai magyarság eddig tulajdonképpen meg se próbálkozott.

Unsere Schule

Ez a Volkswart melléklete. A német tanítóknak, de rajtuk túl az egész jugoszláviai németségnek szól. Erről a mellékletről tulajdonképpen külön tanulmányt kellene írni. Bátor, néha meglepően szókimondó írások vannak benne. Itt van talán a legtöbb lelkesítő írás, ami érthető is, hiszen a német iskola minden jugoszláviai németnek szívügye. Örülni kell ennek a hangnak, és tanulni kell ebből a példából. Különösen azt szeretnénk, ha a magyar tanítók olvashatnák ezt a tanügyi szemlét, sokat, nagyon sokat tanulhatnának belőle.

Ennek a mellékletnek érdekessége, hogy feltűnően sok külföl[679]di német pedagógus a munkatársa, akiknek tanításaiban mindig megérzik a világokat átölelő, német szellemű egység.

Nagyon szépek, a népi önérzetet erősítők a különböző jugoszláviai német népviseleteket bemutató, több színnyomású lapok. Természetesen a Volkswart ezzel is propagandát csinál, amint a Kulturbund és a német diákegyesületek munkájának méltatása is értékes propaganda. Ebből megint tanulni lehet: a propaganda önsegítés, amely nélkül nincs kisebbségi kultúrélet.

Ennyiben próbáltam megadni a jugoszláviai németség folyóirata, a Volkswart kulturális munkájának keresztmetszetét. Újra meg újra ismétlem: tanulni lehet belőle. Elsősorban a magyar olvasónak. Mert meg kell mondani: ilyen folyóiratot nem lehetne adni a jugoszláviai magyar olvasópublikumnak. Visszadobná. Örömmel dobná vissza. Örülne, hogy van ürügye és kifogása, hogy miért nem veszi meg.

A németektől sokat lehet tanulni. Elsősorban népi kötelességteljesítést. Ez a legfőbb erő, és ez a legfőbb ereje ennek a folyóiratnak.