Folyóiratok

Kalangya, III. évfolyam (1934. március) 3. szám, 165–244. p.

Akárhova vándorolok,
akárhol lesz menedékem,
engem mindig jelez majd egy
világos ablak az éjben…
Előbb csak egy pisla mécses
lobbant fel, hogy megszülettem
s cseperedésig a téj-csecs
anyagondján neveledtem.

Éldegéltem, nődögéltem;
gyér lángom az ég figyelte,
vagy tán az se: öldöklésben,
háborúban elfelejtve,
ki bajlódott, ki törődött
elcsempülő gyerekméccsel.
Minden fáklyát tövig pörkölt
valami rőt színű végzet.

S amikor a láng kihamvadt
az ágyúkból, s parittyákból
a kő elszállt, latrinaszag
bűze áradt, és a karbol
nehéz szaga már-már kezdte
fojtogatni a világot,
akkor imbolyogni kezdtek
kamaszodó, ifjú lángok.

Mindenféle nemzetségben
támadt egy pár kölökhérosz,
ki a múltba visszakérdez,
s számon kéri, vajon miért rossz
ez a földi világosság?
S állnak tétován a vének,
magukat majd mossák,
mossák, s nem tudják, a láng mi végett