Folyóiratok

Kalangya, III. évfolyam (1934. április) 4. szám, 245–324. p.

A Kalangya számára írta: Szombathy Viktor (Komárom)

Pozsonytól Máramarosig hosszú és vékony csíkban él a csehszlovákiai magyarság zöme, nem szétszórva, de nem is olyan együttes tömegben, mint az erdélyi, ezeken kívül pedig az északi városokban kisebb-nagyobb számban mindenütt száma majdnem milliót tesz ki: és tizenöt éve állandóan önálló kultúrája megteremtésén fáradozik.

Kisebbségi kultúra! Nehéz ezt megteremteni akkor, amikor jóformán csak a név volt meg egy mozgalomhoz, amelyről egyelőre nem lehetett tudni, mennyire politikai, mennyire művelődési, mennyire társadalmi, s mennyire állandó. Könnyebb volt Erdélyben irodalmat s önálló kultúrát teremteni, amikor Erdélynek zárt földrajzi egysége, önálló történelme, külön magyarsága, jellegzetes arisztokráciája s néhány nagyszerű fejedelme volt; de ki tudott megfelelni arra a kérdésre: van-e slovenskói hagyomány, van-e sajátosan slovenskói lélek, s termelhető-e ki ebből önálló kultúra? A mai Slovensko azelőtt való kulturális központja Budapest volt, az szívta fel a provincia szellemi erőit, s az sugározta szét Kassára, Ungvárra, Pozsonyba – a békekötéskor egyszerre megszűnt ez a lehetőség, és azonnal hozzá kellett látni új kultúrépületek emeléséhez, hogy a nemzetek szellemi versenyében le ne maradjunk.

Kulturális tekintetben teljesen váratlanul érte a magyarságot az 1918-i változás, kis, vidéki kultúrszervezeteiken kívül egyetlenegy átfogó érvényű szervezet nem volt Slovenskón, kivéve az FMKE-t (Felső-magyarországi Közművelődési Egyesület), ez természetesen azonnal megszűnt az államfordulatkor. Mivel a 20 százalékos minősített magyar kisebbséget nem lehetett mindenütt kimutatni, különösen az északi városokban nem, sorra szűntek meg ezekben a magyar kulturális szervezetek, így Iglón, Nyitrán, Eperjesen, Besztercebányán elsősorban. Kassán, Rozsnyón, Beregszászon azóta újra engedélyezték a régi egyesületek működését, hosszas utánjárás eredményeképpen. Új egyesületek megszervezése még nehezebben ment, számos kísérlet történt ilyenek alakítására, s nem mindegyik sikerült.

A magyarság legelsősorban politikailag szervezkedett érdekeinek védelmére. Ebben különbözik az erdélyiektől, akiknek viszont kulturális szervezkedése jobb. Slovenskó nem tudta megteremteni mégsem a teljes politikai egységet, s ez kihat kulturális életére is: nincs meg a politikai nyugalom a külpolitika miatt, s ezért sem társadalmi, sem kulturális téren nem sikerült a teljes összefogás. Nagy alkotások terveit nem mindig lehetett keresztülvinni, és sokszor gerilla-harcok jellemezték a kultúréletet, apró csatározások robbantak ki, a harcok terén különböző színű zász[286]lók lobogtak: a mindent ellepő politika, a világnézeti sokféleség, személyi kérdések s – utolsó, de nem kevésbé fontos – az elnemzetietlenítési irány mindenféle lobogója.

A kulturális élet kezdeti kilátástalanságában fordulópontot jelentett 1922-ben a magyar ellenzéki pártok által felállított kultúrreferátus Kassán. Már a referátus működésének legelején az volt a legfőbb cél, hogy megszervezze a kulturális életet, és azt politikamentessé tegye. Kultúrreferens dr. Sziklay Ferenc tanár, író lett, aki nagy hozzáértéssel és igazi ügyszeretettel látott munkájához, s hogy Slovensko kulturális élete megszerveződött, az nagy részben az ő érdeme. Legelsősorban a megmaradt kultúrerők s kultúrtényezők számbavétele volt szükséges, majd sor került az átfogó kultúregyesületek megalakítására.

Így alakult meg 1925-ben a legátfogóbb s legnagyobb kultúregyesület, a Slovenskói Magyar Kultúregylet Komárom székhellyel. Ugyancsak ez évben a Színpártoló Egyesület, 1927-ben a Dalosegyletek Szövetsége, 1928-ban a Társadalmi Egyesületek Szövetsége. Legnagyobb munkát az SZMKE és a dalosegyletek fejtenek ki. A Slovenskói Magyar Kultúregylet alapszabályai szerint ott is létesíthet fiókszervezetet, ahol nincs meg a húszszázalékos magyar kisebbség, tehát Iglón, Nyitrán, Korompán, Eperjesen, Pozsonyban is: északon inkább a városok magyarsága kívánta a megalakítást, és fejt ki nagyon erős munkát, míg a falvakban délen szerveződött meg az SZMKE, ahol a magyarság van többségben s különösen a Duna, a Vág, a Garam mentén és a Bodrog vidékén fejtenek ki szép kultúrmunkát a községek. Az SZMKE szervezeteinek száma most körülbelül száz. Munkásságuk természetesen nem egyformán erős – az egyes szervezetek munkája a vezető egyéniségétől függ. Néhol a magyar szalmalángnál tovább nem tart a kultúrmunka sem, másutt azonban évek óta állandó kultúrmunka folyik, sőt vannak egészen kis községek, amelyek a maguk erejéből építettek kultúrházat. A hatóság a magyar társadalomnak ezt a belülről jövő megmozdulását nem akadályozza meg, sőt itt-ott csekély támogatásban is részesíti néha.

Nagyon erős munkát fejt ki a Dalegyesületek Szövetsége is. Majd minden nagyobb községben s városban van dalárdája a magyarságnak, természetesen csak ott, ahol nagyobb tömegben él. Ezek kerületi és országos dalversenyeket tartanak, ünneplik az egyes jubiláló dalárdákat, munkásságuk értéke nagyon jelentős és fontos a magyar szó szempontjából.

A Színpártoló Egyesület munkássága erősen helyhez kötött, csak ott van értelme, ahol a hatóságok engedélyezik a magyar színtársulatok játékát, tehát csak a déli vidékeken. Észak nagyobb városaiban, ahol nemrégen még erős színikultúra folyt: Eperjesen, Iglón, Nyitrán nem játszhat magyar színtársulat, noha a magyarság kívánná. Ezekben a városokban igen színvonalas a műkedvelő színtársulatok játéka – legtöbbször az SZMKE égisze [287] alatt. Slovenskón két nagy színtársulatnak van játékengedélye: a nyugati és a keleti színtársulatnak, Rusinskóban pedig egy színtársulat működhetik. A vidéken félig-meddig elrejtőzve kisebb, összeverődött csapatok járnak jobbára középnagyságú falvakban, ezek a színtársulatok azonban csupán a stagione jellegével bírnak, s a színikultúra szempontjából nem számítanak. A három nagy színtársulat anyagi sorsa nem mindig biztosított. Sokáig a keleti, az Iván-féle tartotta a színvonalat erkölcsiekben és anyagiakban, a közönség érdeklődésének ellanyhulása, a gazdasági válság azonban nyomot hagyott a színtársulatok játékerejében is. Pozsony és Kassa a két slovenskói színtársulat főállomása, vágyainak célja a rusinskói Ungvár. Tekintettel arra, hogy a hatóság csak nagyon korlátozott számban engedi meg magyar állampolgárságú színészek alkalmaztatását, a slovenskói fiatal színészet utánpótlása nem kielégítő. Csupán egy magán, színiiskola van.

A Társadalmi Egyesületek Szövetsége nagyjában csak papíron van meg. A szövetséghez tartozó helyi egyesületek száma azonban igen nagy. Egyik fő baja a slovenskói kulturális életnek az elaprózódás, egy kisebb város sem adja alább nyolc-tíz egyesületnél, amelyek ugyan nemes versenyben vannak egymással, de a verseny néha visszavonást szül, s mivel a közönség száma nem arányos az egyesületek számával: nem mindegyik egyesület működhetik teljes erővel, nem támaszkodhatik széles alapokra. Újabban nagyon sok a vallásos egyesület is, a felekezetieskedés lábra kapott, ez megosztja a magyarságot, a nemzeti irányú szervezkedést sok helyütt megnehezíti. A Társadalmi Egyesületek Szövetsége mindenesetre megindítója volt annak a mozgalomnak, hogy a társadalmi egyesületek is kifejtsenek erős kultúrmunkát, így legelsősorban a lévai Kaszinó, a rimaszombati Polgári Olvasókör, az ipolysági Kaszinó. A háború előtti vidéki kaszinók legtöbbje azonban alig ad magáról életjelt, a társadalom átcsoportosult, holott a háború előtt e kaszinók voltak a leghangadóbb egyesületek.

Rusinskóban ugyancsak működik a Rusinskói Magyar Kultúregylet, a Rusinskói Dalosszövetség és a Színpártoló Egyesület.

Az országos, átfogó kulturális egyesületek mellett azonban nagyon jelentős néhány helyi kultúregyesület. A slovenskói viszonyok következtében e helyi kultúregyesületek közül három egylet országos viszonylatúvá emelkedett, kereteik túllépik városuk határát. Ez a három: a pozsonyi Toldy Kör, a komáromi Jókai Egyesület s a kassai Kazinczy Társaság. Jelentőségük és munkásságuk országos. A Toldy Kör most tartotta hatvanéves jubileumát. A Toldy Körnek műkedvelői gárdája, énekkara, a Jókai Egyesületnek hatalmas könyvtára és múzeuma, kultúrpalotája, a Kazinczy Szövetkezetnek állandó, előkelő színvonalú előadássorozata különösen nevezetes. A Kazinczy Társaság kezdte igazában a slo[288]venskói magyar könyvkiadást megszervezni, újabban a kiadóvállalat kivált a társaság kötelékéből, s önálló szövetkezetté alakult. A Kazinczy Szövetkezet Slovensko egyetlen magyar kiadóvállalata, amelynek jelentős folyóirata is van, a Magyar Írás.

Ki kell térnünk pár szóban az irodalmi mozgalmakra is, hiszen a fent nevezett társaságok fő mozgatói éppen az írók voltak, s a kulturális életben is ők jelentették a kovászt. Az irodalom megszerveződni mind a mai napig nem tudott egységesen a csehszlovákiai magyarság sokféle politikai felfogása miatt. Az írók is felvettek bizonyos „oldaliságot”, s ha nem vették föl, a közvélemény vagy a kritika erőltette rájuk. A losonci Madách Kör, a Prágai Hetek, a pozsonyi IKVA-mozgalom, mind-mind pontjai voltak az irodalmi s így közvetve a kulturális szervezkedésnek. Jelentős lendületet akkor kapott az irodalmi mozgalom, amikor Szent-Ivány József, az irodalomszerető magyar urak gesztusával összehívta az úgynevezett Szentiványi Kúriát Liptó megye egyik vadregényes fürdőhelyére, s a Szentiványi Kúria két ízben is összejött, hozott határozatokat, cserélt ki véleményt, s főképpen itt tisztázták az írók az őket érdeklő kérdéseket. Az irodalmi élet azonban nem lett egységes.

Míg ezek az egyesületek, mozgalmak a magyarság spontán, belülről fakadó kívánsága folytán születtek meg, addig felülről, mintegy hivatalos úton is indult mozgalom a magyarság kulturális életének megszervezésére. Így elsősorban a járási közművelődési bizottságok működnek helyenként, szervezésüket törvény írja elő és biztosítja itt-ott bizonyos nemzetközi ízzel, nem mindig véve figyelembe a kisebbségi magyarság sajátos kívánságait. Működésük nem egészíti ki szervesen a többi kultúregyesületek munkáját, a különleges nemzeti ízt nem domborítják ki.

Legjelentősebbnek szánták a Csehszlovákiai Magyar Tudományos, Irodalmi és Művészeti Társaság alapítását. Masaryk köztársasági elnök igazán nemes gesztussal, a magyarság kulturális vágya iránt nagy megértéssel adományozott egymillió cseh koronát. Ebből az összegből alapították a társaságot, amelynek népszerű neve a Masaryk Akadémia is. Az elnök intenciói valóban nemesek voltak, a vezetőség azonban nem úgy adminisztrálta az egyesületet, hogy az a tagok összességének megnyerte volna a tetszését. A társaság tagjai erősen megoszlanak világnézet tekintetében. Noha a társaság fel akar ölelni minden kultúrmunkást – a névsor mégsem teljes. A társaság munkássága sem hozta még meg a kívánt eredményt, noha a kormányhatalom ennek az egyesülésnek nem gördít akadályt.

A politika – ezúttal az úgynevezett irodalompolitika és a kultúrpolitika – erősen megosztja Slovenskót. Állandóan vannak törekvések, amelyek a nemzetköziség felé akarják hajtani a magyarságot, s így éppen a sajátos nemzeti jelleget elvenni tőle. Az ifjúság is állandóan válaszúton bolyong, nem ismeri a magyar [289] történelmet, s ami nagyobb baj: ideáltalan. Soha annyira nem volt ifjúság ideáltalan, mint a slovenskói magyar fiatalság. Az öregek és fiatalok hagyományos harca sem volt lendületes, inkább kis csatározások pattogtak, békétlenkedések történtek, hiszen az „öregek” nem tudnak biztosítani semmit ma már a fiatalságnak. Legjelentősebb mozgalma volt a fiatalságnak a sarlós mozgalom, ez azonban nagyot kanyarodott s a kommunizmusba fulladt. Újabban a Széchenyi-mozgalom van fejlődőben a prágai egyetemi hallgatók között, ez sem több egyelőre jelszavaknál. A fiatalság eredetit nem ad, függeléke az időnek s a világpolitikának.

Egyeteme a magyarságnak nincs, noha száma majdnem egymillió. Néhány évig volt ugyan „magyar tanszék” a pozsonyi és a prágai egyetemen, de ez nem volt jelentős, a magyar tanszéken szlovákul adták elő a magyar irodalmat. Inkább ártott, mint használt. Nyolc középiskolája van – megszüntettek ötvenet –, egy tanítóképzője s egy református teológiája. A középiskolai tanárok legtöbbjének világnézete teljesen heterogén, jobbra és balra szélsőséges, ilyen tanári kar nem mutathat be magasiskolát… Az elemi iskolák tanítói karából csak egy hányad mer részt venni kultúrmozgalmakban. Nagy részük a mindenkori iskolaügyi miniszter szerint indul. Számosan azonban igen szépen, lelkesen munkálkodnak kulturális téren is. Erősen fejlett a középiskolás és az iparosifjak cserkészete. Külön magyar titkár van, jogköre azonban kicsiny.

A kultúrszemléhez tartozik, hogy a pozsonyi és a kassai rádiók naponta úgynevezett „magyar órákat” tartanak, s ezenkívül is többször adnak le híreket napközben magyar nyelven. A két rádiónak ez az udvariassága alig két hónapos. A magyarórákon slovenskói magyar írók, kultúremberek, előadók beszélnek. A hírlapirodalom magas fokon van, irodalmunk korszerű, úgyszintén ifjúsági irodalmunk is. A tudományos képzés meglehetősen hiányos, bizonyos tudományos szakok művelői teljesen hiányoznak, felszívta őket Prága vagy Budapest. A magyarság bizonyos mértékben fásult, a gazdasági helyzet elsősorban őt sújtotta, saját problémái is kevéssé érdeklik, az átlagközönség vonzalma egyre erősebb a könnyed, szórakoztató szellemi lekötöttségek felé.