Folyóiratok

Kalangya, III. évfolyam (1934. március) 3. szám, 165–244. p.

Kicsi koromban, régen megszoktam,
s azóta is imádkozom érted,
áldott legyen minden-minden lépted,
de itt-ott mégis megbántalak talán,
bocsáss meg nékem,
borús fiadnak,
édesanyám.

Hibás vagyok, de nemcsak én magam,
bűnös még a gondot hozó élet,
bánat, kín, jaj, átkok, szenvedések
s könny is csillog néha két szemem falán,
csak te nem látod,
rejtem előled,
édesanyám.

Ilyenkor mindig úgy visszasírom
elvesztett vidám gyerek magamat,
mikor meséltél, s én hallgattalak,
szép volt a mese életem hajnalán,
s nem is lesz többé
szebb mese annál,
édesanyám.

Te tanítottál minden nótára,
Neked köszönöm sok-sok kis dalom,
cserébe csak a szívem adhatom,
szegény vagyok én, nincs cserepes tanyám
taníts még egyszer
régi nótára,
édesanyám.

Eltűnt a mese, hallgat a nóta,
kenyérgond, ruha, ez most az élet,
s esti imámban csak arra kérlek,
borús fiadnak néha bántó szaván
ne haragudj meg,
bocsáss meg néki,
édesanyám.

¹) Székfoglalóul felolvasta a Szenteleky Irodalmi Társaság 1934. február 25-én Nagybecskereken tartott első nyilvános ülésén. [172]