Folyóiratok

Kalangya, III. évfolyam (1934. június) 6. szám, 401–480. p.

(Leo Frobenius: Kulturgeschichte Afrikas. – Phaidon, 1933. – 652, 1.164 tábla stb.)

Monumentális mű, melyből a legműveltebb olvasó is tanulhat, az egyszerűbb is szórakozást meríthet. Frobenius könyve ama nagyon kevesek közé tartozik, melyekről ezt el lehet mondani.

A kötet elolvasása s tömérdek ábráinak átnézése után a cím szinte tudományos-szürkének tűnik. Mert itt nem találmányok, család- és vagyonjogi törvényhozások, termesztett növények, tenyésztett állatok, megindult hajójáratok, megépített középületek, bevezetett ruhadarabok és ékszerek kronológiai felsorolását találjuk utalással a „felderítetlen őskorba vesző nyomok” említésével, hanem éppen amaz ősi kornak, minden emberi művelődés, sőt eszmélés virradásának leírását óriási szorgalommal összegyűj[473]tött és nem kisebb elmeéllel értelmezett nyomok alapján. Főképpen csak Afrikának, egy aránylag csekély történelmi kiívelésű földrésznek történetével foglalkozik a könyv, de mégis az egész emberi gondolkozás s eszmélés fejlődésjelenségének kulcsaival találkozunk benne. Mert miként ezt maga a szerző kiemeli, Afrika igen változatos hatásokat fogadott be más földrészek felől is – ám ezek a hatások, valamint a belső életfejlődés termékei nem árasztották el úgy, mint Európában a régibb rétegeket, hanem a mai műveltség koráig valamennyi élt legalább emlékeiben, a belőlük származott hagyományokban. Így a „sötét” földrészben az ősi műveltségnek páratlanul értékes elemei voltak a végre mégis fenyegető feledéstől megmenthetők. Mert műveltség volt Afrikában sok száz, sok ezer évvel a mi időszámításunk előtt is. A régi afrikaiaknak mint legfeljebb lélektelen fétis-imádásra képes félállatoknak képzetét a tudós kutató koholmánynak minősíti – aljas lelkű rabszolgakufárok koholmányának, akik ebben keresték bűnös ténykedésük igazolását.

Hány ezer és ezer ősi barlangrajzot, faragványt, még ma is alkalmazott díszítménymintát vizsgált át, másolt le, meg hozott is magával a fáradhatatlan tudós, hegy ezeken az adatokon rendszerét felépítse! És mégsem veszett részletekbe, mégis mindig az egész, a lényeg lebegett szeme előtt; ennek megértetése volt mindvégig a célja.

Szerinte minden kultúrának megindítója: egy bizonyos értelmű és irányú megilletődöttség (Ergriffenheit). Ebben az ember nemcsak látja, tapasztalja, hanem éli is egy bizonyos módon a világát. Tanúi ennek a legelső állat-, ember- és tárgyábrázolások, melyek annak, aki látni tudja őket, némán is beszédes tanúságot tesznek arról, mit élt át az ősi ember, mikor csak megragadta az érzés: így vagyok; így van. A kettő még csak nem is vált el egymástól, mert egyén és környező világ, mindenség akkor még egy életet látszottak élni. Később, persze, már részletesebb azonosítások következtek; így az állatok és csillagzatok, állatok és emberek közt. Az elhaltakkal való érintkezés fenntartásának szükséglete megteremtette a költészetet és a történetet is. Idővel, persze, minden szemléletet boncolgattak, racionalizáltak, „profanizáltak”, s ami a képeken azelőtt szimbólum volt, önálló jelentőséget nyert – a természetesen meglátott s szabadon ábrázolt alakból szorosan betartandó, de éppen e réven öröklétű forma lett. Az eredeti megilletődöttség utolsó személyesítői istenségekké váltak.

A Frobenius által kibányászott afrikai szimbólumok felsorolása ráeszméltet arra, hogy alapjában véve mily szegény ebben a tekintetben az emberiség. Oroszlán, egyszerű és horogkereszt, ötágú csillag, kétfejű sas és még néhány állati meg csillagászati alak tér vissza minduntalan. Melyikünk talált ki ma is újat?

De azért a legnagyobb tévedésbe esnék az, aki nem az emberi világot, hanem csak ama egyetlen földrészt valami egységes gyurmának tekintené, melynek minden egyes darabjában minden megvan, ami a többiben. Frobenius munkájában gondosan megszerkesztett térképek mutatják az egyes kultúrelemek és áramlatok meglehetősen elhatárolt területeit. Így pl. óriási különbségekre akadunk a földművelő, szelíd erkölcsű, kort tisztelő, a halottakat visszahívó óetiópok és a vadászgató, verekedő, az öregeket kiküszöbölő, a halottakat, de már a haldoklókat is ellenségeknek látó hamiták közt, akik közül mégis az utóbbiak mutatnak több szellemi ébersé[474]get és találékonyságot. (Hogy is mondja a Szentírás: „okosabbak a világ fiai a világosság fiainál”.)

Mulatságosak azok a varázsténykedések, melyekkel Afrikában (úgy, mint másutt is) az elejtett vadat megengesztelni, sőt gyilkolója személyére nézve megtéveszteni s a bűnnek érzett életkioltás büntetését elhárítani igyekeztek. Ily engesztelő varázslatoknak köszönhetjük többi közt a legrégibb szoborszerű faragványokat is. Nem egyebek ezek kőből durván kivert, fekvő, fejetlen állatidomoknál. Ezekre húzták a lakoma alkalmával az áldozat bőrét fejével együtt, így téve díszhelyre azt, ami (vagy aki) ellen olyan súlyosan vétettek éppen a lakomával.

A tudományos könyv egész sor megkapó népmesét is felsorol kedvesen és szélesen görgedező, sokismétléses előadásban. Mert ezek a mesék nemcsak történelem előtti, ősafrikai indítékokat tartalmaznak, hanem, olyanokat is, melyeken a legutóbbi évszázadok hatása is érzik. Azonban bájosak, akár a Grimm-mesék, mert valóban emberi, bár olykor bizony elég durva és kegyetlen emberi érzések, eszmélések jutnak bennük kifejezésre. Megtaláljuk bennük az anyai kötelességtudás fényes jutalmát, az álnokság büntetését, de az öregkornak a fiatallal szembeni féltékenységét is, az élve hagyott ellenség hűséges, önfeláldozó szolgává válását, a gyáva alakoskodókat csúffá tevő „lovagias” haramiát, de azt is, aki megbocsátó jótevőjét megöli, mert nem viseli el, hogy valakinek annyi hálával tartozzék. A vénasszonyt, aki sokkal rosszabbnak mutatkozott még az ördögnél is. Igaz, hogy olyan bájos jelenetek is akadnak, mint mikor egy ifjúnak leány mellett kellett hálnia. Biztonsági intézkedésül kardot tettek közéjük. De legközelebb a leány kijelentette, hogy „a kard nem lesz többé közöttünk”.

Kincsesbánya ez a könyv, és más hasonló terjedelmű és kiállítású munkákhoz képest még csak nem is drága. Persze, kiegészítést kívántat meg velünk: azt, melyet a tudós szerző Európa-szerte rendezett kiállításai és előadásai jelentenek.