Folyóiratok

Kalangya, III. évfolyam (1934. február) 2. szám, 85–164. p.

Egyszerűség – szárnyatlan költészet. Több helyen: versbe szedett próza.

Egyszerűsége sok mindenkire emlékeztet. Többször mintha Petőfit, Aranyt és Vajdát hallanék. Máshol verseinek lejtése és hangja modern lírikusainkat juttatja eszünkbe. Különösen művészibb természethangulatai mutatnak találkozást (Áprily és Fekete). Nem hisszük, hogy Stadlernek tudomása lenne e hasonlóságról. Az egész nem egyéb fel-felmerülő beidegzettségnél, melyről a gazda tud a legkevésbé. Emellett az egyszerűség találkozója is bizonyos rokon lélektájaknak.

Egyszerűségének legnagyobb baja, hogy száraz, virágtalan. Nincs költői aláfestése. Csak itt-ott hullajt el egy-egy eredetibb képet vagy hasonlatot. Főképpen tájképeinél, melyekben a legszerencsésebb.

Pl.: Távolban mosolyog, mint alföldi Velence,

Tóparti város sziluettje… (Július, alföldi tótáj)

Ide tartozó költeményeiben ritkábban találkozunk prózai esetlenségével, mely nem egy jól indult költeményének befejezését csapja el. Mikor a természetről írhat, még hiányos ritmusérzéke is megerősödik.

Stílusának szegénységéért egy-egy zenei csengésű strófával, messzeséget nyitó hangulattal vagy takarékosan adagolt befejezéssel kárpótol. Sokszor meglepő, hogy annyi elvetélt sor után úgy ráhibázik egyes sorok, versszakok és finálék éltető lelkére.

Stadler Aurél költészete egyenetlen. Iskolás mértékkel mérve alig akad hibátlan költeménye. Nemcsak stíluskopaszsága bántó, hanem verseinek külső és belső formátlansága. Tökéletlenül eszkábált strófák, és nem képszerűen felépített versek. A szavakat nemigen tudja összetartozásuk szerint kapcsolni. Egy-egy sor épsége kedvéért fogalmakat zsúfol vagy nékik nem való helyekre telepít. Költeményei ezért is sokszor zavarosak. (Versbe szedett prózája nem tartozik ide, mert semmi köze a költészethez.)

Inkább költeménycsoportok hangulata marad meg bennünk, mint egyes költeményeké.

Stadlernek nemcsak olvasnia kellett volna, hanem foglalkoznia a kötött és szabad versek törvényeivel és modern esztétikusaink költői tanulmányaival – de főképp: jóval kevesebbet írnia.

Stadler gondolatai sok világtájat érintenek, de nem adnak újat. Bölcselkedő alaptermészete csupán néhány költeményét mélyíti el.

Embersége és jósága szinte minden írásában megnyilatkozik, de ezek nem a költő, hanem csak az ember dekórumai. E szelídebb alaptermészet helyett minket inkább költői vénája érdekel, mely sajnos nagyon fukaron vesz részt a teremtésben.

Stadler nagyszámú verse ellenére is, inkább költői természet, [148] mint formába ért költő. S ebből a megállottságból bajosan fog már kivergődni. Sajnáljuk, hogy így van, mert ő idevaló témákban leggazdagabb költőnk.

Legszebb írásai: Svábfalu hangulata, alföldi képei és hangulatai, Kis templomok (mely Fekete-hatást mutat,) a Lelkiismeret dala, Iskolák, Öreg karosszék és Kályha c. versei.