Folyóiratok

Kalangya, III. évfolyam (1934. június) 6. szám, 401–480. p.

Versek. Talán a leghálátlanabb műfaj. Újat alkotni szinte lehetetlenség. Különösen a nem született költőknek. S mégis elárasztanak bennünket a versek tömegével.

Krausz László szintén e hálátlan szerepre vállalkozott. Nem divatból, nem is mindenáron való hírnévakarástól, hanem mert elmélázó, bölcselkedésre hajló kedélye megnyilatkozást keresett, s ezt versben vélte megtalálni.

Írásai azt árulják el, hogy sok költeményt olvashatott. Az is lehet, hogy többet megtanult könyv nélkül, de jó néhányat annyira beidegzett, hogy visszajáró lelküktől nem tud szabadulni. Több versében egyszerre rohamozzák meg, s ilyenkor összefonódnak. Az egyik sorban Arany Jánost halljuk, a másikban Adyt, a harmadikban Petőfit, a negyedikben népdal-reminiszcenciát s így tovább. Máshol megszabadul hatásuk alól, mikor is siváran kopaszodnak ki a prózai sorok s az értelmi képek.

Még legerősebb, bevezető versében sem eredeti. Ezt a témát hozzátartozó gondolatmotívumaival Csuka Zoltán és mások is sokféleképpen variálták.

Krausznál a legnagyobb hiba az eredetiség hiánya.