Folyóiratok

Kalangya, III. évfolyam (1934. szeptember) 9. szám, 609–688. p.

(Két színes monotípia.) A dráma befejeződött. Krisztus kiszenvedett. A nap elborult, a föld megindult, szörnyű fájdalom, döbbenetes rémület lett úrrá a Golgotán. A borzalmas végzet ideget végsőkig feszítő sikolyától minden megremeg, és kínok kínjával telik meg a levegő. Véres vajúdást, értelmet meghaladó misztérium történését érzékelteti a kép. Szemlélésünk első pillanataiban az ideges vibrálás, a villamos szikrákkal telitett levegő, ami erről a színes kartonlapról felcsap, egész tömegek mozgásának látszatát kelti, holott a képen mindössze hat alak látható. A felfeszített Üdvözítő a két latorral és a fájdalmas Szűzanya két kísérő asszonnyal.

Balázs rajztudása, formakészsége a kritika határán kívül van, alakjai mégis elrajzoltak. De éppen ebben a bátor szabálymegvetésben van kifejező hatalma. Ilyen merész csak a biztos kezű rajzoló, fölényes szabályismerő lehet. Balázst az akadémiás keretek áthágására tárgyának mélyből fakadó átélése löki. Érzékeltetnie kell a nagy drámát, de az örökölt keretek szűkek, a szabályok törpék, a tárgy hatalmas. És a művészt elragadja a nagy gondolat, az átélés iszonyú ereje, és szétfeszítteti a kis törvényt, és új formát teremtet vele. A képen szokatlanul az Istenanya a főalak, és benne csúcsosodik ki a dráma. Teste túlzottan hátrafelé hajlik, keze minden természeti törvény ellenére megnyúlik: az egész alak döbbentő rémület. Az érzékeltetésnek ezt az intenzivitását sík lapon, előírt formákkal lehetetlen kifejezni.

A másodit képen nyugalmasabb a levegő. Mélységes szomorúság ömlik el. Tompa fájdalom lett úrrá. Itt-ott még fojtogató lángok törnek ki. Krisztust levették a keresztről, és az asszonyok ráborulnak. Az ég tisztulóban, és a csupasznak látszó keresztek, mint nagy, szörnyűséges, néma jelek merednek az égre. Krisztus nincs ott, már csak az ember teste fekszik az asszonyok előtt. A lélek elköltözött.

Balázs a legnehezebb tárgyat választotta, amikor e két kartont megalkotta. Ezen a területen újat mondani nagyon nehéz, mert kétezer év minden rendű alkotó szellemének ez a gondolat hevítette agyát. Mégis újszerűségükkel, hatalmas szerelésükkel biztos ígéret, hogy Balázs megalkotja azt a remekművét, amit ezekben már nemcsak ígér, hanem teljes erővel bizonyít is. A kartonok kompozíciója nagyon jó, mozgásérzékeltetése eleven, széles ecsetkezelésével dekoratív hatásokat ér el, ami szerencsésen olvad egybe a misztikus elemekkel. Minden készen van, most e képek nagy vásznait kérjük! [641]

Beogradi utcarészlet. (Olajfestmény.) Balázs egyik fő erőssége a mozgás érzékeltetése. Ennek kifejezésére mi sem alkalmasabb, mint az utca megfestése. Elöl kövezőmunkások, a homokkal érkező szekér éppen keresztben áll az utcán. A kocsis a lovakkal bajlódik, szinte hallod hó-hó kiáltását. Háttér a város utcakereszteződése régi, alacsony török kalibákkal és felszökkenő emeletes palotákkal. Mindenféle nyüzsgő járókelők. Mozog, lüktet a város. Érezni a munka ritmusát. Balázs az élet folyamát a futuristák merészségével érzékelteti anélkül, hogy ezzel az iránnyal bármi közössége volna. Borongós őszi nap, szürke az ég, de Balázs a sárga színhangulatok szerelmese, és ennek kihangsúlyozása elevenné teszik, nagyon sok más festményét is.

Szentendre. (Olajfestmény.) Balázs egyik legkiválóbb alkotása. A falu főtere. Napsütés. Házak összevisszaságban. Templomtornyok. Szivattyús kút két alakkal. Néhány zöldellő fa. Nehéz a toll szerepe, amikor égő színeket, nyárdélutáni napsütést és mégis drámai feszültséget – amit e kép kifejez – kell leírnia. Balázs festménye nem az ismert nyári falusi idill, a fény és árny játéka a fehér falon, ami előtt piros mályvák virítanak, és zöldellő fák kereteznek. Nem. A hangulat feszült, pedig a képen nincs semmi elbeszélés. Ez a drámai erő Balázs festési technikájában van. E képen, amit festői rendszerekbe beskatulyázni nem lehet, két iskolairány találkozik, és Balázs egyéni felfogásában tükröződik. Az expresszionizmus és a kubizmus. Az egyik a vibráló levegő színképzését, a másik a testek terpeszkedő súlyát érzékelteti. De ezek megrögzítése után Balázs felülkerekedik, és képén sárga tónusával drámai drapériát von felhőkből a falu fölé. E kép előtt nem tudok a grecói hangulattól szabadulni. Formáit leegyszerűsíti, és ezzel Henri Rousseau primitívségére emlékeztet. Ezeknek az elemeknek együttese adja a drámai hatást és Balázs festőegyéniségét.

Ady Endre költeményeinek illusztrációi. (Tíz vízfestmény.) Balázs Árpádot ezekben az akvarellekben új oldaláról ismerjük meg, habár az eddig mondottak maradéktalanul itt is fellelhetők. Ezeken a képeken az elrajzolás szabadságát teljes mértékben használja ki, és spirituális végletekig fejleszti. Fantáziájának szabad csapongása, a látomások és hallucinációk birodalmába kergeti. Ady költeményeinek átélése inspirálta ezekre a munkákra, de éppen csak ennyi köze van képeinek Adyhoz. Általánosságban nagy egyéniségek irodalmi műveit a képzőművészetek formanyelvére fordítani sehol és sohasem sikerült. És minél erősebb az átültetésre vállalkozó egyén, annál kevésbé fedi illusztrációja tárgyának felfogását és modorát. Mint ahogyan nincsen két egyforma falevél, úgy nincs két egyforma művészi egyéniség sem. Dorétól Bayrosig senkinek sem sikerült Dantét danteian illusztrálni, műveik mégis halhatatlanok. (Doré, a klasszikus illusztráló Lafontaint, Ariostót, Miltont, Balzacot egyforma rajztechnikai felfogással és egy modorban alkotta meg. E megállapítás alól csodálatos kivétel Arany János és Zichy Mihály, [642] a két nagy klasszikus: költő és illusztrátor szerencsés találkozása.) De ez a szabállyá vált igazság Balázs Ady-illusztrációjának értékéből semmit sem von le. Az eddigi Ady-illusztrációk között az első helyet foglalják el. Minden kartonja lelki élményből, révületből fakad, látomássá változik, és képein objektív valósággá válik. Egyszóval: víziók, amelyek fantasztikus formákat diktálnak. Érezzük, hogy itt a festő médium, és alkotásai művészi transzban készülnek. De másképp nem is lehet, mert az iskolák és irányok nyújtotta racionális lehetőségeket a pattanásig feszítő képzelet túlszárnyalja.

Csak két kartont próbálok leírni, de semmi esetre sem tudom eléggé érzékeltetni. „Halál a síneken.” Sötét tónus. Rettentő nagy vaskerék. Hosszú, természet nem szülte ember, elnyúlt végtagokkal. Géprészek zűr-zavara. Messzire ívelő sínek. Száguldó szörnyeteg, világító vasbagolyvonat és szörnyűséges kavarodás. „A halál lovai.” Rejtelmes feketébe boruló, kékes-zöld tónus. Emeletes házak torlódnak. Végtelenségbe vezető, nagy lépcső alján két iszonyú nagy, égő gyertya. Valami fehér folyam ömlik a kép közepén, és felülről a fehér sávon rémült, fantasztikus, nyurga lovak és tébolyult, megnyúlt, fekete férfiak törnek elő.

Balázs Árpád víziós elképzeléseivel közelebb áll Szirmai Károlyhoz, mint Ady Endréhez. Hiszem, hogy Balázs ezt felismeri, és néhány Szirmai–novella keltette átélésével fog megajándékozni.

Balázs Árpád festőművészi minősítése nem egyszerű feladat. Minden klasszikus irányt megtagad. De munkái tiltakoznak minden izmus ráhúzása ellen. Újak, korszerűek, sőt úttörők. A modern irányok iskoláinak minden nagyobb vívmányát és megállapítását egyéniségének kohójában oldja fel és alkalmazza. Nem természetmásoló. Ellenkezőleg. A spiritualizmus felé hajlik, ami még egyszerű tájképeiben is kifejezésre jut drámaiassága által. Nem elbeszélő még akkor sem, ha adott témát illusztrál. Érzékeltető ereje a festés technikájában van. Nagyvonalú rajzoló, részleteket alárendelő, széles ecsetkezelésű, jó komponista néhol egészen a dekoratív hatásokig.