Folyóiratok

Kalangya, III. évfolyam (1934. május) 5. szám, 325–398. p.

Állunk a parton. Szép aranymadár
acélos fényű hullámokra száll:

Tollászkodik a zengő szárnyú nap,
felé fehérlő foltok siklanak.

Nagy méltósággal, mint a hattyúraj,
a fordulóban úszik hat tutaj.

Vízen derengő, ősi fantomok,
keletre lengő vízi vándorok.

Kormánylapátról gyöngyeső pereg
habloccsanásra. „Meddig, emberek?”

„Zámig”. – A válasz tompa és komor
s mélységes, mint a munka és nyomor.

Alkonyba búgó titkos harsona,
úgy zendül, mintha Thamust mondana.