Folyóiratok

Kalangya, III. évfolyam (1934. január) 1. szám, 1–84. p.

Radnóti Miklós: Emlékező vers

Ősz férfi fogta a kezemet ma, s mondta, hogy
téged is ösmert, és közben, ahogy nézett, esteledett.
Tizenkét éve a temetőben fekszel, apám,
s hogy emlékeztünk, mondta, már ő is arrafelé tart
a fél tüdejével.

Ha élnél, néked is már a halál zászlaja, ősz haj
lengene a fejed ormán,
és a világ is reszketne körülötted!
de szőkén kerültél a lepedőbe te akkor,
s férfi fiad rád úgy emlékszik immár,
mint társára a harcos, ki
egyedül tért vissza a hosszú csatából falujába,
s kettőjük tetteit meséli pipaszónál.

Nagy csata volt bizony az!
hogy haldokoltál, a kisgyerek én
nagy diófaággal hajtottam rólad a halált s a
legyeket! s meghaltál mégis, és én
egyedül tértem vissza hírül hozni elested.
S bár mostani férfi fiadnak már
asszony a gondja sok gondja mögött,
s göndör könnyekkel nem koszorúzza helyed;
tudja, hogy egyszer elveszti ő is a harcot, és elesik
majd! ezért hát férfiként idéz, ha ritkán
rólad esik szó, és összeszorítja utána a száját.