Folyóiratok

Kalangya, III. évfolyam (1934. február) 2. szám, 85–164. p.

Amikor e címet leírom, széles, tágas, de csaknem üres mező tárul fel lelki szemeim előtt. Itt-ott látok csak megmozdulást; közművelődési tevékenységet, de a mező nagyobb része parlagon hever.

Sok a mentő körülmény. Pénztelenség, a kenyér utáni könyörtelen hajsza, családi bajok, a testvérrel nem törődhetés, időhiány stb. stb.

De nem mentő körülmények a gazdagok, a dúskálók visszahúzódása, félreállása, segíteni nem akarása.

Vegyük sorra a lehetőségeket, amelyek mellett a mai nehéz napokban is tehetnének valamit elesett népünk fölsegítésére. [141]

Első a mindennapi betevő falat, tehát gazdasági téren kell valamit megkísérelnünk.

Hogy a mai könyörtelen gazdasági harcban népünk szegényebbjei fönntarthassák magukat, ha már pénzzel, munkaadással nem tudjuk őket ellátni, legalább jó tanáccsal szolgáljunk.

Hogyan lehetne ezt keresztülvinni, megszervezni?

Népirodák fölállítása útján.

Kellene egy központi szervezet az irányításra. A vidéken egyelőre bizalmi férfiak lennének kiválasztandók, akik ingyen állanának rendelkezésére népünknek. A hozzájuk fordulókat tanáccsal, útbaigazítással, államnyelvű iratok lefordításával s megmagyarázásával segítenék.

Lehetnének ezek ügyvédek, orvosok, pénzügyi, közigazgatási szakemberek, földbirtokosok, tanítók, tanárok, kereskedők, nyugdíjasok stb., akik a központtól írásbeli megbízást, okiratszerű kinevezést kapnának.

Nem volna szabad magyarlakta helynek lenni ilyen tanácsadó megbízott nélkül. Nem tudom elképzelni, hogy ne akadna még a legkisebb községben is legalább egy jótevő lélek, aki idejének és tudásának egy kis részét ne áldozná fel ingyen szegény testvéreink megmentésére, az anyagi romlástól való megóvására.

A felvilágosítás második módja írásban, könyvek terjesztése útján történhetik. Melyik az a könyv, amelyet a biblián kívül megvesz minden magyar családfő? A kalendárium.

Tehát a naptáron keresztül kell hozzáférkőznünk népünkhöz.

Ezt is előre meghatározott módon és terv szerint kell csinálnunk, hogy tényleg segítség legyen.

Úgy gondolom, hogy tekintettel népünk túlnyomóan mezőgazdasági foglalkozására, e naptárokat évente más-más mezőgazdasági ág ismertetésére kellene szánnunk.

Mondjuk az első szám búzatermeléssel foglalkoznék. Búzanaptár lehetne a neve, szakemberek írnák népies nyelven, elkerülve gondosan minden idegen szót. Mindent alaposan megmagyarázva, s rajzokkal, ábrákkal érthetővé téve.

A második szám, a következő évben Kukorica- vagy Tengerinaptár címet viselhetné, s a tengeritermelés alapos ismertetésének lenne szánva. A következő évben burgonya-, répatermelés jöhetne sorba, majd az ún. ipari növények szaknaptárai: len-, kender-, komló-, napraforgó-, repce- stb. termesztés. Ahogy a szükség kívánná.

Ezek után, de közben is, be lehetne ékelni a sorozatba állattenyésztési számokat, a ló, a szarvasmarha, sertés, fajbaromfi, juh, kecske, stb. szakszerű és eredményes tenyésztéséről.

Ha a földművelőket és gazdákat kielégítettük, sorra kerülhetnek az iparosok is. Egyes iparágakat ismertető szaknaptárakkal (pl. cipészeti, asztalosipari, szabászati stb.) nagy segítségükre lehetünk.

Talán legelöl kellett volna említenem, mert mindezeknél is fontosabb a nincstelen napszámosaink felvilágosítása, részükre az [142] új kereseti lehetőségek felkutatása. Olyan kereseti lehetőségeket kell teremteni, amelyeket az otthon maradt asszonyok és gyermekek is elláthatnak, nagyobb tőkét nem kivannak és télen is űzhetők. Ilyenek pl.: a gyógynövények termesztése, – gyűjtése, – azok értékesítése, konyhakertészet, gomba, selyemhernyó, házinyúl tenyésztése, kosárfonás, egyszerű játékgyártás, kelimszőnyegszövés. Egyszóval a háziipar minden ágát kell népszerűsítenünk, s az ezzel összefüggő egész anyagot megismertetnünk. Különös tekintettel kell lennünk arra, hogy kevés befektetés mellett, kis területen is eredményesen űzhetők legyenek.

Ügyes vállalkozó kezében az e fajta naptárkiadás még üzletnek sem volna utolsó. Tudtommal egész kicsiny nyomdai vállalatok évente 10-20 ezer dinárt könnyen keresnek naptár-kiadással. Ez elképzelhető is, mert 100-150 ezer vevőre, családfőre lehet számítani.

Persze gondoskodni kell arról, hogy ezeket a naptárakat jobb papirosra nyomják. Naptárainknak dacolni kell az idő viszontagságaival, hogy idővel egész kis könyvtára legyen a gazdának, a napszámosnak, az iparosnak. Természetesen ezek drágábbak ne 1egyenek, mint a ma forgalomba kerülő üres, sokszor romboló tartalmú naptárok. Ellenkezőleg az utóbbiakkal tartalomban is és olcsóságban is fel kell venni a versenyt. Ez kulturális és gazdasági kötelességünk.

Már most az a kérdés, ki vehetné kezébe a gazdasági népoktatás ilyen irányú megszervezését, illetve magát a naptár-kiadást?

Egyetlen olyan társaságunk működik, amelynek alapszabályai megengedik az országos szervezkedést is. Ez a Nagybecskereken székelő Magyar Közművelődési Egyesület. Sajnos ez az egyesületünk nem rendelkezik tőkével. Évi költségvetése alig éri el a 25-30 ezer dinárt. Pedig tekintettel arra a nagy kulturális feladatra, amelyért alakult, és amiben szép eredményeket ért el, százezrekkel, sőt milliókkal kellene rendelkeznie. De talán erre a célra akad pénzes ember, tehetséges vállalkozó, aki a szükséges tőkét előteremti, és az egyesülettel karöltve a naptárak kiadását megszervezi.

A naptárak elhelyezésénél pedig segédkezet nyújthatnának már meglevő kultúregyleteink, illetve ezek vezetősége, főleg titkárai. Bár legjobb volna ezt a kérdést teljesen üzleti alapon megoldani. Az egyletek feladata legfeljebb az lenne, hogy ki mennyit bír, megvesz a naptárakból, s szétosztja ingyen azon tagjai közt, akik szegényebbek, s talán egy naptárra való pénzük sincs együtt.

Mindezek mellett fontos és sürgős volna számba venni önmagunkat s értékeinket statisztikai adatok összegyűjtése által. Mert csak úgy mozoghatunk, ha tudjuk, hol kikre, hányadmagunkra, hány egyletre s mily erőkre számíthatunk. Ennek talán minden más munkát meg kellene előznie.

Természetesen ehhez is pénz kell és újra pénz és ismét pénz. Minden ezen az átkozott pénzen, illetve ennek hiányán fordul meg.

Most eszembe jut, hogy nem lehetne-e a szükséges forgótőkét [143] kultúrrészvények, részjegyek vagy kötvények kibocsátásával vagyis önkéntes és kamatmentes kölcsön nyújtásával megteremteni? Ezeket a kölcsönöket a harmadik vagy ötödik évtől kezdve rendszeres törlesztési terv szerint sorsolás útján fizetné vissza az Egylet! Amennyiben ti. nem akadna üzletember vagy nagylelkű mecénás, aki az egész összeget egymaga rendelkezésre adná?!

Bármint oldódjék is meg a kérdés, szükséges, hogy népünk vezető elemei, az ún. intelligencia, a tanult osztály tagjai foglalkozzanak az egyszerű nép problémáival, szeretettel és megértéssel közeledjenek annak tagjaihoz, s ha mással nem, egyszerű tanácsadással, útbaigazítással szolgáljanak nekik.