Folyóiratok

Kalangya, III. évfolyam (1934. február) 2. szám, 85–164. p.

Líra és Film Istenről, Magányról, Emberről, Utcáról. A költő a kihalófélben levő széplelkek irodalmat kedvelő csoportjához tartozik, századvégi, romantikus, a fin de siècle hagyományos ismertetőjeleivel. Iskolától menekül, nem óhajt kapcsolatot senkivel, versei néhol gondosan öltözöttek, másutt pőrén dideregnek egy kis poétikus műgond után. Témaválasztása olyan orgonát juttat eszünkbe, amelyiknek a klaviatúráján több a regiszter, mint az orgonista játéklehetőségei, s így a ritkán leütött, elmélyedést, tiszta művészetet igénylő fúgák sípjai idegenül, disszonánsan hangzók. Mondanivalókért nem megy irodalmi szomszédságba, szerteágazó érdeklődése a horizont határáig magáévá teszi az égbolt alattit, sőt néha (Rádió-imában) túljut a zeniten. Kedvünk lenne Erich Kästnerhez hasonlítani, aki logográfiában Stadler előde. Zsánerképei, leíró költeményei több értéket rejtenek önmagukban, mint szubjektív poézise. Gyermekekről készült és a szülői szeretet eszményítését célzó versei szűkebb családi kör számára íródtak. Házi használatra, rokoni elérzékenyülésre. Sok anya elmegy s Közel nyolc évtized című verseiben mégis mélyebbre nyúlt, értéket adott.

Költészetének irányelveit így írja törvénytáblára „A szavak méze és az okosság, Szép, de a gyöngy mégis a jóság”. Ugyanott: „Aki szívével, hitével énekel, Ezer magot, ezer igét vet el.” (Költői hivatás.) Ez a hitvallás készteti a Jóság kihangsúlyozására, az olvasót kézenfogó igyekezettel a szebb élet útjára vezetni, vagy legalább rámutatni az üdvözítő ösvényre, evangéliumi feladatra.

Életbölcselete rezignált, materializmusa nem korunk áramlása. Társadalmi problémáit jósági alapon hangszerelte. Munkások c. versét nem vállalná műsorára a dolgozók kultúrszakosztálya. A munkanélküliekről is megemlékezik, mondván: „Milyen beteg lehet a tespedésben, a ma legemberibben szenvedő hőse, A munkanélküli.” Itt azonban meg kell állnia, mert irányelve nem engedi tovább. A pincében egy percre megpihenő, hajszolt cselédet emlékezetessé teszi a meglátás artisztikuma. Itt egészen közel jött a keserűség és megalázás osztályosaihoz, s tanúbizonyságot tett írásművészetéről a jóság hangján, távol maradva az osztályöntudat lendítőerejétől.

Ciklusokra osztott könyvében kétszáz vers került az olvasó elé. Java része megjelent folyóiratokban és napilapokban, egy párat a Vajdasági Írás is leközölt. Ez a könyv [156] talán tizedrészét sem jelenti Stadler írói munkásságának, és így nem is teljes képe az író ouvre-jének. Két évtized írói múlt után adni ki az első kötetet, deresedő fejjel állni kritika elé és várni az útmutató bírálatot, ez már magában véve idillikus, álmodozó, elvont lélekre vall. Versei igazolják a tehetségét, de azt is, hogy az önkritikája nem elegendő reprezentatív költeményeinek kiválogatására. Fellelhető a tiszta értékű írások között a nem odavaló, amint a nemes fémet is gyakran el kell kísérő érceitől választani, így is marad egy kis kötetnyi anyag, ami költővé avatja a szívvel-lélekkel rótt sorok íróját.

Szerkezet szempontjából néha szélsőséges szabadságot engedélyez önmagának, másutt pedig kötött formában kényszeríti ki a rímeket. Szabályos, előírás szerinti rímes verse egy sincs, kizökken, és nem tér vissza elindulási helyére. Ez a felelőtlen csapongás árt költészetének, mert megállapítható, hogy mondanivalóinak a medre a rímes vers marad, és abban nyújthatná a legtöbbet.

Problémái közül az Isten ciklusban elmélyedésről tesz tanúságot. Hite kristálytiszta, imája áhítata átérzett szózat. Kis templomok c. versében sok a poézis.

Lírája bölcselkedő. Leíró verseiben természetes, egyszerű és igaz. Zsánerképei néhol megkapó őszinteséggel vetítenek ki egy elrejtett lélekzugot. Ugyanezt látjuk az Ember ciklusban. Arcképek és egyéniségek rajzában vázlatképek mellett művészit és tökéleteset is ad. Tájképei ismerősek, úti élményei rokonok. Filmkockáinak együttese tetszetős mozaik. Gyermekek és az Utca ciklusa kevésbé sikerült, egészben véve mégis elérte, hogy az érdeklődést leköti. Stadler Aurél húsz év előtt elindult poéta a Parnasszus előszobájában szerényen helyet foglalt, könyvét fémjelezni kéri és az olvasók szívébe bebocsátást kér.