Folyóiratok

Kalangya, III. évfolyam (1934. március) 3. szám, 165–244. p.

(Nova-kiadás)

A regény 307. oldalán a következő sor található: „Tetszik tudni, a magunkfajta kisembereknek nincsen mostanában jó dolga.” Ez az egész regény. Azelőtt úgy mondtuk: az elesetteké, most azt mondjuk: a B-listásoké. Tulajdonképpen nem is regény. Inkább életrajz. Két kis egzisztencia életrajza, szinte fotografikus hűséggel és majdnem olyan szakszerűen, mintha egy szociológiai folyóirat pályázatára készült volna, Zeitlupe felvétel a mai Berlin életéből, enyveshát 1932-ből, l szoba-konyha létrával és betört ablakokkal, margarinnal és fűtési mizériákkal, munkanélküliséggel és ínségsegélyekkel, munkásbiztosítóval és nyomorral. Két kis szegény ember története, két kis apró polgárféléé, akik a négymilliós városban kegyetlen küzdelmet folytatnak a mindennapi létért. Az egész regény szürke hétköznapok szomorú sorozata, felkeléssel és lefekvéssel, pénzkereseti lehetőséggel és lehetetlenséggel. A szociális özönvíz szürke áradatából két ember nyújtja karját felénk utolsó kísérlet gyanánt, hátha meg lehetne menekülni. Segélykiáltásokat hallunk, amelyekre nem lehet válaszolni: save our souls, sír felénk a két ember és nem tudunk segíteni rajtuk. A szerző sem segít, ő sem tud megoldást: a két ember este behúzódik padlás alatti odújába: így végződik a regény, anélkül, hogy tudnók, mi lesz másnap reggel. Szomorú könyv!

Ennek a regénynek Németországban kivételes sikere volt, úgy tudom, hogy külföldi hatása sem volt csekély. Miért? „Timeliness” van benne, mint az angol mondja, időszerű. A sport és politika, a szerelem és a színház mellett mintha itt történnék először valami a kisegzisztenciák érdekében. A „Kleiner Mann” megkapta e regényben az irodalmi választójogot, s a kisember beszél. Miről beszél? Küzdelmes ifjúságról, melynek sorsa egy abortőr nőorvos szobájában dől el. Halálos küzdelemről és ijesztő kapkodásról, örök rettegésről, a munkanélküliség réméről, egy ijedt kis könnyes primitív és ájtatos szerelem bukdácsolásáról, mely a házasság előtt és a házasság után egyformán szent és fenséges. Ez a kis ember, Pinneberg lapos pénztárcát és nagyon emberi lelket hord magával. A négymilliós város embertelen ridegségében fehér pont ez a lecsúszott kis pár, akiket falhoz szorított az élet, de valami őserejű optimizmus mindig tovább és tovább ösztökéli őket. Alapjában véve nagyon egyszerű dolgok történnek velük. A férfi alkalmazott vidéken egy részeges gabonakereskedőnél, aki felmond neki, mert nem tudta ráerőszakolni a leányát. Pinnebergnek már felesége van, de titokban kell tartania, mert ha megtudják, elveszti állását. Berlinbe jön, s az anyjához viszi fiatal feleségét. Az anyja az éjszakai hölgyvilág tagja, bárnő és éjjelitalálkahely-tulajdonos. Az anyjának egy „ismerőse” beprotezsálja egy nagy ruhaáruházba segédnek. Végül innen is kiteszik, s elveszti az állását. Nyomorognak, s ezen csak az asszony segít valamicskét, aki fehérnemű munkákat vállal s így keres egy keve[233]set. Közben gyerekük születik, a Lurkó, kinek ugyan a természet már a házasság előtt megvetette az ágyát, de földi léte mégis teljesen megfelel a törvényes szabályoknak, mert az állam előírásain kívül két szív törvénye is segített életre hozni. Közben megismerjük a gondokat, aggodalmakat, a munkásbiztosítók utálatos bürokráciáját, amelyet a szerző néhány megfigyeléssel, páratlan ügyességgel jellemez, megismerjük a nagyáruházak üzemi lelketlenségét, az alkalmazottak apró gondjait és örömeit, néhány távoli vonással megrajzolva Berlin pocsolyáját, és a szülészeti klinikák „Betrieb”-jét; mindazt amiben s ahol két szegény kis polgárnak aktív vagy passzív része van. Az események lassú, tempós sorozata ez, ahol a sorozat egyes szemei nem függnek ugyan szorosan össze egymással, ha egyik-másik kimarad, a szereplők sorsát aligha változtatja meg; mégis így együtt fájdalmasan hangzó egységes, panaszos melódia: a szegény fiatalság is a pénztelenség nagy feljajdulása. Bár a regényben nincs semmi olyan új, amit azelőtt ne tudtunk volna, bár sem értelmi, sem érzelmi világa nem olyan különleges vagy komplikált, hogy imponálna, mégis ez a könyv szép, okos, finom és emberséges. Nagy pretenziók nélkül, nagy „felszerelés” nélkül meg tudja mondani az igazat. Szerényen folydogáló folyama nem hömpölyget nagy jégtömböket, partján nem állnak égbe meredő hegyek, sasvárak, sziklafészkek: a hétköznapi élet kavicsos és homokos partjai között folyik tova; mégis mennyi mindent hord magával ez a víz, mely, ha úgy nézem, a hétköznapok szürke áradata, ha közelebbről vizsgálom, egy része a nagy szennyes özönvíznek, amelynek tetején szegény emberek elsodort életének roncsai úszkálnak.

A regény két főalakja Pinneberg és fiatal felesége, Barika. Pinneberg szerény kereskedősegéd, kicsit ügyetlen, kicsit félénk, akinek legnagyobb funkciója az életben, hogy szereti a feleségét és a kisfiát. Nyomorgó fiatal házas, aki minden erejével küzd a lelketlen viszonyok ellen, amelyek mégis legyőzik. Felesége mintafeleség, bájos és szeretetreméltó, finom és nőies, gyöngéd és jóságos, optimista és aranyos, telve szeretettel és fáradhatatlan optimizmussal. A feleségek és a jóságos lélek mintaképe, az áldottak és nemesek közül való, akik puszta jelenlétükkel megjavítják az embereket. Léte alig biztosabb a falevélnél, amellyel a szél szokott játszani, egzisztenciája bizonytalan, lakása valahol a város, végén, félig magazin, félig szoba: otthonában nincsen egy jobb bútordarab, ruhái fogyatékosak, húst enni csak ritkán lehet, mégis ez a nő boldog, és boldogságot áraszt maga körül, hitével, bizalmával és jóságával. Nem lehet letéríteni a becsület útjáról, nem engedi, hogy az ura lopjon, nincs egyetlen kifogásolható tette, egész életében. Ez a nő csupa szív, túláradó jósággal tele lélek, csöndes áldás, a család napja: Barika a neve, nyilván azért, mert az ember csengettyűszót hall vele kapcsolatban, mintha valahol egy eltévedt lélek sírna, amely makacsul keresi útját a boldogság felé. A nagy nemzetközi szociális szerencsétlenség megrajzolá[234]sán kívül a családi élet szentségének felmutatása az az érdem, amely miatt ezt a könyvet olyan nagyra becsülöm. Pinneberg és Barika, akár Berlinben élnek, akár Londonban, akár Suboticán akár másutt: közülünk valók, a ma emberei, szegény, szerencsétlen testvéreink, akiknek vérző homloka és beesett arca előtt fájdalommal hajtjuk le fejünket. A fordítás becsületes munka.

Ford.: Dr. Braun Soma