Folyóiratok

Kalangya, III. évfolyam (1934. január) 1. szám, 1–84. p.

Azt mondom, pajtás: ne cifrázd a szót!
Lökd ki kendőzetlenül, nyersen,
vértől, epétől,
könnytől párolgó versben,
ha meggyülemlik
az öröm vagy a keserűség szíved táján.

Ne hivakodj
szép hazugságok színes szőttesével,
pipere szavak parázna selymével!
Tedd gyógyító-varázsló kezedet
az igazságnak meztelen szívére!

Csituljanak
erdőt nyűvő orkánban
a nyálas, pántlikás dalok!
Harsogjanak csóvás igék,
hogy megcsorduljon minden Jeges-tenger,
hogy megmozduljon minden zátonyos szív,
és lobbot vessen minden nyirkos gyújtalék.

A régi nóta:
fáradt kordéknak lomha döcögése.
Induljanak, száguldjanak
napküllős, új hajnalokon
új, merész utú vonatok,
hogy senki szerény fuvarával
köteles percét le ne késsé!

Vágd hát késed mélyen a seb mögé,
a lázgyötörte húsba!
Ne kössön pólyás regula
bénító gúzsba.

És szavad legyen zúgó görgeteg,
legyen vérrel írott hegyi beszéd!
Mohón ihassák tikkadt emberek,
s cinkos szelek
hordják ízenként szerteszét!