Folyóiratok

Kalangya, III. évfolyam (1934. május) 5. szám, 325–398. p.

(Ilija Pržič dr. könyve a nemzetkisebbségi kérdés fejlődéséről)

A kisebbségi kérdés a világháború befejezése óta annyira fontos tényezőjévé vált minden népek életének, hogy a könnyebb fajsúlyú cikkírókon kívül erősen foglalkoztatja a komoly szakirodalom művelőit is. Ma már alig akad aktualitás, melynek rendezése ne lenne szorosan összekapcsolt a nemzetkisebbségi problémával, azért is nem véletlen, hogy mind többen és többen szólalnak fel mellette megoldást, kiegyenlítést keresvén. A kisebbségi kérdés ma már senkinek sem lehet közömbös, pro vagy kontra egyformán állást kell foglalnia úgy a többségi, mint a kisebbségi polgárnak. Az államalkotó többséghez tartozó többé nem mondhatja azt, hogy neki semmi köze a kisebbségekhez, mert a lépten-nyomon sorompót állító problémák csak úgy oldhatók meg, ha a kutatás gyökerükig hatol.

A kisebbségi kérdés minden ágát, fejlődési vonalát, dialektikáját nálunk kevesen követik kellő figyelemmel. Inkább csak felületes érdeklődésről lehet szó. Pedig ha ezekkel megismerkedik az ember, akkor áll előtte tisztán mindaz, ami a gyötrődő világ sok baját eddig torzítva vetette elénk. A kisebbségi kérdés irodalmát ismerni és rendszeresen ápolni kell. Nem lehet senkinek mentsége, hogy pillanatnyilag nem érdekli. Az élet állandó folyása sodor bennünket, és sohasem tudhatjuk, hogy mikor lesz szükségünk ennek ismeretére, mikor használhatjuk fel azt eredményesen.

Az 1918 óta létesített intézmények és szerződéstömeg közölt a kisebbségi védelem kétségbevonhatatlanul a legjelentékenyebb helyet foglalja el. Kivételes jelentősége éppen az, hogy szüntelenül foglalkoztatja a világot.

A kisebbségi kérdés irodalma

A jugoszláviai könyvkiadó vállalatok eddig sem kezelték mostohán a kisebbségi kérdéssel foglalkozó irodalmat, és örvendetes körülmény, hogy különösen az utóbbi időben a sajtóban is egyre nagyobb teret kap a kisebbségi probléma ismertetése. A délszláv nemzetet a legintenzívebben az Olaszországhoz került félmillió szlovén és horvát kisebbség sorsa érdekli. Ezért ma már gazdag irodalma van az olaszországi szláv kisebbségi kérdésnek. (Éveken keresztül Ljubljanában Manjinski Institut néven hivatal állott fenn, amely a külföldön élő délszlávok, elsősorban az olaszországi szlávok politikai és kultúrhelyzetével foglalkozott, és adatokat gyűjtött életmegnyilvánulásukról.) Jugoszláviában nagy számban élnek olaszországi szláv menekültek, főleg intellektuelek, akik felszínen tartják véreik helyzetét, és minden alkalmat megragadnak, hogy a túloldalról érkező fájdalmas híreket a világgal megismertessék, és a sajtóban érdemük szerint foglalkozzanak az olasz hatóságok kisebbségellenes magatartásával. Amíg azonban egyrészt igyekeznek ébren tartani a szimpátiát és az együttérzést a külföldön kisebbségi sorsban élő délszlávok iránt, arról is gondoskodás történik, hogy a kisebbségi pnob[369]léma, a háború előtti nemzetiségi mozgalmak, amelyek a világégésig és az azt követő békeszerződésig terjedtek, kellő feldolgozásban az olvasó elé kerüljenek.

A kisebbségek sorsával foglalkozó könyveket két csoportba kell osztani.

Vannak írások, amelyek izgatóan érdekesek, és soha nem unalmas feldolgozásban vetítik elénk az idő messzi távlataiból a régi kisebbségi mozgalmat a poliglott Bácskából és Bánátból. A szerb kisebbségi vezérek sokoldalú politikai és kulturális ténykedését ismertetik, és kimutatják, hogyan folytattak céltudatos és eredményes kisebbségi politikát. A Novi Sad-i Srpska Matica a vajdasági szerbek büszke kultúrvára, amely egy évszázad hátteréből figyeli a kisebbségi probléma fejlődését, gondoskodott arról, hogy a régi szerb kisebbségi mozgalom minden fontosabb etapja megörökíttessék. Ezt a nagy kortörténeti munkát a kiadásában megjelenő Letopis folyóirat végezte el kifogástalanul. A folyóiraton kívül a megjelent könyvek és füzetek egész tömege igazolja a szerbek mozgékonyságát, a kisebbségi problémák kellő értékelését és azt, hogy a hosszú, évtizedes kisebbségi sors acélossá, ügyessé, és ha kell: alkalmazkodó polgárokká edzette őket.

A másik csoportban említsük azokat a munkákat, amelyek a kisebbségi problémával elméletben foglalkoznak és a kisebbségvédelmi kérdés fejlődését örökítik meg a külföldi forrásmunkák igénybevételével.

A kötelező kisebbségvédelem

Most jelent meg a „Zaštita manjina” című vaskos könyv, amelyben dr. Ilija Pržić összegyűjtötte a nemzetkisebbségi életet jellemző adatokat. Ebben a könyvben könnyen áttekintheti a kisebbségi problémát az, akinek nincsen ideje és türelme, hogy a ma már hatalmas kisebbségi irodalmat részleteiben megismerje. Kétségbevonhatatlanul hézagpótló munka a délszláv literatúrában. A szerző példás lelkiismeretességgel sorakoztatja fel adatait egészen visszamenve néhány száz esztendőt addig az állomásig, amikor a kisebbségi problémák első vonata befutott a világba. Dr. Ilija Pržič adatai megbízhatóságára utal szinte minden oldalon, citálja forrásmunkáit, és túlzott óvatossággal még a látszatát is kerüli annak, hogy állást foglaljon. Néhol azonban mégsem tudja elkerülni, hogy a lelkiismeretét ne szólaltassa meg, és ilyenkor megtudjuk, hogy a mai kisebbségi védelmi intézkedéseket nem tartja kielégítőnek. S ebben nincsen egyedül és magára hagyatva.

Minket természetesen először a háború utáni helyzet érdekel, és ennek a kedvéért szívesen mellőzzük a múlt század második felében hirtelen fejlődésnek induló kisebbségi probléma akkori állásának a boncolgatását. Az utóbbi évek eseményei közelebb állnak hozzánk. Panaszolja a könyv szerzője, hogy a kisebbségvédelmi törvények csak egyes államokra kötelezők, és bár nem mondja meg, de tudjuk, hogy Olaszországot érti. Olaszországra tudvalevőleg nem terjesztették ki a kisebbségvédelmi intézkedéseket. Habozás nélkül kijelentjük, hogy egyetértünk dr. Ilija Pržić-tyel, mert valóban visszás helyzet az, hogy Olaszország kimutatható félmilliónyi szláv kisebbségével és ennél jóval [370] több német kisebbségi polgárával nem tartozik a kisebbségvédelmi törvényt életbe léptetni. Erről már sok szó esett a népszövetségi üléseken, a kisebbségi kongresszusokon, és újat nem mond vele dr. Pržić sem, de mindenesetre a könyvnek ez olyan része, amelynél érdemes megállni. Ebben a kérdésben teljesen osztjuk a felfogását. A kisebbségvédelmet minden államra kötelezővé kell tenni, mert sok más okon kívül az igazságosság is ezt parancsolja. Miután a kötelező kisebbségvédelmi törvények szerkesztésében csak a kiválasztottak dönthettek, nem érdemes erre több szót azoknak vesztegetni, akiket nem kérdeztek, és nem hallgattak meg.

A kisebbségek kölcsönös kicserélése, mint megoldás

Nem új és nem eredeti az a megállapítása a kiváló szerzőnek, hogy a tizenkilencedik század második fele és a huszadik század eleje a kisebbségi kérdés megoldásának a jegyében telt el. Mi itt, a Bácskában jól tudjuk mindezt, és túl közel van még az az idő, amikor a szerbek harcba szálltak kisebbségi jogaikért, semhogy elfelejtettük volna.

Hatalmas literatúrája és közönsége van ma a kisebbségi problémának, és minden, ami a kérdés megoldásával kapcsolatban történik, a világ közvéleménye s ellenőrzése előtt megy végbe. A kérdés iránt megnyilvánult érdeklődést csak fokozta a háború után az, hogy eddig csak félmegoldások születtek, bár a kisebbségek szeretnék a legjobban, ha ez másként volna. A jelek arra mutatnak, hogy mindaddig, amíg ez összes államokra nem terjesztik ki a kisebbségvédelmi intézkedéseket, addig lényeges változás nem várható az annyi esztendeje vajúdó kérdésben. A kisebbségvédelem című könyv szerzője nem felejti el aláhúzni, hogy a békeszerződések annak a gondolatinak a jegyében születtek, hogy a népek önrendelkezési jogát tiszteletben tartsák. Wilson volt az, aki tekintélyével és elgondolásával az európai népeket az új, a modern Noé bárkájára terelte. Az ilyen kihangsúlyozásoktól eltekintve csak dicsérni lehet a könyvet, és biztatni a szerzőjét, hogy csak tovább gazdagítsa a kisebbségi irodalmat.

A könyvben útbaigazítást kapunk a kisebbségi gondolat évszázados fejlődésének teljes megértésére. Visszavezeti az olvasót abba az időbe, amikor a vallási kérdések jelentették a tulajdonképpeni kisebbségi kérdést. Mint ahogy a háború után felbukkant a zsidó kisebbség problémája egyes államokban, úgy jelentkezett például a spanyolországi zsidóüldözés után a zsidó kisebbségi probléma Európában. Szerbiát, a régi háború előtti Szerbiát úgy említi a könyv, mint ahol soha nem volt zsidó kisebbségi kérdés a szó teljes értelmében, bár már 1865-ben 1055 zsidó élt az országban. Ezek teljes jogú polgárok voltak. Az igazság kedvéért meg kell jegyezni, hogy zsidókérdés és antiszemitizmus ma sincsen a háború előtti Szerbia területén.

A lojalitás kötelező

Még csak néhány sorban a kisebbségek kötelességéről szólunk annál is inkább, mert dr. P. felveti, hogy a kisebbségvédelmi törvény legfeltűnőbb hézaga az, hogy megfeledkezett a kisebbségek kötelessé[371]geiről. Csehszlovákia és Lengyelország külön szerződésben szabályozták ezt a kérdést, és egy szakasz kiemelj, hogy a kisebbségek kötelessége az állammal szemben lojálisnak lenni, de ugyanekkor elismerik a kisebbségeknek azt a jogát, hogy kisebbségi érdekeik megvédése jogukban áll, és ez nem tekinthető államellenes ténykedésnek. Ez a definíció nem precíz, tág teret nyújt a találgatásoknak és félremagyarázásoknak. Különben minden kisebbségi polgár tudja, és kötelességének tartja, hogy az állammal szemben lojális legyen, és ha ezt az elvet feladja, szemben találja magát a büntetőtörvénnyel, amint azt dr. P. is megállapítja. Tehát egészen felesleges külön törvényben kioktatni a kisebbségeket arról, hogy lojálisnak kell lenniük. A kisebbségek kötelességeit különben eddig csak az általuk benyújtott petíciókkal kapcsolatban vetették fel a Népszövetség ülésein. Lettországban például a külföldhöz – a Népszövetséghez – fordulni államellenes cselekedet. Tapasztalhatjuk tehát, hogy a kisebbségek kötelességét országonként másként értelmezik. A Népszövetségben arról beszéltek a kisebbségek petíciójával kapcsolatban, hogy vajjon a panaszemeléssel visszaélnek-e kisebbségi jogaikkal a panaszosok. A felszólalásokat azonban nem merték analizálni, mert tartottak attól, hogy örökös vita támad a kérdésből.