I
Nem láttad még ezt a földet,
fekete-föld-illatú buja Provance ez,
rengő kalásztengerében
az aranyrendeket dűltető paraszt
úgy magaslik délibábra kémlelőn,
mint tagbaszakadt, bronzarcú triton,
ki Lacfi rekkenésben sem pihen,
mert fürj-vadászni küldi el
kalangyatőbe
keménykötésű, szívós termetét.
Gyíkfutásra összerezzen,
de bicskához kapkodó, haragvó Zeusz,
ha póri hitét
új igékkel mellbe döngeted
II
A hajnalba ömlő bíbor kelettel
ekeszarván ölelkezik,
neki legcsodásabb ez a spektrum,
s a harmathullás úgy áldoz rá,
mint rézbarna homlokáról
a szennyes gyöngy,
ha göröngyre pereg,
melyből élet dáridózik búzakalászba
és reng, remeg
a világ fekete, véres tenyerén:
ez az aranytenger, ez a búzatenger,
s az ember
feltámadt új energiaként,
az őszi ködök hajnali habján
csördít ostorával,
nyelvén egyszerű dalba köt az ige,
a világ lehet megfeneklett, cudar,
ő dalol, ő szánt, vet, arat,
és csizmás lába alatt
végtelent fut a frissen tört ugar.
III
Vörhenybe játszó őszi kukoricaerdő
temeti mélyébe
a sikátort sarlózó szent Krőzust,
ki felszimatol a lenge szélre,
s aznap este a hombár alatt
mutyiba hántáskor bölcsen mesélve
nekiereszti a póri fantáziát,
és a csobolyó szájáról
súlyos vaskeresztként dobja szérül:
Aligha megest valami készül…
És ragyog a hold,
és tízmillió holt
hencsereg a betegsárga tengerihéjra
a háborús múltból.
IV
Félálomban, alélva
két-három acélizmú pórkirály
Fiastyúkot bogarász
a tiszta azúron,
s ábrándparipáik fekete sejtelemként
ügetnek a Tejúton,
izmaik beletörnek-zúznak a jövőbe,
s mint márványkőbe vésett,
századok előtti játéktörvényt,
a múltat
összetöri az egyik gyermek:
Apám! kielmed
csak tudja,
most nem karikás ostorokkal háborúznak. |
Fejlesztette: GAS Softwares