Folyóiratok

Kalangya, III. évfolyam (1934. június) 6. szám, 401–480. p.

Kétségtelen, hogy Karinthy Frigyes humorának, szatírájának lélektani gyökerei a legmélyebbek, és pontosan, emberien akkor érezzük át, ha lélektani elemeikből indulunk ki. Igaz, hogy lélektani alkotóelemei leggyakrabban ki sem bontakoznak, sokszor éppenséggel nem mutatják önmagukat, inkább csak pillanatuk hatását érezzük. Az író nem is hangsúlyozza mindenhol, gondolatmenete titkolt mozgatójául maradnak, s akár belső szemléletből, akár töprengő, aprólékos megfigyelésből kerülnek nevetségesből és tragikusból, tehát mindig ellentétes fogalmakból összetevődött humorába, elárulják, hogy útbaigazító „leitmotivjai”. Nem adnak kereteket, hanem az értelem ajtajait nyitják; nem magyaráznak, de egy sokrétű, tépett lelkű, hitetlen kor gondolkodójának emberi látását sugározzák, és túl a tapasztalat, a lehetőség forrásain, elfordulva a valóság kapcsolataitól már túllépik határaikat, és a szellemnek azon a területén helyezkednek el, ahol – Bergson filozófiájához hasonlóan – a komikusban az élő gondolat gépies mechanizmusa merevedik. Minden tárgyi és fogalmi gondolkodás elakad, ha Karinthy Frigyes 100 új humoreszkjét¹ olvassuk. Nem lehet ezeket a szatírákat, fintorokat, itt-ott pár mondatba tömörített vicceket a mindennapi gondolkodás folyamatának szövögetésével igazolni és az irodalom eddigi elméletének megfelelően világos dominánsan értékelni. Vázlatos lejegyzései, szunnyadó emlékeinek ébresztői, az író folytonos kereső, különböző feszültségű eszméletsíkjain belül analóg élményekre utalnak. A valóság élménye a belső világ szférájába kerül, s az így a feléledt kép mintha el is szakadna a valóságtól. Pedig soha írás nem érintkezett annyira a valósággal, mint éppen a Karinthy Frigyesé, aki a lelke mélyén feledkező ősvalóság tudatvilágában keresi a közösséget anyag és tudat, értelem és alkotás, életlendület és szemlélődés között. Emlékezzünk csak vissza a Capilláriára, szatirikusságában is szimbolikus regényére, amelyben utópisztikus társadalma rajzában, a nő, és a férfitípus közös zoológiai tulajdonságaiban a nőt ragadozónak, a férfit kérődzőnek mutatja, s természettudományi ismeretei deduktíven konstruáló, merészen csoportosító lendületében régi ismerősünket, Gullivert a tenger fenekére süllyesztve, kopoltyúkkal felszerelve hatodik utazására küldi. Érzésünk, hogy száz új humoreszkje mögött ugyancsak Gulliver rejtőzik, ő az, aki a viceházmestertől a pápáig terjedő előkelő összeköttetések fonalát fűzi, a németországi diadalútjáról hazatérő nagy feltaláló feketéjét kifizeti, s ő a vicces házigazda is, aki robbanó cigarettákat kínál, karmoló töltőtollal ír, szembespriccelő látcsővel néz, és gombostűvel telitűzdelt csecsemőket hordoz karjaiban. S ha minél távolabbról nézzük is Karinthy Frigyes ez apró írásait, amelyekről sokan elég felületesen azt találják majd mondani, hogy céltalan, meddő játék fölényes grimaszai, lehetetlen meg nem állapítani, hogy nevetése, megértő és hálás olvasóival szélesre derülő mosolya mögött a lázadó, a gyanakvó harcol, aki nem tud belenyugodni abba, hogy az ismert világ olyan, amilyennek mindannyian látjuk, hogy minden magától értetődő, logikus, és nem is lehetne másképp. Karinthy Frigyes mindenben elsőnek az irracionalizmust látja, és amikor ezt gúnyolva lehetetlenül képtelen oldalára fordítja, nevetnünk kell, holott a megszokottat, a mindennapit, [466] a természetest mutatta, ha nem is a naturalista művész eszközeivel, hanem a racionalista életet, embert szerető, reformálni akaró hitével. S ahogy az irodalom és az olvasóközönség között tátongó űrt irodalmi torzképeivel áthidalva, csúfondáros nyelvöltögetésével, az írók szeszélyes modora utánozásával valóságos szimbolikus-kritikai jellemzéseket adott, úgy lesz ez a 100 új humoreszk mai életünk kicsinyességének tükre, neuraszténiásan tévelygő, félszeg kortársaink mardosó, gúnyolódó, veséző portrégyűjteménye, amely minél inkább incselkedő, sziporkázó, annál finomabban halkul lírává. S a nevetés múltán mi az, ami megmarad? Egy mesteri és mesterségének minden fortélyán mosolygó filozófus művész szellemének diadala embertársai felett.

¹) Nyugat kiadás