Folyóiratok

Kalangya, III. évfolyam (1934. január) 1. szám, 1–84. p.

(Torzsa)

Nagyon kedves cselekedet volt a Kalangya szerkesztőségétől, hogy a Kalangya barátai részére a folyóiratban külön rovatot nyitott. Ezáltal a szerkesztőség nyilvánvalóan nem a Kalangyát akarta közelebb hozni a Kalangya barátaihoz, hanem a Kalangya barátait akarja közelebb vinni a Kalangyához, ami minden esetre már magában véve is nagyon szimpatikus gondolat.

Nézetem szerint azonban volna a Kalangyának ennél még sokkal szükségesebb, egyenesen életbe vágó teendője: a Kalangya barátainak a megszervezése. A megszervezés alatt itt nem csupán azt értem, hogy a Kalangya barátaiból egy egységes tábort alakítsunk, hanem egyszersmind azt is, sőt legfőképpen azt, hogy ezt a tábort minél inkább kiszélesítsük, hogy ebbe a táborba az ország határain belül mindenkit, aki a magyar kultúra iránt érdeklődik, begyűjtsünk. Ezt az ideális célt úgy is, mint feladatot bizonyára a szerkesztőség is magáévá teszi. Csak az a kérdés, hogy miképpen lehetne ezt megvalósítani?

Mint minden jó célnak, úgy bizonyára ennek a megvalósítására is több út, mód és alkalom kínálkozik. Csak az az egy bizonyos, hogy passzív vagy előkelő rezerváltsággal ezt a célt elérni egyáltalán nem lehet. Ma már nem elég az, hogy egy lelkes csoport elhatározza, és a napilapok által közhírré teszi: »mi, aláírottak egy irodalmi folyóiratot alapítottunk«. Bajza József idejében esetleg ez is elegendő volt. A mai kor sokféleképpen igénybe vett embere számára azonban ennél ma már sokkal nagyobb attrakció kell. Bármilyen magasztos eszme mellett is bont ma valaki zászlót, ezt a zászlót – hajdanán a véres kardot – körül kell hordani az egész országban. Éspedig a cél érdekében az a legjobb, ha ugyanaz hordja körül, aki azt kibontotta.

Vagyis a jelen esetre, illetőleg a Kalangyára vonatkoztatva a dolgot: nem elég az, hogy egy lelkes társaság elhatározta a Kalangya megindítását, sőt az sem elegendő, hogy a szerkesztőség egy speciális rovatot hagyott fenn a Kalangya barátai számára: ha a Kalangya élni akar, vagyis ha egy nagy baráti körre akar támaszkodni, a Kalangya szerkesztőségének és munkatársainak sorra kell járni a városokat és falvakat, és ott, a helyszínen megalakítani a Kalangya barátainak a körét. Nem okvetlenül szükséges, hogy ez a propagandaút egy hét vagy akár egy hónap leforgása alatt meg[81]történjék. Az nagyon fárasztó és talán egyszersmind nagyon költséges is lenne. Részemről teljesen elegendőnek tartanám, ha a Kalangya szerkesztősége és munkatársai havonta csak egy ilyen propaganda-előadást tartanának mindig egy előre kiszemeli és kellőképpen előkészített városban vagy községben, amely alkalommal mindig a Kalangya következő számának a tartalma kerülne felolvasásra. A cikkeket lehetőleg maguk a szerzők olvassák fel, vagy elháríthatatlan akadályoztatás esetén helyettük a szűkebb szerkesztőség tagjai. Az előadóestét mindenkor a helybeli közművelődési egyesület elnöke nyitja meg és zárja be. Ezenkívül, ha vannak megfelelő helybeli szereplők, változatosság okáért egypár ének, és zeneszámot is be lehet iktatni a műsorba.

E szerint a program szerint ebben az esztendőben, mivel az első hónap nemsokára letelik, már csak tizenegy ilyen propaganda-előadást lehetne tartani. Ezeknek az előadásoknak a megtartásánál elsősorban természetesen a nagyobb kulturális centrumok jönnének tekintetbe, azután pedig a nagyobb és módosabb községek, így pl. 1934-re: Subotica, Senta, Novi Sad, Sombor, Veliki Bečkerek, Topola, Stara Moravica, Darda, Velika Kikinda, Feketić, Debeljača. 1935-re lehetne majd más, esetleg kisebb községeket is programba venni, de a nagyobb városokban egész bátran meg lehet ezeket az előadásokat tartani minden esztendőben.