Folyóiratok

Kalangya, I. évfolyam (1932. július) 3. szám, 137–208 p.

Sziráky Dénes Sándor: Nőtlen ember taposómalma

Tíz éve járok ugyanabba a vendéglőbe.
Rendelés nélkül hozzák már az ebédet, vacsorát.
Az ember elfogyasztja az ételt, megissza borát,
közben ezer érzés, gondolat várja a sorát,
felvetődik a délelőtt bosszúsága (megülöm torát),
eszembe jut egy pillanatra a tegnapi szőke,
eldöntöm, hogy aránylik egymáshoz szerelem és tőke.
És így megy ez minden nap újra, változatlanul tovább,
délben bifsztek, este csirke főve
(az ember gondol nyári hőre, időre, nőre),
míg el nem éri a földön végzetszerű korát.

A mellettem levő asztalnál egy hivatalnok étkezik.
Délben is, este is pontosan érkezik.
Figyelni szoktam öreges, csontos két kezit,
amint szorgalmasan használja a kést és villát.
Szeretnék bepillantani agyába, hogy engem mint lát?
Egy vendég vagyok a sok közül, kik szétszelik
szeletekre a húst és tortát (vagy a szakács rétesit).
Fogalma sincs róla, hogy délben,
mialatt elmerítem levesemben a kanalat
(vagy míg az asztalt leszedték),
nem a vacsoráért várom az estét.

Ő kanállal vagy késsel kezemben lát.
Az említett szőke meg akkor, ha testem ég,
s bennem tiszteli az ars amandi mesterét.
Az Alpokban egy angol tiroli turistának nézett.
Az olvasónak nem jutna soha eszébe,
hogy naponként fogyasztok vacsorát és ebédet,
s csak töltőtollat vagy írógépet képzel hozzám.
Ki tudja, miből vetődik össze egy ember élete?
A szomszéd asztal vendége tán nem is hivatalnok
(csak hittem róla), s az idén nem vált be a bérlete.
Meg kellene mondani neki, hogy a napnak bizonyos szakában
toll van a kezemben (s nem mindég kanál van),
meg hogy van egy írómappám.
Nézne rám meglepve, bambán (– Mi közöm hozzá! – morogná),
s nem változtatná meg a rólam alkotott képét.
Az angol hazatér. A La Manche-nál átszeli a tengert.
Az Alpokra gondol és a bőrnadrágos tirolira.
Talán az eddig nem lelt feleség lenne az,
ki egységgé gyűjti a részeket, s meglátja bennem,
ahogy vagyok, az egész embert.