| A modern jugoszláv líra nagy reprezentánsai: Dučić, Rakić, sőt Nazor is többé-kevésbé a parnasszizmus, később az impresszionizmus hatása alá kerültek, és körülbelül Svetislav Stefanović az egyetlen, aki ettől a hatástól, a mindent érző és a hangulat pillanatnyi befolyása alatt kitáruló költőt csábító futó impressziótól mentes maradt. Tiszta értelmi, filozófiai líra a Stefanovićé, elgondolásom szerint a legintellektuálisabb hang a modern jugoszláv lírában, s ha nincs is a hangsúly a szándékosságon, tisztán, kihallhatóan tépelődő lélek, aki még eruptív megnyilatkozásaiban, minden ihletett perce másodpercében is a múlhatatlan örökkévalóságot, a kozmoszt csodálja, míg lírai látása tiszta harmóniájában lassankint a belső világra szegezi tekintetét, mondanivalói és kifejezései formájának organi[391]kus folyamata egyre inkább az esztétizáló költők csoportjába viszi – érdekes hasonlati alkalom a mi Babitsunk lírai kiteljesedéséhez –, de esztéticizmusa sohasem omlik el metafizikai magasságokban vagy meddő szépségkultuszban. Örök ideálja: a lefojtott energiák, küzdő vágyak embere, az ész szolgája, aki értelme erejével hat a tényekre. Lírizmusától, élményeinek polifon zenéjétől az esszében sem tud elszakadni, és most megjelent négykötetes tanulmánygyűjteményében („Portreti i eseji”; „Studije o narodnoj poeziji”) a lírikus az intellektussal forr egybe, hogy a líra distanciája tükrében mutassa gazdag irodalmi átéléseinek nézőpontját. Esszégyűjteménye huszonöt év munkásságát dokumentálja, és legkorábbiak angol irodalmi tanulmányai: Rosettiről, Swinburne-ről és Browningról. A fiatal Stefanović fogékony lelke termékeny lírai asszimilációjával sokat foglalkozott az angol költőkkel, és Rosettiben a festői és a költői lángelme megnyilatkozását a francia lírából feltörő parnasszizmussaí egyidőben jelentkező preraffaelizmus primitíven üde poézisét látja, amit Rosetti festői látásának éterizmusa zavar. Éppen a Rosetti–tanulmányban elfoglalt attitűd mutatja Stefanović lírai objektivitása jelentőségét, amikor megállapítja, hogy Rosetti egyénisége kialakulását történelmi fejlődése nem igazolhatja. Az olasz szülők gyermeke megmarad „trovatore lélek”-nek, s hiába próbálja a középkort, az Arthur–legendákat, Erzsébet korát, Shakespeare és Marlowe idejét visszaálmodni, az angol arisztokrácia elfordul tőle. Marad kis köre apostolául, a „splendid isolation” forradalmárjául, aki iniciáléművészetben és pergamenttel, kézisajtón előállított könyvecskék szonettjeiben, „the face of Death” énekli bús ritmusait. Swinburne-ben a Rosetti formakultuszától elkanyarodó, a görög szépségideálért rajongó költőt látja, akinek drámai kórusai („Atalanta in Calydon”) jambusainak ritmusában a hidegnek tartott angol nyelv elképzelhetetlenül gazdag zenei hatására mutat. A Browning-tanulmány a gondolat, az élet és lélek mélyéig érő költő szenvedélyességét visszhangozza, és észrevehető, hogy az angol lírikusok közül Browning áll hozzá legközelebb, éppen a „Paracelsus”, amelyben a fiatal Stefanovic, szuggesztív lírájának tikkadt szomja üdülést talál. Angol irodalmi tanulmányait az „ős-Hamlet”-ről írott finom esszé és a legkitűnőbb szerb Shakespeare-fordítót, Laza Kostićot méltató vázlat egészíti ki, amelyben elsősorban a III. Richárd- és Hamlet-fordítás ihletett hevületét emeli ki. A szerb irodalom történetébe vágó nagyobb tanulmányai közül a politikai költészetről írott vitairatát emeljük ki. Zmaj Jovan Jovanović programversei irodalmi értékének ad benne kései elégtételt, rámutatva a bor, a szerelem, a szabadság és a nép nagy költőire: Petőfi, Heine, Freiligrath és az angol költőknek koruk eszméihez simuló, sokszor szatirikus verseire, sőt az orosz Alekszandr Blok „Tizenketten”-jére („Dvenadcaty”), a tizenkét vöröskatona forradalmi messianizmusát dicsőítő, disszonáns eposzra. A népi mondák és népköltészet (albán legendákról, az üldözött asszony gyászdaláról stb.) kialakulásáról, a mítoszok és a mesék elemi érzelmeiből feltörő, románcokba olvadó költői szépségekről több nagy tanulmányt ad Svetislav Stefanović, amelyek közül „A kéz nélküli leány” Pavao Pavlić, a kitűnő akadémikus és nagynevű folklorista megállapításaival száll határozott diszkusszióba. A tanulmánysorozat a tudós költő fényét sugározza Svetislav Stefanović oeuvre-jére, jelentős írói egyéniségére, amely kiegészítője annak a [392] költői munkának és annak az európai szellemi gyökerektől eltéphetetlen esztétikai gazdagságnak, amely ezzel a négy kötettel beteljesedéséhez jutott. |
Fejlesztette: GAS Softwares