Folyóiratok

Kalangya, III. évfolyam (1934. szeptember) 9. szám, 609–688. p.

Milkó Izidor földünknek, ennek a dúsgazdag és nagyon csúnya földnek a fia. Életének szép fiatalsága, munkateljesítményének dandárja arra az időre esett, amikor itt, a tunya Bácskában a könyv kuriózum, az olvasás szinte szégyen és az íróember egzotikus ritkaság volt.

Az őt környező közömbösség volt végzete, de érdemeinek gyökerei is innen táplálkoznak. Ő volt az első és akkoriban az egyetlen, aki megtörte az álmos, jóllakott és materiális örömökben tobzódó bácskaiakat. A háladatos jugoszláviai magyarságnak ezt sohasem szabad elfelejteni!

Itt született, a borivó városban. Az apja igazi européer, aki fiának gondos, magasrendű nevelést adott. Milkó első írásaira a budapesti kritika már jogászkorában felfigyelt. A suboticai fiatal diák már gyerekfővel rabja és rajongója lett az itáliai szépségeknek. Amikor pedig a magyar irodalom megújhodásának kora kezdődött, Milkó az élharcosok között volt.

Erre az időre esik Milkó életének első munkaszakasza, amelyet talán budapesti vagy helyesebben novellaíró korának nevezhetnénk. A rövidre fogott elbeszélés volt Milkó Izidor első irodalmi munkája. Ebben úttörő volt. Franciás szellemessége, finom és csiszolt stílusa, enyhén gúnyolódó emberlátása már indulásának első etapján széles körökben érdeklődést keltettek. Sokat vártak tőle. A magyar Maupassant-nak érezték.

Pályája talán töretlen vonalban haladt volna, az egyetemes magyar irodalomnak sokkal többet adhatott volna, ha elszakad Suboticától. Erre minden módja megvolt. Első könyve, „A mosoly” nagy sikert ért el, és a legelőkelőbb irodalmi folyóiratok és napilapok kitüntetésnek érezték, ha Milkó kéziratot adott nekik. És ezt érdemes feljegyezni; azok közé a magyar kevesek közé tartozott, akiknek nem kellett várakozniuk kézirataik elhelyezésére, hanem az ő írásait várták. A fővárosban a szellemi elithez tartozott, ragyogó nevű barátai voltak, mégsem érezte ott egészen jól magát, hazavágyódott Suboticára. Előbb valami furcsa kétlakisággal próbálkozott, itt is, ott is lakott. Közben bebarangolta Olaszországot, fél Európát, és néhány könyvet írt: „Az úriemberek”, „A római mozaik”, „A kritikus albuma” voltak e korszakának alkotásai. A kritika minden új könyvét lelkes elismeréssel fogadta, és egyik bírálójának megállapítása szerint Milkó Izidor az első magyar kozőr volt. Írásaiban súlyos megállapításokat és nehéz ítéleteket könnyedén és szellemesen, élvezhető formában művészi magaslatokig emelt. Közel negyven esztendővel ezelőtt, amikor még a szociális lelkiismeret Európának ezen a patriarchális igazságtalanságban élő része, még nem támadt fel, Milkó Izidor már a fölényesen mosolygó gúny ostorát suhogtatta, és a társadalmi hibákra és félszegségekre világított rá. [629]

Milkó Izidornak, a suboticai fiatalembernek nevét már elindulása korszakában az egész magyar olvasóközönség magába véste. Azt kell hinnünk, hogy sikerében bizakodva vágott neki a nehezebb feladatnak, Subotica felébresztésének. Egészen itt maradt, már csak látogatója volt a pesti irodalmi köröknek. Hetilapot adott ki. Lapjának az akkori Magyarország minden neves írója munkatársa lett. A komoly kritika minden egyes lapszámot külön méltatott. Ez volt az első roham a suboticai álmosság ellen, és ez a roham megtört a suboticai közönyösségen. A nagy szeretettel és sok áldozatkészséggel megteremtett folyóirat megszűnése súlyos vereség volt. Mást elkedvtelenített volna örökre, de Milkó nem adta fel a harcot. Most már módszeresen, lépésről lépésre haladva küzdött szinte a lehetetlenért –, kultúrát akart teremteni Suboticán. Író volt, tekintély, fölényes stílusú férfi, akit akarva, nem akarva respektáltak már csak az egyénisége miatt is. Ez az ember, aki magának soha semmit nem akart, akinek szerénysége, felsőbbrendűsége és visszavonultsága már a bűnösség határán járt, ha a maga érdekéről volt szó, követelő és fáradhatatlanul cselekvő tudott lenni a kultúra érdekében. Így teremtette meg a Szabad Líceumot, amely szinte elképzelhetetlen nagy és magas vonalú szellemi munkásságot fejtett ki, s melynek hatásait évtizedek után ma is érezhetjük.

Ez volt Milkó Izidor munkájának legnehezebb része. A könyvet, a gondolatot megszerettetni. Ma el sem tudjuk képzelni, hogy mit jelentett az álmos jóllakottságban, a borszagú parlagiasságban ez a tökéletes européer, istenáldotta író, híres ember, országos tekintély. Előadásokat rendezett, előadókat verbuvált, közönséget nevelt, de nem magának, hanem az irodalomnak, a gondolatnak, a kultúrának. Csak ő végezhette ezt a nehéz munkát. Jól végezte. Utat vágott a közömbösségben, felrázta a tunyaságot és kis kultúrszigetet teremtett ott, ahol előtte csak dáridókról és földvásárlásról beszéltek az emberek. Mint minden igazi író, tanító is volt, de nemcsak írásaival tanított, hanem azzal a nagyszerű nevelőmunkával, amelyet a Szabad Líceum szervezésével vitt véghez.

Milkó Izidor életének harmadik korszaka a háború után kezdődött. Az írást, a nobile officiumot, a szépnek való áldozást most felváltotta a kenyérkereső munka. A háború szegény emberré tette Milkó Izidort. Szegénységét úgy viselte, mint egy emigráns francia márki. Ez a grand-seigneri vonás minden szerénysége ellenére egész életén át megvolt. A jólétben talpig igazi úr szegénységében mutatta csak meg igazán úri voltát. Többet dolgozott, mint bármikor, és nemcsak azért, mert a pénzre szüksége volt, hanem mert az írást missziónak tartotta. Egyedül volt, az egyetlen magyar író! Ezen a kis szigeten, amelyen a magyar kultúra csak Pest utánzásában merült ki, meg kellett teremtenie az önálló kulturális élet elképzelését, mert tizenhat esztendővel ezelőtt még ennyi sem volt meg. Csodálatos hatása volt a kulturálisan ájult, magára hagyott ju[630]goszláviai magyarságban Milkó Izidor írásainak. Lelket öntött a csüggedőkben, és munkája több volt halott feltámasztásnál, mert új életet keltett. Egyszerű falusi emberek várták írásait, akik a Baedeker nevet ki sem tudták mondani. Vitatkoztak írásairól, könyveiről, amelyek a jugoszláviai magyar kultúrterületen elsőknek jelentek meg. Nem törekedett vezérségre, és mégis elhivatott és késő aggkorig hűségesen, áldozatosan missziót teljesítő, vezető szerepe volt.