Folyóiratok

Kalangya, III. évfolyam (1934. február) 2. szám, 85–164. p.

Az egyén és a faj élete rendkívül sokféle körülmény közt fejlődik. Azok az erők, amelyek irányát megszabják, egyúttal határait is jelzik. Legjelentősebb mozgatóik a táplálkozásra, ruházatra, lakásra vonatkozói körülmények. Továbbá a klíma, a talajviszonyok és a természet nyújtotta „kincsek”.

Van néhány törvény, úgy az embert övező természetben, mint a társadalomban, melyet az ember felismert, és melyet figyelemmel [149] is kísér. Ezek közül legjelentékenyebbek a kémia és a fizika törvényei. Legbizonytalanabbak azok, amelyek lelki jelenségekkel foglalkoznak, minők a pszihológia, pszichofizika, az okkultizmus jelenségei. Azok a törvények, amelyek a szociológia keretébe tartoznak, még ma sem eléggé tisztázottak. Itt tág tere van a képzelődésnek, a találgatásnak. Legismertebbek a nemzetgazdaság törvényei, melyek az emberi élethez kapcsolódnak; sőt abból vezették le és foglalták rendszerbe. A társadalom ilyen vagy olyan alakulása mellett már csak arról lehet szó, hogy melyik erő jut túlsúlyra, melyik ragadja magával a többit és veszi át a vezetést. Ezek a tünetek nem csak egy ember előtt tárulnak fel. Aki ezen a területen eredetiségre tart igényt, ritkán nyeri el a pálmát, mert az ember élete is és a társadalom élete is igen öreg a földön. A közgazdaság tudományának a társadalmi berendezkedés rendszereinek nagy útvesztőjében igen megbízható felszereléssel kell indulnia. A kutató ritkán juthat felforgató megállapításokra. Ezen a területen nagy eredmény már az is, ha új csoportosításokkal, vagy részletkérdések tisztázásával új szempontokat adhat.

Orbán Ignác könyve a háború utáni társadalmi bajokra mutat rá és azoknak teljes megszüntetését is kilátásba helyezi. Cikkei a Reggeli Újság hasábjain láttak napvilágot, 1932. XI. 27. és 1933. IV. 16. között. A cikkek követik a világpolitika eseményeit (Gazdasági világkonferencia), esetleg valamelyik egyházi ünnep évfordulóját (A béke pillérei, 1932 XII. 25.) Majd a Novi Sad-i villamosművekkel foglalkoznak. Az író rövid kitérő után a Novi Sad-i gázgyár megváltásáról ír, hogy hamarosan a Novi Sad-i villamosművek megváltásáról mondja el véleményét. Majd a város beruházási programját vetíti az olvasó elé. „A titkos diplomácia ideje lejárt” címmel Apponyi Albert szavaihoz fűz megjegyzéseket. Időközben Howard Scott fölveti a Technokrácia cím alatt elterjedt gondolatait, mire Orbán Ignác újra a Novi Sad-i villamosművekben mutatja be az új rendszer előnyeit. Utána a Magyar Alföld öntözése kerül sorra, majd e kitérő után Franklin Roosevelt korszakalkotó programja következik. Geokrácia a címe Orbán Ignác gazdasági terveinek. Ennek rövid ismertetése után Henry Ford Ma és holnap című könyvéről ír. De aztán megint csak a Technokrácia következik, mely után Földes Béla véleményét adja elő a geokráciáról, és ennek keretében a geokrácia kis kátéját nyújtja.

A cikkek így egybegyűjtve, kiemelve a napi események forgatagából állandóan ismétlik ugyanazokat a gondolatokat.

Egy széllel nem lehet körülhajózni a világot. Egy ötlettel nem lehet megoldani az agrárállamok és az ipari termelésben előrehaladott országok között kiélesedett ellentéteket, a munkanélküliség súlyos problémáját, az áruforgalom anomáliáit stb. Egy-egy ötlettel a világot átfogó és lenyűgöző, s embermilliókat nyomorba döntő válságot megoldani nem lehet. Az ötletnek lehet azonban nagyon szép neve. Elnevezhetjük technokráciának, geokráciának vagy bárminek. [150]

Orbán Ignác Konkrét gazdasági javaslatok c. cikksorozata az itt felsorolt kifogásainkra a legjobb bizonyíték.

Orbán Ignác könyvecskéje a háború utáni társadalmi bajokra mutat rá. és „azoknak rögtöni elenyésztét helyezi kilátásba, ha az ajánlott racionalizált köztermelést, melyet minden pillanatban bevezethetünk”, tényleg be is vezetjük (100. old.).

Kifogásolom és helytelenítem azt, hogy Orbán Ignác nem elég rendszeresen építi föl tervezetét. Gyakran ismétli gondolatait. Pl. ez a gondolat: Kész árut kész áruért stb. előfordul a 13., 54., 74., 97., 105. oldalon. Nagynevű társadalomtudományi és nemzetgazdasági írók után, ma már nem szabad a komolyan vevés nemes hajlamát ilyen könnyű veretű kifejezésekkel kockáztatni. A gazdasági válság mostani állapotában senki sem hiszi, de nem is hiheti el, hogy bármilyen kísérlet vagy vállakozás olyan átalakítható hatású lehetne, hogy a „válság rövidesen véget ér”.

Orbán Ignác fölfedezését geokráciának nevezte el. Mi a geokrácia? A „geokrácia nacionalizmus, mely az internacionalizmust a nemzet szolgálatába állítja”. (106.) Ez így nagyon általános. Még az sem visz bennünket közelebb a kérdés velejéhez, ha ezt olvassuk: „Képesek vagyunk annyit termelni, hogy mindenki részére paradicsomi életet biztosíthatunk” (104.). Ezt csak abban az esetben írjuk alá, ha a bibliai Ádám paradicsomi életére vonatkoztathatjuk, de nem a Homo Ádámok szomorú életére, akik maholnap legjelentéktelenebb vágyaikat nem tudják kielégíteni. „A világválság tétele a maga egészében hamis”, mert „a saját válságát minden egyes független nemzet a saját erejéből könnyen orvosolhatja” (15.), mert „a termelésnek technikai lehetősége szinte határtalan” (10.). „De hát mit tegyünk? Ma egészen új élet van.” (11.) „Az első parancs, hogy rövid időn belül annyi készárut termeljünk, amennyire szükségünk van.” (13.) Igen, igen, de hát hogyan? Miből? Kik? Hol? Könnyű az ilyen mondatokat leírni, de nagyon nehéz megvalósítani. Nem olyan egyszerű ez a probléma, hogy csak úgy kijelenthetjük „rövid időn belül annyi készárut termeljünk, amennyire szükségünk van”. Aztán: „készárut készáruért és nyers árut nyers áruért elve alapján kereskedjünk” (13.) stb. Csak így egyszerűen – de annál kivihetetlenebbül, mert hiszen éppen az a baj, hogy nem tudunk kész árucikket elegendő mennyiségben, megfelelő minőségben, versenyképes áron termelni. Hogyan csináljuk ezt, mikor az ipari állam Orbán Ignác szerint is „százszor annyit tud termelni” (107.), hiszen „a termelésnek technikai lehetősége szinte határtalan” (10.). Ezt nagyon nehéz szembehelyezni az agrárállamok kész iparcikkeinek termelésével, még akkor is, ha a termelési lehetőséget nem hisszük „szinte határtalannak”. Sőt, úgy tudjuk, hogy a termelés nagyon is határolt és ezer külső és belső ok befolyásolja. Abban is kétkedünk, hogy „ma annál nagyobb a munkaadó keresete, minél magasabb a bér” (17.). Ez lehetetlen, mert a két kereset a munka hozadékán osztozik, írja, hogy „a megérdemelt munkabér kialakulását intézményesen biztosítani kell” (17.). Itt is adós ma[151]rad a hogyannal? Pedig ezen múlik minden. Majd a munkaidőről állítja: legegyszerűbb megoldás a munkaidő szabályozása (18.). A geokrácia alkalmazása Orbán Ignác szerint a közmunkáknál jelentékeny. „A hasznos közmunkák 3-szor annyit érnek, mint amennyibe kerülnek” (20.). Hogy hogyan érnek háromszor annyit, annak bizonyításával a szerző adós marad. Mindenki szívesen venné tőkéjére 300 százalékos kamatozását.

A geokrácia megoldja a világbékét: „A béke nem utópia többé” (27.). Ezt ma még senki sem állíthatja. Meg az sem egészen bizonyos, hogy „katonai leszereléssel befejezhetjük a béke művét” (29.). Ez a pacifisták ábrándja egyelőre. A világbéke még utópia, és úgy látjuk, hogy jó ideig az is marad.

„A gazdasági helyzet már a háború előtt is olyan volt, mint ma” (30.). Nincs-e ebben ellentmondás ezzel a mondattal: „Ma egészen új élet van„ (11.).

A kartellről minden nemzetgazda tudja, hogy mi. Aligha akadna egy is, aki aláírná, ha csak nem érdekelt, hogy „a régi kartell a gazdasági élet egészséges megnyilatkozása volt” (35.). Ezt aligha mondhatjuk, sőt talán az ellenkezője inkább igaz. (Olvassuk csak R. Liefmannt erről a kérdésről, nem szólva a munkásság pártján álló írókról.) Hogy a paradicsomi állapotok bekövetkezzenek: „magát a gazdasági válságot kell orvosolni” (35.). Ezt mondják a szélső baloldali marxisták is. Mire a következő oldalon ezt írja: „a válság jelenségeit a legerélyesebb hatósági beavatkozással sem lehet orvosolni”. De hát melyek azok a jelentések, és azokkal szemben mi a teendőnk? Mert hát az csak nem megoldás, ha azt írja: „Megindul a hasznos közmunka, megszűnik a munkanélküliség” (37.). Oh, dehogy is indul meg, és ha megindul, vajon megszűnik-e a munkanélküliség is az egész vonalon? Aligha. Hol van annyi pénz, hogy csak egy államra vessünk tekintetet, pl. az USA-ban vagy Németországban? Sehol.

A közmunkaérték meghatározása esetről esetre változik, és nem olyan egyszerű, mint azt Orbán Ignác gondolja, és ha már sikerülne is, még akkor sem mondhatjuk, „hogy a közmunkaérték szabatos meghatározása az előfeltétele annak, hogy megtaláljuk a válság végokát és orvosságát” (42.). A válság és közmunkaérték nincsenek ilyen szoros kapcsolatban egymással. Azt igazán nem mondhatjuk, hogy a közmunka hiánya a válság oka. Orbán Ignác néhány nap múlva már azt írja, hogy „a ragaszkodás a régi rendszerhez és annak titkos diplomáciája okozza a válságot” (61.) Ugyan, ezt aztán már senki sem írja alá. Azt sem hihetjük, hogy „a teljes nyilvánosság meghozza a válság orvosságát” (62.). Hát nem a közmunka, nem a geokrácia, hanem a diplomácia teljes nyilvánossága hozza meg a válság orvosságát? Szegény diplomácia, ki hitte volna?

„Senki se kapjon semmit ellenszolgálat nélkül” (75.). Ez a mondat elég volna az egész Föld átalakítására, de hát hogy is kellene ezt megvalósítani? Ugyancsak szépen hangzik ez is: „Senki a más pénzével ne spekuláljon” (76.). Ez is nagyon szépen hangzik, [152] de kivihetetlen a mai gazdasági rendszer és pénzügyi felépítmény mellett. Ezt is könnyű leírni, „hogy a fogyasztóképesség lépést tartson a termelés technikai fejlődésével” (82.). Ez csak kegyes álom a mai termelési anarchia mellett. Abban azonban teljesen igaza van Orbán Ignácnak: „Mit ér a legnagyobb hatalmi túlsúly által diktált külkereskedelmi szerződés, ha az elszegényedett nemzet vásárlóképessége megszűnt?”(83.) Tényleg mit ér? Szép ez is: „A jog alapja az igazság legyen”. (90.) Ez kb. olyan kívánság a mai emberrel szemben, mint az, hogy a társadalmi érintkezés alapja a szeretet legyen. Ez a mondat sem állja ki a kritikát: „Az életszínvonalat csak gépmunkával lehet emelni. És ezért nem összetörni kell a gépet, hanem hozzáengedni mindenkit” (93.). Miért hozzáengedni? Nem ez következnék-e ebből: Legyen mindenkinek gépe. Bizony nagyon sok ember emelte az életszínvonalát anélkül, hogy gépe lett volna. „Új rendszerre van szükség, melyben minden nemzet termelhet annyi értékű árut, amennyire szüksége van” (95.). Igen, de melyik az az új rendszer? Ezt csak úgy ki lehet találni, mint a puskaport? Mit jelent egy cikkben az ilyen mondat? „Jó volna a gazdasági függetlenség…” stb. (97.). Jó volna, igen. „Mindenekelőtt jó volna megalakítani a közmunkát tervező, építő, finanszírozó és üzemvezető ún. egyesült geokrata vállalatokat. Az első geokrata vállalat Novi Sadon…” (97.). Siessünk, mert „csupán a gazdasági élet vezető tényezőin múlik, hogy mikor lesz vége a válságnak” (99.). Igen, „a racionalizált köztermelés mindent megold, tessék bevezetni, melyet minden pillanatban bevezethetünk” (100. old.) és vége a válságnak.

Befejezem észrevételeimet. Orbán Ignác ötletei nem oldják meg a világválságot. Még a helyi munkanélküliséget sem. Még akkor sem tudná ezt megoldani, ha őt keresné az a vállalkozó és bankár, akit Földes Béla ajánl, de aki annak idején Fourier-t is elfelejtette fölkeresni.

Ismétlem, egy széllel nem lehet körülhajózni a világot. Egy ötlettel nem lehet megoldani az agrárállamok és az ipari termelésben előrehaladott országok között kiélesedett ellentéteket, a munkanélküliség súlyos problémáját, az áruforgalom anomáliáit stb. Egy-egy ötlettel a világot átfogó és lenyűgöző, embermilliókat nyomorba döntő válságot megoldani nem lehet.

Az ilyen cikkek csak elkeserítik az embereket, mert azt a hitet keltik bennük, hogy a válság „minden pillanatban” megoldható. [153]

* Fekete Lajos költészetéről, irodalmi jelentőségéről, a jövő számunkban, Szirmai Károly tanulmányát közöljük.