Folyóiratok

Kalangya, III. évfolyam (1934. június) 6. szám, 401–480. p.

Folyóiratunk áprilisi számában Stern Lázár Spinoza–tanulmányát közöltük. Spinoza életével és bölcseletével ugyancsak behatóan foglalkozik Nagy Lajos református lelkész, vajdasági író. Nagy Lajos most fejezte be Spinozáról szóló tanulmányát, amely Debrecenben a Csikesz Sándor egyetemi tanár által szerkesztett „Teológiai Tanulmányok” sorozatban jelenik meg. Munkájából bemutatóul közöljük e fejeztet.

Spinozát utolérte a gondolkozó lelkek végzete. Éppen abban kezdett kételkedni, amiben tudását tökéletesíteni akarta: a talmudista-rabbinisztikus tudományban. Ehhez a kételyhez nem csupán filozófiai, természettudományi, történelmi tanulmányai vezették el, megtalálta annak a csíráját már a középkori zsidó írásmagyarázóknál és vallásbölcsészeknél is. Az általa nagyra becsült Aben Ezra¹ kétségbe vonta, hogy a Pentateuchot Mózes írta. Gersonides² a kronológiai adatok egybevetésével a Bírák könyvének az inspirációját tartotta lehetetlennek. A kétely magva már ekkor befészkelődött Spinoza lelkébe. Előbb még küzdött ellene, később önmaga növelte. Del Medigo József³ eretnek tanai s da Costa Uriel⁴ tragikus [428] sorsa szintén mély befolyást gyakorolt reá, és még inkább serkentette, hogy a hit dolgaiban teljes bizonyosságot szerezzen magának. A szomjas kutatásnak negatív eredménye lett. Minél tovább kereste a bizonyosságot, annál nagyobb lett a kétsége, míg végre vallásának tételeit illetőleg teljes hitetlenségbe jutott. Lassanként kezdett elszakadni a zsidóságtól és a zsidóktól. Barátait a keresztyének közt kereste, a zsinagóga helyett a mennoniták⁵ és a kollégiánsok⁶ istentiszteleteit látogatta. Ezeknél ismerte meg a gyakorlati kereszténységet, itt látta hatni és működni a hívők lelkében Krisztus szellemét.

A keresztyénekkel való barátkozása és a zsidó törvények elhanyagolása miatt sok kellemetlensége volt testvérével, Rebekával és elhunyt testvérének, Mirjámnak a férjével, Caceres Sámuellel. Hogy tőlük békében élhessen, 1656 elején kiköltözött az apai házból, és van den Endennél vett lakást, akinek magániskolája vezetésében segédkezett. Mivel atyja és mostohaanyja már elhaltak, Spinoza ki akarta venni örökségét, testvére és sógora azonban erről hallani sem akartak. Spinoza törvényszék elé vitte a dolgot, s mikor ez megítélte neki az őt megillető részt az apai örökségből, Spinoza lemondott az osztozkodásnál ráeső harmadrészről, csupán egy ágyat vitt el magával. De megmutatta, hogy szereti az igazságot, s hogy emellett nagylelkű is.

Spinozának a zsidó teológiával való meghasonlása nem maradt titokban hitsorsosai előtt. Hiszen a zsinagógában is olyan ritkán látták. Mikor 1655-ben egy alkalommal két barátjával az angyalokról, Isten tulajdonságairól és a lélek halhatatlanságáról beszélgetett, Spinozának nem az volt a véleménye, amit az iskolában tanult, hanem ami lelkében filozófiai tanulmányaiból leszűrődött. A két barát publikálta Spinoza nyilatkozatát, mire összeült a hitközség tanácsa, Spinozát maga elé idézte, és felelősségre vonta. Spinoza nem tagadta kijelentéseit, sőt azok védelmére kelt. Ekkor a tanács ezer [429] forintnyi évjáradékot ígért neki, ha mások előtt vallásos nézeteiről hallgatni fog, ha eljár a zsinagógába, és a zsidó törvényeket legalább külsőleg nem sérti meg. Spinoza az ajánlatot úgy a tanácshoz, mint önmagához méltatlannak tartotta, és nem fogadta el. Az egész gettó felháborodva beszélt Spinozáról. Egy este valamelyik felbőszült hitsorsosa merényletet is intézett ellene, de tőrével csak jelentéktelen sebet ejtett Spinoza mellén, aki véres kabátját eltette emlékül.⁷

Mikor nyilvánvaló lett, hogy Spinozát sem az ígéretek, sem a fenyegetések nem térítik el a megkezdett életiránytól, a rabbik kollégiuma maga elé idézte. Részint a tanú vallomásokból, részint Spinoza beismeréseiből megállapították, hogy Spinoza már nemcsak a tanban, hanem a gyakorlati életben is elszakadt a zsidóságtól. Nemcsak hogy eretnek nézetei vannak a hit dolgairól, hanem a mindennapi életet szabályozó zsidó törvényeket sem tartja be. Morteira, a rabbikollégium elnöke megpróbálta az egykor szép reményekre jogosító tanítványt a zsidósághoz visszatéríteni. De Spinozát sem arra nem lehetett rávenni, hogy nézeteitől elálljon, amelyeket igazaknak tartott, sem arra, hogy olyan életszabályokat kövessen, amelyeknek céltalan és hamis voltáról meg volt győződve. A kollégium Spinozát a kis átokkal sújtotta, és harmincnapi határidőt szabott neki, hogy ezalatt nézeteit változtassa meg, és életmódjában is térjen vissza a hithű zsidósághoz. Amint előrelátható volt, Spinoza ismét hajthatatlan maradt. Újabb kihallgatásnak vetették alá, tanúkat idéztek meg, és újból megkísérelték, hogy Spinozát tanainak és életmódjának a megváltoztatására bírják. Mikor minden hiábavaló volt, a tanács hívására a zsinagógába összejött az egész gyülekezet, és fekete viaszgyertyák lobogása, kürtök harsogása, dudák bömbölése mellett 1656. július 27-én kimondották Spinozára a nagy átkot,⁸ amely kitaszította őt a zsidóság kebeléből, sőt átokkal sújtott minden zsidót, aki Spinozát valaha bármivel is segítené, vagy neki csak egy korty vizet is adna. Egy család életében elképzelni is alig lehet nagyobb lelki tragédiát, mint mikor a harmadik generáció meggyőződésből elhagyja azt a hitet, amelyért az ősök még készek voltak hazát, vagyont, életet áldozni. Ezenfelül Morteira kivitte az amsterdami városi tanácsnál, hogy még a városból is kiutasították. És Spinoza igazán csodálatra méltó lelki erővel el tudta hagyni rokonait, a népét, amelyből sarjadzott, a várost, amelyben született és felnevelkedett, mindent és mindenkit, aki meg akarta gátolni abban, [430] hogy szabadon kutassa és kövesse az igazságot. Az ember önkénytelenül is Jézusra gondol, aki szintén elhagyta családját, és azokat nevezte testvéreinek, akik a mennyei Atya akaratát cselekszik. ⁹

Az amszterdami tanács száműzetése csak néhány hónapra szólt, amíg a zsidó hitközség kiátkozástól felizgult kedélye lecsillapodik. Spinoza ezt az időt az Amszterdamtól néhány kilométerre eső Onderkerkben egy barátjánál töltötte. Itt elsősorban is egy spanyol nyelvű vádiratot készített, amelyet a kiátkozás tényére való feleletképpen megküldött az amsterdami zsidó tanácsnak, amelyben egyrészt cáfolta az ellene vádaskodó tanúk vallomásait, másrészt kimutatta, hogy a kritikának és a szabad gondolatnak azt az eretnekségét, amely miatt őt kiátkozták, mások is elkövették, mármint pl. Maimonides, Aben Ezra, Garzonides, sőt az se bűn, ha cselekedeteiben eltért a zsidó törvényektől, mert azok nem isteni kijelentések, hanem kicsinyes és gyarló emberi találmányok. A vádiratra a zsidók közül senki sem válaszolt, Spinoza azonban felhasználta azt később a Tractatus theologico-politicusban.

Onderkerkböl rövid idő múlva visszatért Amszterdamba. Ekkortájt kezdte nevének Baruch d'Espinoza alakja helyett a Benedictus de Spinozá-t használni. Hogy evvel is a zsidóságtól való elszakadását akarta-e dokumentálni, vagy csak az akkori tudósvilág szokása szerint latinra fordította a nevét (Baruch-Benedictus-Áldott), biztosan nem lehet tudni. Mivel az atyai örökségről, amelyhez a viszálykodás mérge tapadt, lemondott, s aminek készült: rabbi a kiátkozás után többé nem lehetett, s mivel mint zsidó közhivatalt nem viselhetett, olyan mesterség után nézett tehát, amellyel életét – ha szerény viszonyok között is – fenntarthatja, és amely mellett tudományos működését folytathatja. A matematikában és a fizikában már teljesen otthonos volt, ennélfogva üveglencsék csiszolására adta magát, és ebben a mesterségben később országos hírnevet szerzett. E foglalkozás azonban az üvegpor belélegzésével jár, és rá nézve, aki korán elhunyt édesanyjától a tüdővészre való hajlamosságot örökölte, végzetessé vált, és egyik okozója lett korai halálának. Az üvegköszörülésen kívül nagy ügyességre tett szert a rajzolásban is. Egyik életírójának, Colerus hágai lutheránus papnak egy egész füzet volt birtokában, amely Spinozának barátairól szénnel vagy tollal készített találó arcképeit tartalmazta; sőt volt köztük egy nagyon sikerült önarckép is. Sajnos, a füzet elveszett.

Amszterdamban Spinoza körül zárt társaság csoportosult, amelynek tagjai Spinoza vezetése alatt, de külön-külön is filozófiai kérdésekkel foglalkoztak; ehhez a körhöz tartoztak: de Vries Simon, Jelles Jarig, Balling Péter kereskedők, Rienwertsz János könyvkiadó és nyomdász, Meyer Lajos, Kerekring Detre orvosok.¹⁰[431]

Ezek a barátok képezték a kapcsolatot a külvilág és Spinoza között, ők hoztak neki politikai híreket, közölték vele a megjelent új könyvek címeit. E derék és tudományszomjas férfiak társaságában melegedett fel Spinoza szíve, amelytől elszakadtak a testi rokonok, s mely nélkülözte a hitves és a gyermekek szeretetét. Németalföldnek e korbeli magas kultúráját semmi sem mutathatná fényesebben, mint az a körülmény, hogy kereskedők és iparosok filozófiáért rajongtak, és barátai voltak hazájuk legnagyobb bölcselőjének. [432]

¹) Aben Ezra (Ábrahám ibn Ezra, megh. 1167) spanyol-zsidó tudós. Mózes öt könyvéhez magyarázatot írt. Korának legnagyobb bibliatudósa volt.

²) Gersonides (Levi ben Gerzon, 1238–1340) Maimonidész legkiválóbb követője. Filozófiai irányban magvarázta a bibliát.

³) Del Medigo József zsidó származású orvos, teológus, filozófus, csillagász, matematikus, fizikus egy személyben. Vándorlása közben 1628-ban Amszterdamba vetődött. A kabbalát egyenesen őrültségnek nevezte. Tagadja a semmiből való teremtést, a bibliai csodákat természetes okokból igyekszik magyarázni. Tanai sokáig éltek az amszterdami zsidók között, és hatással voltak Spinozára is.

⁴) A spanyolországi Da Costa Uriel zsidó szülőktől származott, keresztény hitben nevelkedett, de Oportóból (Portugália) Amszterdamba menekült, és itt újból zsidóvá lett. A rabbinisztikus zsidóságban azonban nem találta meg őseinek a vallását, amelyet ő ideálisan képzelt el. Eretnek nézetei miatt az amszterdami zsidó hitközség kiátkozta. 15 év múlva visszavonta tanait, s újból visszatért a zsidósághoz. Rövid idő múlva másodszor is kiátkozták. Hét év múlva ismét arra kérte a gyülekezet fejeit, hogy fogadják vissza. A visszafogadtatásnak azonban nagy ára volt. Nyilvánosan meg kellett tagadnia eddigi eretnek nézeteit, azután el kellett szenvednie harminckilenc korbácsütést, majd le kellett feküdnie a templomajtóban, és az egész gyülekezet az ő véres hátán keresztül lépett a zsinagógába. E jelenetnek a nyolcéves Spinoza (1640) szemtanúja volt. Da Costa meghasonlott lelke nem sokáig tudta elviselni a szégyent és a keserűséget. Egy fél év múlva öngyilkos kézzel vetett véget zaklatott életének. Gutzkov német költő színdarabot írt róla.

⁵) A mennoniták felekezetét Menno Simon alapította a 16. század első felében. Papjaik nem voltak, hivatalt nem viseltek, fegyvert nem fogtak, kegyességre és jócselekedetekre fektették a fő súlyt. Isten országát akarták a földön megvalósítani. Egyházuk Hollandiában ma is fennáll. Rembrandt is hozzájuk tartozott. Nincs kizárva, hogy Németalföld XVII. századbeli aranykorának két legnagyobb szelleme: Rembrandt és Spinoza a mennoniták istentiszteletein találkozott, és megismerkedett egymással. Egyébként is Rembrandt 1640–1656-ig Spinozáéktól nem messze, Joodenbreestraaton lakott.

⁶) A kollegiánsok felekezetét a 18. század első felében alapították Hollandiában a Van der Kodde testvérek. Papjaik, templomaik nem voltak, gyűléseiket (Kollegien) magánházaknál tartották, ahol a laikusok egymásnak magyarázták a Bibliát. Székhelyük a Leiden melletti Rijnsburg falu volt, innen rijnsburgiaknak is nevezték őket. Békességes életre és a Biblia helyes megértésére törekedtek. Egyetlen dogmájuk volt, hogy Jézus Krisztus a világ megváltója. Mindenkit maguk közé fogadtak, aki ezt hitte.

⁷) Bayle és Colerus beszélik el a merényletet. Meinsma és Freudenthal valószínűtlennek tartják. Lewes, Fischer K., Meberwegg nem tartják lehetetlennek. A fanatizmus más merényleteket is követett már el. Ha az alapos Bayle és a jóhiszemű Colerus állítják, nincs okunk kételkedni benne. Hogy a zsinagóga bérelte volna fel a merénylőt, azt senki se állítja.

⁸) A kiátkozást részletesen leírja Lewes, Fil. Történet II. kötet 426–31. lap. Lewes az átoknak egy hosszabb formuláját közli egy XVIII. századbeli angol munka nyomán.

⁹) Máté ev. XII. 50.

¹⁰) de Vries Simon (1633-1667) gazdag amszterdami kereskedő, kollegiáns, Spinozának egyik legbuzgóbb híve. Jelles Jarg amszterdami kereskedő az igazság utáni vágytól ösztönöztetve csatlakozott Spinoza köréhez. Írt egy „Hitvallást”, amelyben a Biblia szavainak filozófiai értelmet kölcsönöz, és azt igyekszik bizonyítani, hogy Descartes filozófiája nem ellenkezik a kereszténységgel. – Balling Péter kereskedelmi utazó, mennonita. Hollandra fordította 1664-ben Spinozának „A descartes-i filozófia fő elvei” c. munkáját, maga is írt bölcseleti munkát: „A csillár fénye” (Het Licht op dea Kandelaar) címen. – Rieuwertsz János könyvesboltja találkozóhelye volt az amszterdami szabadgondolkodóknak. Kollegiáns volt. Kiadta Spinoza, Balling és Jelles munkáit. Különösen Spinoza iránt viseltetett nagy tisztelettel, és ezt a tiszteletet örökségül hagyta hasonló nevű fiára is. – Meyer Lajos (1630–1681) orvos, író, filozófus. Spinozával való barátsága több ízben megszakadt, de azért nem kisebb tisztelője volt Spinozának, mint Descartes-nak. – Kerckring Detre Hamburgból származott Amszterdamba, ahol két éven át van den Enden iskolájában Spinoza tanulótársa volt.