Folyóiratok

Kalangya, III. évfolyam (1934. május) 5. szám, 325–398. p.

Tisztelettel és megilletődéssel veszem kezembe a Novi Sad-i Srpska Matica kiadásában megjelenő Letopis-t, az Észak-Duna bánsági szerbség Kalangyáját. Nagy idő áll a kultúra e két, patinás neve mögött: kerek száz esztendő! Visszatűnődésemben nem állhatom meg, hogy ne hasonlítsam össze a régi dolgokat a mostaniakkal, s hogy ne mérjem össze a mai Letopist a mai Kalangyával.

A Letopis szerkesztőinek kétségtelenül behozhatatlan előnyük van: kultúrmunkájuk elmúlt évszázad tapasztalatain épült fel. Nem szerénytelenség, mikor azt állítom, hogy a Kalangya az utóbbi hónapokban – tartalomban és gondolatmenetben – a Letopis útját járja. A Letopis programja: a Duna bánsági szerbség jellegzetességének megőrzése. Azt hiszem, hogy magyar kisebbségi viszonylatban ugyanez a rendeltetése a Kalangyának is. De különben szóljon maga a Letopis:

„Ne feledkezzünk meg arról, hogy a Srpska Matica Novi Sadon múzeumot tart fenn. A múzeum ma a szláv északkelet kulturális-történelmi örökségének nagy értékét reprezentáló gyűjteményét őrzi; azokat a dokumentumokat, melyek Jugoszláviának ezekre az országrészekre való jogát igazolják. Vajon kellően támogatjuk-e a Srpska Maticát, hogy múzeumát még tökéletesebben berendezhesse?”

A Srpska Matica egy évszázad tudatos munkájával gazdagodott, s erről csak megilletődéssel lehet beszélni vagy írni – s dicsérettel emlékezni a névtelen emberek seregére, a volt vajdasági vidékeken élő szerbek áldozatkészségére. Az elvégzett nagy munka eredményét igazolja a szerb intézmények egész sora, a Srpska Matica ma is fiatalos orgánuma, s [396] Letopis, mely mindig az Észak-Duna bánsági szerbek kulturális érdekeiért küzdött.

A Letopis legutóbbi számában azt olvassuk, hogy a Srpska Matica május 1-jén Glas Srpske Matice címen új folyóiratot is indít, mely hónaponként kétszer fog megjelenni, s hogy készülőben van a 339., 340. és 341. sz. könyvek kiadása is.

Az ősszel ismét megjelenik a Matica évkönyve, mely tulajdonképpen illusztrált naptár, s az egyszerű emberek szükségleteit igyekszik kielégíteni.

A Letopis e kettős száma, mint a többiek is, alapos szerkesztői munkát igazol. Verset és novellát alig találunk. A szépirodalmat háttérbe szorítják a komoly tanulmányok és cikkek, melyek annyira lekötik frissességükkel érdeklődésünket, hogy a líra és széppróza erősebb hiányát nem is érezzük.

Nikola Radojčić dr. a jugoszláv gondolat fejlődéséről írt alapos tudással, felkészültséggel.

A folyóiratban magyar vonatkozású cikk is előfordul. Dragutin Stranjaković írt tanulmányt II. Rákóczi Ferenc lázadásáról és a szerbek szerepéről a felkelés ideje alatt. Kifejti, hogy Bécs egyformán igyekezett a szerbeket és magyarokat kijátszani, s ha érdekei úgy kívánták, egymás ellen uszítani. Rákóczi nagyon szerette volna megnyerni a szerbséget, de Bécs csábító ígéreteivel mindig meghiúsította törekvéseit. Amikor azután a török és francia veszély elmúlott, a szerbeknek adott ígéretet természetesen nem váltotta be. Bécs hű maradt önmagához, köpönyegforgató politikájához. Ezt igyekszik a történetíró kihangsúlyozni minden bántó él és csipkelődés nélkül. Sehol sem foglal állást, csupán konstatálja a tényeket a kétségtelenül eredeti és hiteles okmányok alapján. E tanulmány is csak amellett szól, hogy az Árpádok ideje alatt, de később is barátságban élő szerb és magyar népet Bécs évszázados uszításai tették egymás ellenségévé.

Aleksa Ivić dr., suboticai egyetemi tanár két figyelemre méltó kritikát irt. Az egyik Slobodan Kostić temesvári szerb plébánossal foglalkozik, és kimutatja az eredményt, amit a bánáti szerbek öntudatos nevelésével ért el. Másik cikkében a Marko Protić suboticai esperes-plébános által összeállított s a suboticai szerbek történetét bemutató kiállításáról számol be. A suboticai szerb családok életével, kultúrmunkájaval foglalkozó kiállítást a görög kel. hitközség védnöksége alatt rendezték. Az ottani szerbség ma is látható alapítványokkal dokumentálta a régi Magyarországon kifejtett áldozatkészségét és öntudatos kisebbségi életét. Az összehordott anyag oly gazdag, hogy külön tanulmányt érdemelne. Nemcsak a szerbség, hanem a magyarság körében is nagy érdeklődést váltana ki.

Ugyancsak suboticai vonatkozású egy másik kritika is, melyet Dragoslav Đorđević, volt suboticai főispán-polgármester – most: vrbasi bán felesége irt Mara Malagurski írónő bunyevác tárgyú s Beogradban is komoly sikert ért regényéről, a Vita Đanináról.

A Letopis minden írása friss és komoly, a zúgó élet viharához igazodik, és éberen őrködik szerepe s pozíciója megtartásán.